A téma már elég régóta izgat. Ha valamit csinálunk, akkor csináljuk jól, csináljuk a lehető legtökéletesebben. Számos „elemzést” lehet olvasni itt a fórumon is, azonban szerény véleményem szerint ezeknek a 90%-át rögtön törölni kellene, mert szégyent hoznak az elemzés szóra is. Kifejtettem már többször is, hogy szerintem mi az az ELEMZÉS.

Az angol sokkal jobban visszaadja a lényegét, hiszen ott ANALYSIS-nek nevezik, míg azt, amikor himbilimbizünk néhány sort a mérkőzésekről, PREVIEW-nak.

Természetesen a jó elemzés az, ami meggyőz. Azonban nem szabad, hogy ez legyen az elsődleges célunk az elemzés-írással. Nekünk indokokat, érveket kell felsorolnunk, álláspontunkat kell közölnünk az olvasóval. Sokkal nehezebb ez előzetesen, hiszen például Várhidi Pali a sport tv-ben utólagosan teszi ezt meg, úgy meg könnyű okosnak lenni. Nekünk előre, minden körülményt számba véve kell megtennünk ezt. Nehéz dolog, sok odafigyelést igényel.

Emellett ott van az is, hogy egy elemzésnek van külalakja, formája is. Ugyanúgy, ahogy egy verselemzésnek is. Kell egy bevezetés, egy tárgyalás, végül egy összegzés. Mindegyik résznek jól elkülöníthetőnek kell lennie, lehetőleg külön bekezdésben. Itt egy kicsit elmélkednék még arról, hogy milyen a jó elemzés. A jó elemzés interpretál neked, megmondja, hogy milyen irányba indulj el. Megint csak a verselemzésre tudok utalni.

A középiskolás irodalom tankönyvben a Mohácsi nem írta a könyvet, hanem szerkesztette. Nagyon jó érzékkel válogatta össze azokat a verselemzéseket különböző irodalomtörténészektől, amelyek tényleg jó irányba indították el a tanulók gondolatait. Nem megmondták ezek az elemzések a frankót, hanem gondolkodásra késztettek.

Lehet mást gondolni a versekről, lehet mást gondolni a futball meccsekről is, de ezeket akkor egy összefüggő érvrendszerbe kell foglalni, és megindokolni. A lényeg tehát az, hogy az elemzés inspiráljon, indítson el valamerre. Ha pedig meggyőz minket, az már csak hab a tortán.

A Bevezetés

Ezzel sokat nem kell foglalkozni, néhány mondat az egész. Ez adja meg az elemzés hangulatát, összegezhet, de felvezethet is. Leginkább az esélyeket foglalja össze, utalnak a helyszínre, időpontra, egyéb körülményekre. A lényege az, hogy pár jól irányzott mondattal felkeltse az olvasó figyelmét, ami lehetőleg a végéig kitart majd.

A csapatok – Tárgyalás

Eleinte mindig ide helyeztem a hangsúlyt én is, de rájöttem, nem ez a legfontosabb része az elemzésnek. Számos dolgot idevehetünk. Felsorolható, mik azok, amelyeknek feltétlenül itt kell szerepelnie: a csapat távoli és közeli múltja, sikerei, tradíciók, mentalitás, évadbeli célok-kilátások. Ezek lényegében átkötik a bevezetést, ráhangolják az olvasót a mélyebb és fontosabb mondanivalóra.

Az edző, a játékosok, az aktuális forma, taktikák-felállások. Ezek csak kulcsszavak, a kifejtés sokkal hosszabb terjedelmű, én csak néhányat emelek ki ezek közül, amit én különösen fontosnak tartok.

Ez pedig az edző és a játékosok személye. Enélkül nincs elemzés, lehetetlen úgy megírni egy analízist, hogy meg sem említjük ezeket. Én úgy vélem, a legfontosabb dolog a mai futballban az edző személye. Őt kell ismerni mindennél jobban, magunkévá kell tenni előzetesen a gondolkodásmódját, hitvallását.

Olvastam nemrég egy interjút Mocsai Lajossal, aki kifejtette, hogy a mai világban az edző szerepe egyre jobban megnő, hiszen a két csapat játékosai szinte ugyanolyan képességűek. A pillanatnyi forma sem elég egy meccs eldöntéséhez, a pluszt máshol kell keresni. Ez pedig az edző személye. Ő az, aki taktikát állít fel, ő az, aki cserél, aki motivál. Nélküle egy csapat halott, ideig-óráig tartja magát, de fej nélkül nem lehet mozogni. Tehát az edző személye kulcskérdés, az elemzés nagy részének az ő gondolatvilágának a kitalálására kell, hogy épüljön.

A másik természetesen a játékosok. Ők azok, akik megvalósítják az edző elképzeléseit. Mindig ki kell emelni, ha valamelyik játékos a többinél sokkal jobb formában van, ha látjuk, hogy hosszú idő óta kirívóan jól teljesít. Ki kell emelni a csapatrészeket összességében is, valamint a csapat játékát, stílusát, taktikáját. Hogy ezekkel tisztában legyünk, egy dolgot tehetünk: focimeccseket nézünk éjjel-nappal.

Nem lehet pihenni, mert elveszítjük a fonalat, és meglepetésként érhet bennünket mindenféle változtatás a csapat szerkezetében. Fontos, hogy olvassunk elemző cikkeket, interjúkat, taktikákat-stratégiákat. Ezek nélkül nem tudjuk meg, mire is kell figyelni egy-egy mérkőzésen.

Az egyéb körülmények, a stadion, a szurkolók. A sérültek, eltiltottak, formán kívüliek, egyéb bajúak számbavétele még iszonyatosan fontos dolog. Ez legyen az egyik első teendőnk egy mérkőzés kapcsán. Ha nem tudjuk a leendő összeállításokat, akkor nagyon ne is álljunk neki az elemzésnek addig. Az együttes formájának feltüntetése is itt szerepelhet. Ha valamelyik csapat épp egy hihetetlen szériában van, azt mindenképp le kell írni.

Itt kell megemlíteni a statisztikát is. Fontos szempont lehet, de hangsúlyozom, csak LEHET. Nem szabad – sőt én egyenesen elutasítom azt –, hogy csak azt nézzük egy meccs kapcsán. Akkor nem sportfogadók lennénk, hanem matematikusok, és én még nem hallottam olyat, hogy azok milliomosok lennének.

Meg kell nézni a két csapat előző mérkőzéseit, én kb. 10 évre visszamegyek. Megnézzük az otthoni-idegenbeli mutatókat, az o/u arányokat, a gólszerzési periódusokat, egyéb tendenciákat. Kell ezzel foglalkozni, de ez csak egy kis szelete lehet az elemzésünknek, és az összegzésben maximum egy mondatot szabad rá szánni.

Összegzés

Ez a legnehezebb rész, a szubjektum, de ez adja a tipp lényegét. Itt lehet felsorolni az indokokat. Fontos, hogy egy jól érthető, átlátható és koherens érvrendszert dolgozzunk ki, amit az olvasó is megért. Nem szabad csapongani, ki kell bontani minden egyes indokunkat, ha kell több mondaton keresztül.

Egy mérkőzéssel kapcsolatban ha kettő-három érvünk van egy tipp mellett, az már jó, azt lehet ragozni. Itt kerülnek kitárgyalásra a motivációk, az érzelmek, a csapatok közötti viszonyrendszerek. Itt kell megemlíteni, hogy fontos-e egy csapatnak a meccs, avagy sem. Ha igen, miért, ha nem, miért nem. Nem szabad elnagyolni a dolgot, pontos, precíz válaszokat kell adni mindenre, nem szabad nyitott kérdést hagyni. Fel kell sorolni az érveket, és ellenérveket is, amiket lehetőleg, meg kell cáfolni.

Nem attól jó egy elemzés, hogy felsoroljuk a játékosokat, hanem attól, hogy ezekkel a játékosokkal meg tudjuk magyarázni a tippünket. Fontos kitérni a külső körülményekre, amik szintén egy pont az érvrendszerünkben.

Az időjárás, a stadion, a szurkolók mind itt kell, hogy szerepeljenek, ha olyan tényezők, amik befolyásolhatják a meccs kimenetelét. Persze szerepelhetnek megérzések is itt, de ha azt írunk, arra utalni kell.

Lehet, hogy annyira jó érzékünk van a meccsek eltalálásához, hogy az olvasó már ennyiből hisz nekünk. Persze ha így tesz, az az ő butasága...

Írta: Szigo