A briteknél jelenleg 59, az íreknél 25 versenypályát számoltam össze. Azt hiszem ez a mennyiség önmagáért beszél. A legtöbb helyszínnél az ellipszis forma dominál, de megkötés nincs, és egészen érdekes vonalvezetések is vannak, ezért aztán nem lehet csodálkozni, hogy léteznek kimondottan pályaspecialista lovak.
A méretek is változóak, Newmarketban például egy egész lovasezred elférne egymás mellett, így aztán nem ritka, hogy 20-30 lovat is rajthoz állítanak egy-egy futamon, ezzel szemben Wolverhamptonban az egész pálya kerülete mindössze 1 mérföld körül van.
Vannak olyan helyszínek, ahol csak flat (Newmarket), és ahol csak jump (Cheltenham) versenyeket rendeznek, illetve olyanok is, mint például Kempton, vagy Ascot, ahol mindkét ágazat képviselteti magát.
A pályákat szépen összegzi a racinguk.com, egy helyen megtalálható az összes, minden fontosabb információval.
A talaj és a lóversenyek
A jump versenyeknél kizárólag füves borítást találunk, flat futamoknál szintén a fű a legelterjedtebb, legalábbis Európában, de e mellett egyre több szintetikus borítás is van. Utóbbinál a futófelületet speciális keverékek adják (homok, gumikeverék stb.).
Tapeta, all-weather, vagy Amerikában dirt, ezek az elnevezések mind ennek a borításnak a különböző fajtái. Nagy előnyük, hogy egész évben, gyakorlatilag időjárástól függetlenül lehet rajtuk versenyezni, nem egyszer láttam versenyt, ahol havazott, mikor a lovak futottak. A briteknél egyébként jellemző, hogy igen ritkán, tényleg csak extrém időjárási körülmények miatt törlik a futamokat, például, ha a látótávolság a nagy köd miatt alig pár méteres, vagy méretes vihar tombol.
A leggyakoribb eset, mikor az egész helyszín versenyei törlésre kerülnek (abandoned), a talaj állapota, aminek egyes fogadók igen komoly jelentőséget tulajdonítanak.
Füvön ennek hét fokozata van a briteknél: hard, firm, good to firm, good, good to soft, soft és heavy.
Az íreknél találkozni fogsz még a yielding elnevezéssel, ami gyakorlatilag a good to soft-nak felel meg. Szintetikus felület fokozatai: fast, standard to fast, standard, standard to slow, slow. Ezeket az infókat a pálya neve mellett keresd, valahogy így: „Going: Standard”.
Megmondom őszintén, több ezer helyszín után sem láttam még hardra értékelt pályát, legalábbis nem emlékszem ilyenre. Mondjuk annyira nem lehet ezen csodálkozni, amennyi eső van a szigetországokban, ez a kemény, veszélyes talaj elég ritka, ráadásul, ha akkora a szárazság, azért öntözni még mindig könnyebb, mint a vizes talajt felszárítani.
Füvön általában a másik véglet a probléma, a nagyon mély, heavy pálya, legtöbbször ebben az esetben intenek búcsút az adott versenyhelyszínen a futamoknak. Szintetikus borításon ilyen gond nincs, gyanítom, hogy annyira spéci a talaj összetétele, hogy megfelelően el tudja vezetni a sok vizet, így aztán ezeken a pályákon ez miatt csak elvétve fogsz versenytörléssel találkozni.
Zsokék
Láttam már olyan tevefutamokat, ahol a tevéket gyakorlatilag úgy futtatták, mint az agarakat, de lóversenynél még ilyenben nem volt részem, mármint, hogy a négylábúakat emberi irányítás nélkül versenyeztették volna, szóval a zsokék meglehetősen fontos résztvevői ennek a sportágnak.
A legnagyobbak igazi sztárok. Olyan aktív flat zsokék nevei, mint Frankie Dettori, Ryan Moore, a nyolcszoros francia bajnok Christophe Soumillon, vagy éppen a nemrég visszavonult jump zsoké legenda Tony McCoy, aki az 1995/96-os szezontól egészen a 2014/15-ösig zsinórban minden évben bajnok lett, vagy a szintén legendás Kállai Pál, hogy egy magyar is legyen, talán azoknak is ismerősen csengenek, akik amúgy nem követik a lóversenyt.
Bajnok egyébként abból a zsokéból lesz, aki az adott szezonban a legtöbb futamot nyeri. Itt, ebben az esetben a mennyiség számít.
Fogadási szempontból viszont érzésem szerint a lovasok túl vannak értékelve. Mielőtt meg lennék kövezve, egyértelmű, hogy a legjobbak képesek azt a pluszt, azt a kis extrát hozzátenni, amivel a ló megnyerheti a versenyt, a jobbak nyilván kevesebbszer is hibáznak, de én személy szerint a zsokék statisztikájának böngészésével nem szoktam órákat eltölteni. A Racingposton egyébként igen részletes statisztikákat kapunk róluk, egyes helyszíneken, futamtípusokon elért eredményeikről.
Trénerek (idomárok)
Ők azok, akik felkészítik a lovakat, kihozzák belőlük a maximumot (vagy éppen nem), szóval ilyen szempontból egyértelműen fontosabbak, mint a zsokék, ráadásul általában ők választják ki a zsokékat is.
Némelyek mellett állandó lovasok vannak, például az ír Aidan O'Brien, aki a világ egyik legjobb szakembere, előszeretettel dolgozik a családjával együtt, és ülteti a fiait, lányait az általa trenírozott lovak nyergébe.
A legnagyobbak neveit érdemes megjegyezni, ők azok, akik igen nagy arányban adnak nyerő lovakat. A teljesség igénye nélkül, flaten: John Gosden, William Haggas, Sir Michael Stoute, Ralph Beckett, David Simcock, Charlie Appleby. Jumpon: Paul Nicholls, Nicky Henderson, Nigel Twiston-Davies, Alan King, Warren Greatrex. Az ír riválisok: Gordon Elliott, Willie Mullins, Dermot Weld, Jim Bolger, vagy éppen Ger Lyons, és a fentebb már említett Aidan O' Brien.
A Racingposton róluk is ugyanúgy megtalálható mindenféle adat, statisztika, mint a zsokékról.
Tulajdonosok (futtatók)
Magára a futamra, a verseny alakulására nincs befolyásuk, de van egy-két igen neves tulajdonos, akik nagyon komoly állománnyal rendelkeznek. Talán a legnagyobb a Smith / Tabor / Magnier trió, akikkel Aidan O Brien dolgozik együtt.
Számtalan klasszikust nyertek már a lovaik, még több Gr1-et, az egész világon, amiknek a jelentős részét a Galileo ivadékok szerezték meg számukra. Az araboknál a Godolphin istálló, Khalid Abdullah, vagy éppen az Al Shaqab Racing uralkodik, de sikeres futtatónak számít az anyakirálynő is. Népes, és igen eredményes istállóval rendelkezik Aga Khan, vagy a jump futamoknál a Gigginstown House Stud. A zsokék a versenyen egyébként a tulajdonosok mezét viselik.
Galopp
A Wikipédiáról idézve: „A galopp, vagyis a vágta a ló leggyorsabb haladási módja. A galopp versenyeken a lovak vágtában futnak a cél felé, nyergükben a zsoké irányításával. Ezeken a versenyeken leginkább angol telivérek futnak. Megkülönböztetünk sík (flat) és ugró (jump) versenyeket, az utóbbinál gátak, illetve akadályok nehezítik a célba jutást.”
A bukiknál elsősorban ennek a két ágnak a kínálatával lehet találkozni, ezekkel foglalkozik a cikk írója is, és ez a cikksorozat is ezeket mutatja be, ezen belül is elsősorban a brit és az ír futamokat. A továbbiakban az angol megnevezéseket (flat, jump) fogom használni.
