Ez a leghíresebb és minden bizonnyal a legnagyobb városi rangadó Spanyolországban. Nagyon enyhén és nagyon-nagyon finoman úgy fogalmazhatok, hogy a két csapat szurkolótábora nem eszik egymás tenyeréből.

Többször előfordult már, hogy a szurkolók saját csapatuk veresége alkalmából örömtüzeket gyújtottak és eszméletlenre ünnepelték magukat, ha kedvenceik veresége miatt hátrányba került a rivális sevillai csapat (például kiesett az élvonalból).

Nemzetközi szinten a Sevilla eredményesebb

Mindkét andalúziai gárda volt régebben hazája focibajnoka és kupagyőztese is, ám a nemzetközi porondon már csak az FC Sevilla volt eredményes a két csapat közül, ugyanis UEFA Kupát, Európa Ligát és európai Szuperkupát is nyert az együttes. Amikor jelen sorokat írom (2015. október) úgy összegezhető a dolog, hogy trófeák tekintetében az FC Sevilla körülbelül négyszer eredményesebb, mint a Betis.

Ez a tetemesnek nevezhető különbség a spanyol bajnokságban is jól érzékelhető, hiszem amíg az FC Sevilla hazája élvonalbeli focibajnokságának jó csapatai közé tartozik, addig a Betis jobbára az első és a másodosztály között ingázik.

Egy dolog viszont nagyon egyértelmű: amikor élvonalbeli a Betis, akkor a városi rivális elleni derbi jelenti számára a bajnokság csúcspontját, s akár még a másodosztályba való kiesés sem jelent túl nagy szomorúságot, ha az adott idényben sikerül legyőzni az FC Sevilla csapatát.

Külön stadionban játszik a Sevilla és a Betis

Mint ahogy semmilyen téren sem, úgy a stadionok tekintetében sincs közösködés a két együttes között. Az 1905-en alapított FC Sevilla a Ramon Sanchez Pizjuanban, míg az 1907-ben alapított Real Betis a Benito Villamarin stadionban rendezi hazai mérkőzéseit.

A két létesítmény közül egyértelműen az FC Sevilla stadionja a nevezetesebb. Ez már csak azért is így van, mert nemzetközi találkozóknak is otthont szokott adni a klub korábbi elnökéről elnevezett stadion. (Ramon Sanchez Pizjuan ugyanolyan legendás az FC Sevilla számára, mint például amilyen Santiago Bernabeu a Real Madridnak.)

Duckadam, a sevillai hős

Talán elegendő mindössze kettőt megemlíteni az FC Sevilla stadionjában rendezett összecsapások közül. Ebben az arénában rendezték meg 1986-ban a jelenlegi Bajnokok Ligája elődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupája döntőjét a Jenei Imre edző vezette Steaua Bukarest és FC Barcelona között, s ez volt az a mérkőzés, amikor megtörtént a lehetetlen.

Azaz Románia bajnokcsapatának kapusa, Helmuth Duckadam (aki a mérkőzés után megkapta „a sevillai hős” becenevet) zsinórban kivédte az FC Barcelona mind a négy 11-esét és így a Steaua lett a labdarúgás történelmében az első kelet-európai csapat, amelyik megnyerte Európa legrangosabb klubfoci sorozatát.

A sevillai rém eredete

A Ramon Sanchez Pizjuanban rendezett másik legendás összecsapás nem más, mint a labdarúgó világbajnokságok történetének egyik legnagyszerűbb mérkőzése: az 1982-es foci-vb elődöntőjében zajlott Németország-Franciaország mérkőzés. Egészen pontosan nem is Németország volt az egyik mérkőző fél, hiszen akkor még két német állam létezett, s ezek közül az NSZK (Német Szövetségi Köztársaság) nemzeti csapata volt a franciák ellenfele.

Ez volt az a mérkőzés, amikor 1-1-es 90 perc után a hosszabbításban már 3-1-re is vezettek a franciák, de az utolsó percekben 3-3-ra egyenlítettek a németek, majd pedig 5-4-re nyerve meg a büntetőpárbajt jutottak be a foci-vb döntőjébe. És ez volt az az összecsapás, amikor a németek kapusa, Harald „Toni” Schumacher brutálisan faultolta Patrick Battistont, aki az ütközés során eszméletét vesztette, eltörött az állkapcsa, kitört néhány foga, hordágyon vitték le a pályáról és kórházba kellett szállítani.

Az ellenfelét totálkárosra törő Schumacher ekkor kapta meg „a sevillai rém” becenevet.

Az is említésre méltó, hogy Spanyolország fociválogatottja még sohasem szenvedett vereséget a Ramon Sanchez Pizjuanban.

Hol játszott Maradona?

Jelentősebbnek nevezhető játékosok tekintetében az FC Sevilláról simán el lehet mondani, hogy a feltörekvőknél a neves és pénzes csapatok mindenkori "prédája", de olykor az is előfordul, hogy a pályafutásuk zenitjén már túljutott híresebb focisták levezetőhelye az andalúziai gárda.

Néhány példa mindkettőre: minden idők egyik legjobb chilei labdarúgója, Ivan Zamorano, Horvátország leghíresebb focistái közül ketten, Robert Prosinecki és Davor Suker, valamint Daniel Alves, Luis Fabiano, Sergio Ramos, Jesus Navas, Alvaro Negredo, a mostanában edzőként is szépen teljesítő Diego „El Cholo” Simeone, a labdarúgás egyik legnagyobb zsenije, Diego Armando Maradona, és még nagyon sokan mások.

Ugyan nem ennyire impozáns a névsor a Betisnél, de azért az évek során ott is megfordult néhány jobb focista: Aragones, Bilek, Pumpido, Ricardo Oliveira, Gordillo, Denilson, Jarni, Mehmet Aurelio, Xisco, Joaquin, stb.

Ivan Zamorano (Fotó: GEORGID / Shutterstock.com)

Mire fogadjunk a Betis - FC Sevilla rangadókon?

Az andalúziai derbi nem egy Csipkerózsika-álom és nem holmi keringő szeplőtelen kisasszonyok számára, hanem kőkemény összecsapás. Pályán és lelátón egyaránt botrányoktól tarkított a sevillai városi rangadó. Ez is olyan mérkőzés, ahol érdemes fogadni a büntetőlapokra.

Győztesre fogadás

Ugyan az FC Sevilla gyakrabban szokott győzni, mint a Betis, nem nagyon érdemes a statisztikákra hagyatkozni, hanem ezen összecsapások kapcsán elsőre célszerű arra gondolni, hogy a Betis számára mindennél fontosabb a gyűlölt városi rivális elleni győzelem. Ezt még olyankor is érdemes nagyon komolyan venni, ha a Betis éppenséggel tökutolsó és tutira kieső a spanyol élvonalban, közben pedig az FC Sevilla diadalmenetben van és BL-indulást jelentő helyezésért küzd.

Lapokra érdemes lehet fogadni

A büntetőlapokon kívül érdemes a felfokozott hangulat miatti pontatlanságokra építeni és azokra fogadni (lesek, bedobások, kirúgások vagy szögletek száma, stb.), de talán még azt is figyelembe lehet venni, hogy ha valamelyik csapatnak nagyon „kijön a lépés”, akkor az több góllal fogja verni a másikat.

Egyik gárda sem számíthat a másik irgalmára, s ha úgy hozza a sors, akkor bármelyik csapat nagyon szívesen és alaposan elveri a másikat. Természetesen nem mindegyik sevillai derbire jellemző a sok gól, viszont ha szerencsés a sportfogadó - a megérzésekre hallgatva - a megfelelő időpontban tippel ilyesmit, akkor könnyen megeshet, hogy akár még a 4.5 vagy az 5.5 gól feletti tippje is nyerő lehet.