Frissítve: 2023 máj 4. 10:16 csabax Szólj hozzá!

Kétségtelen, hogy már évtizedek óta ezen két csapat összecsapása a magyar foci egyik legnagyobb figyelemmel övezett rangadója. Sőt, talán az is kijelenthető, hogy a Fradi-Újpest párharc a sportág legrangosabb magyarországi találkozója. Régebben külföldön is a világ legjelentősebb klubrivalizálásai között tartották számon ezt az utóbbi években a középszerűségbe süllyedt mérkőzést.

Csökkent a Fradi - Újpest népszerűsége

Nem csak a középszerűség, hanem az érdektelenség sem tett jót az egykoron tényleg patinás magyarországi focirangadóval. Egy példa: hiába neves a múlt és hiába játszottak egykoron legendás focisták a két együttes valamelyikében, az utóbbi évtizedekben drasztikusan csökkent a nézőszám és mérkőzés iránti érdeklődés.

Pedig lenne ok az ünneplésre, hiszen a Fradi 28 alkalommal nyert magyar bajnokságot, 20-szoros Magyar Kupa-győztes és egyszer (1965-ben) az olasz Juventust legyőzve nyerte meg az Európa Liga és az UEFA Kupa elődjét, a Vásárvárosok Kupáját, míg az újpesti gárda 20-szoros magyar bajnok, 9-szeres magyar kupagyőztes és - az FTC, valamint az MTK mögött - Magyarország harmadik legsikeresebb labdarúgócsapata.

Fradi szurkolók
Fotó: László Szirtesi/Shutterstock

Híres Fradi és Újpest játékosok

Az évek során olyan focisták játszottak a csapatokban, mint Albert Flórián, Fenyvesi Máté, Schlosser Imre, Nyilasi Tibor, Varga Zoltán, Deák Ferenc, Czibor Zoltán, Kocsis Sándor, Toldi Géza, Géczy István, Sárosi György, Dalnoki Jenő, Páncsics Miklós, Szűcs Lajos, Juhász István, Rákosi Gyula, Ebedli Zoltán, Kű Lajos, Novák Dezső, Mátrai Sándor, Lipcsei Péter, Lisztes Krisztián és Gera Zoltán (mind Ferencváros), illetve Szusza Ferenc, Göröcs János, Bene Ferenc, Törőcsik András, Deák Ferenc, Dunai Antal, Avar István, Zsengellér Gyula, Zámbó Sándor, Várhidi Pál, Várnai Lajos, Nagy László, Szentmihályi Antal, Fazekas László és Kovács Zoltán (mind Újpest).

Közülük többen olimpiai bajnokok, világbajnoki ezüstérmesek, gólkirályok, olimpiai és Európa-bajnoki dobogósok. (Természetesen a felsorolás korántsem teljes. A teljesség igénye nélkül készült, s csupán azt a célt szolgálja, hogy érzékeltesse, régebben milyen nagyszerű labdarúgók viselték a két csapat mezét.)

A Fradi a legsikeresebb magyar csapat

Az érdemek felsorolásához még az is hozzátartozik, hogy a legrangosabb magyar focirangadó egyik résztvevője, a Ferencváros nem más, mint a hazai és a nemzetközi szinten egyaránt a legtöbb sikert elérő magyar labdarúgócsapat, az Újpest FC pedig a második legrégebben alapított magyar sportegyesület.

Általában kiélezett mérkőzéseket vívnak egymással a csapatok,. Igaz, olykor fittyet hánynak a papírformára, ezért az előzetes latolgatások során gyakran lehet háromesélyesnek tekinteni az összecsapásokat.

Ugyan már a kezdetektől kezdve rivalizál egymással a két gárda, ám ez jobbára onnantól kezdve nagyobb jelentőségű, hogy a kommunista rendszerben úgynevezett „ellenzéki” csapattá vált a Fradi, míg az Újpest a belügyminisztérium csapata lett.

Újpest szurkolók a stadionban
Újpest szurkolók. Fotó: Laszlo Szirtesi/Shutterstock.com

Ki nyeri a rangadót általában?

Az egymás elleni statisztika az FTC-nek kedvez. Nemcsak a győzelmek, hanem a gólok tekintetében is. A 2015. év tavaszán ott tartanak a felek, hogy ötvennel több győzelme van a Fradinak, mint az újpesti együttesnek, gólok tekintetében pedig tetemes (mintegy 150 találat) az FTC előnye.

Női kézi BL Brest Bretagne - Ferencváros élő közvetítés Hír

Női kézi BL: Brest Bretagne - Ferencváros élő közvetítés és fogadási lehetőségek

A Ferencvárosi TC női kézilabda csapatára kőkemény találkozó vár vasárnap este Franciaországban. A zöld-fehér színekben játszóknak erőt kell meríteniük egy korábbi meccsükből.

2024 márc 24. 00:05

Természetesen előfordulnak olyan esetek, hogy egyik csapat győz a másik otthonában, de jobbára azzal lehet számolni, hogy nyerni fog a hazai pályán játszó együttes.

Emellett az is gyakori, hogy mindkét csapat szerez gólt. Korábban a büntetőlapok száma is viszonylag biztos támpontot jelentett, ám mióta - mindkét csapatnál - gyakran cserélődnek a játékosok, már erre sem lehet alapozni.

A szurkolók még nagyon jól tudják, hogy mit jelent a Fradi és az Újpest közötti rivalizálás, így a lelátón és a stadionokon kívül gyakran vannak összetűzések és egyéb rendbontások, ám az már kétséges, hogy ebből a rivalizálásból mi ragad át a csapatok éppen aktuális játékosaira. Talán már erre is érdemes lenne tippelni és fogadni.


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Superliga 23+24 bónusz

  • 24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet útmutató
Superbet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Előzetesek