Elemzések, tippjátékgyőzelmek, hasrány stílus, aki régóta tagja a Sportfogadas.org fórumának, az biztosan ismeri Szigót, aki újra aktivizálta magát. Kérdeztük távollétéről, fogadásairól, és még az irodák korlátozásáról is.

Hova tűntél, ha szabad kérdeznünk? Sokaknak hiányoztak a Szigo-tippek és csípős megjegyzések.

[szigo] - Azon gondolkodtam, emlékszik-e még valaki egyáltalán rám, vagy igazán érdekel-e még valakit a személyem. Ha érdekel, akkor őszintén örülök neki, mert a mai világban nem ez a szokványos.

Amúgy hosszú történet, hova tűntem. Szerintem nem sokakat érdekel, de azért megpróbálom röviden összefoglalni. A lényeg, hogy a magánéletem és a munkám mindig is elsődleges volt, emellett rossz értelemben vett karrieristának tartom magam. Tudom, hogy nagyképűen hangzik, de úgy gondolom, a tudásom és képességeim alapján többet érek, mint amit elértem 35 éves koromra, ezért rá kellett feküdnöm kicsit erre a vonalra. Ez pedig teljes embert kívánt. Úgy érzem, mostanra sikerült nagyjából oda eljutnom a munkámban, ahová akartam, és ahová a képességeim alapján el kellett érnem 40 éves koromra. Mivel ez megvalósult, és csak 5 évembe került, most már csak megtartanom kell a pozíciót. Hiába mondják, hogy nehezebb valamit megtartani, mint megszerezni, ez szerintem csak duma.

A másik, hogy akarok egy új 7 személyest állam bácsi segítségével, amihez egy kis önerőt kell előteremtenem egy év alatt. Jó motiváció volt a régóta tervezett visszatérésemhez.

Csípős megjegyzéseket azonban senki ne várjon tőlem, kicsit konszolidálódtam az elmúlt pár évben.

Távolléted alatt milyen bajnokságokat követtél, és mire fogadtál?

[szigo] - Magyar, olasz, angol és német bajnokságokat azért követtem, ha nem is napi szinten. Abszolút nem fogadtam 5 éve, még a Totót is hanyagoltam. Szégyellem is magam ezért.

Tíz évvel ezelőtti helyzethez képest miben változott a sportfogadás világa?

[szigo] - Mondhatjuk, hogy mi voltunk az úttörők itt az ’orgon. Öt év után mentem fel újra a bet365-ös fiókomba, sajnos nem lett rajta pénz, tehát sokat nem változott a sportfogadás világa. Azt érzékelem, hogy tisztább, nyugisabb az egész, új fogadási típusokkal, betbuilderrel, stb. Kevesebb a fogadóiroda, azok sem másznak a képembe. Tetszik, amit látok.

Jogász uram, nyilván szubjektív, de szerintem a labdarúgáshoz és az íráshoz is van érzéked, miért nem ilyen területen helyezkedtél el?

[szigo] - Úgy gondolom, a jogi-szakmai vonalhoz több érzékem van. Örülök, ha mások úgy látják, az íráshoz és a focihoz is értettem-értek valamennyire, de tudom, hogy ebben vannak korlátaim. Egy szintet el tudtam volna érni, de Hegedűs Henrik (akit Audrey miatt is irigylek) és Mártha Bence vagy Kele János és Mészáros Ábel sokkal profibb. Őket megközelíteni sem tudtam volna. Én, ha valamit csinálok, a legjobb akarok lenni, ebben pedig soha nem lettem volna az.

Jogi szempontból hogyan értékeled a fogadóirodák korlátozását. Sikeres akció volt a kormány részéről?

[szigo] - Dehogy volt sikeres. Ha bárki értett volna hozzá a kormánynál, teljesen máshogy fogták volna meg. Amennyiben tényleg pénzt akartak volna ebből látni, akkor más módon kellett volna ehhez hozzányúlni, mondjuk kompromisszumokat kötni. Azt azonban tudjuk, hogy bizonyos köröknek a megegyezés nem erőssége mostanában.

Szerencsejáték szabályozás magyarosan

Szerinted megéri a sportfogadással komolyabban foglalkozni? Teszem azt munkaként tekinteni rá?

[szigo] - Hatalmas bank kell ahhoz, hogy valaki ebből megéljen. Harsányi Leventénél olvastam, hogy ő tavaly milliókat nyert sportfogadással. Akkor meg mi a fenének kel fel minden reggel 5-kor a hülye reggeli műsora miatt, és miért haknizik annyit?! Kamu.

Komolyabban mindenképp megéri foglalkozni a sportfogadással, mert jó kiegészítő jövedelmet jelenthet, de hogy ebből éljen meg valaki, azt nehezen hiszem el. Attól, hogy valaki munkaként tekint rá, még nem kell kizárólagos munkának lennie, ne gondoljunk rá egyedüli jövedelemforrásként. Tehát lehet munka, sőt az a jó, ha munkaként tekintünk rá, mert akkor komolyan vesszük, de ne alapozzunk kizárólag rá.

Az SfGuru őskorszakában még a statisztikák nem domináltak annyira.  Te hiszel az xG-k és adatelemzés világában?

[szigo] - Mi az, hogy nem dominált a statisztika? Hát akkor Micuka mit csinált? ;D  Habár régivágású sportfogadónak tartom magamat, de hiszek az adatelemzésben. Ezt az xG-t még csak nézegetem, de vannak benne jó ötletek. Mindenképp hasznos, érdemes foglalkozni vele, azonban kizárólag erre alapozni tippeket nem szabad.

Milyen sorozatok nézel? Van olyan kevésbé reklámozott film/sorozat, amit ajánlanál fórumtársaidnak?

[szigo] - A GoT és TWD persze nekem is alapsorozat, de mostanában újranézem a Luthert, és még mindig tetszik. Megnéztem az Időbevándorlókat is, kifejezetten jó volt. Az HBO-sorozatok kiválóak, a Watchment hamarosan kezdem, csak jöjjön le több rész, hogy egyben megérje ledarálni. Persze végigmegyek a Mandalorianon is.

Inkább azt mondanám, hogy várós sorozataim vannak. Pl. az amazon kidobja a Robert Jordan által írt High Fantasyt, az Idő kerekét. Emellett a Középfölde átgondolást is várom. A legjobban várós sorozat azonban a Warhammer 40k-ban játszódó széria lesz, mivel rákattantam a Wargame-re, meg Dan Abbnett világára. Brutális látványt lehet generálni a 3 méter magas benga űrgárdisták és káosz teremtényei harcából. A Witcher és a See lesz még, amit beteszek a karácsonyi listába.

Szerinted melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

[szigo] - Fingom sincs. A Liverpool és a Barcelona ne nyerjen. Most magamra haragítottam a fél fórumot ;D

Úgy érzem bölcsebb lettél, mint a régi lázadó Szigo. Mi az élet nagy tanulsága szerinted?

[szigo] - Baszki, visszaolvasva tényleg kicsit Yodásra sikeredett az interjú. Sorry érte, de tényleg lenyugodtam mostanra.