Az online fogadás előnyeit bemutattuk már olvasóinknak, most viszont az egyik legfontosabb tényezőről szeretnénk beszélni, s az nem más mint az online fizetés.

A magyar lakosság egyik legnagyobb gondja, legalábbis bizonyos kutatási eredmények szerint, a bizalom hiánya az elektronikus fizetőeszközök iránt.

Magyarországi internetfelhasználók 2013-ban

Egy kutatás szerint, mely 2013 első negyedévére érvényes, Magyarországon a 18 évnél idősebb népesség valamivel kevesebb, mint kétharmada (61%) internetezett. Jelenleg tehát megközelítőleg 5 millió internetfelhasználó van Magyarországon, s a 2012-es adatokhoz viszonyítva ez majdnem félmillió fős növekedést jelent.

A legtöbben levelezésre használják az internetet, majd következik a keresők használata, illetve a híroldalak olvasása. Egyre jobban gyarapszik a magyarországi Facebook-tagok száma is, míg 2012-ben ez megközelítőleg 3,25 millió tagot jelentet, jelenleg negyedmillióval több (3,5 millió) Facebook-tag létezik Magyarországon - tudjuk meg a Mediameter médiakutató cég közvélemény-kutatásából.

Mediameter Kutatás

(Forrás: Mediameter)

A kutatásból az is kiderül viszont, hogy továbbra is kevesen használják az online fizetési opciókat (egy-kétszázezer), míg ami bennünket illet, a megkérdezettek mindössze 5%-a játszik online szerencsejáték-oldalakon. Mindeközben egy kutatás (comscore) szerint a skandináv állampolgárok 2013 áprilisában nem kevesebb, mint 29%-a (4,8 millió ember) vett részt online szerencsejátékokban. Jogosan merül fel a kérdés: Magyarország lakossága nem ismeri az online fizetés előnyeit? 

A jövő fizetőeszköze a bankkártya

Svédország volt az első európai állam mely készpénzt vezetett be (1661-ben), manapság viszont a skandináv államban alig használják ezt a fizetőeszközt, s majdnem minden tranzakciót bankkártyájuk segítségével bonyolítanak le (még a templomban is bankautomata segítségével lehet adományozni).

Mindezeket azért is mutattam be nektek, hogy lássátok milyen irányba halad a világ. Igaz, hogy a készpénz kézzel fogható, s van egy "biztonság érzet", de miért is? Valljuk be manapság semmi sem biztos. Elindulsz feladni Tippmix szelvényed, s mire beérsz a lottózóba, rájössz, hogy "hoppá, hol a pénztárcám?". Mivel biztosabb ez, mint például az online fizetés? Megmondom nektek: semmivel. Mit tudsz tenni abban az esetben ha ellopták pénztárcád? Legszerencsésebb esetben visszakapod irataid, pénzed viszont soha (legalábbis nagyon ritka esetekben). 

Ha bankkártyát használsz akár boltokban való vásárlásnál, vagy online fizetésnél, akkor ott számos opciód van, mely plusz biztonságot jelenthet számodra. Például beállíthatsz egy napi limitet, mely összeget még elfogadhatónak tartsz, hogy "ellopjanak" tőled (ez abban az esetben ha ellopták kártyád, illetve pin kódod), vagy sms értesítést kérhetsz abban az esetben, ha folyószámládon mozgás történik. Biztonsági számlát hozhatsz létre, s "vagyonod" csak egy részét utalod arra a számlára, amelyet online fizetéskor használsz, így megakadályozod, hogy átverjenek, ha egyáltalán átver valaki...

Nagyjából minden egyes banknál nyithatsz főszámládhoz takarék számlákat is, s pár kattintással utalhatod egyik számláról a másikra a pénz, s mindezt a legtöbb esetben ingyen. Tehát még be sem kell menned a bankba, hisz ott a netbank. Következtetésként elmondanám, hogy a bankkártyának, s az online fizetésnek egyaránt számos olyan előnye van, mely a magyar lakosság többségénél még nem tudatosult, viszont előbb vagy utóbb rájövünk, hogy ez nekünk jó.

Biztonságos online sportfogadás

Nem tudjuk hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a biztonság az online fogadóirodák kiválasztásakor. Weboldalunkon csak olyan fogadóirodákat mutatunk be, illetve reklámozunk, melyek évek óta a szerencsejáték piac meghatározó szereplői, melyeknél pénzünk biztonságban van, s mindig is biztonságban lesz.

Egy piacvezető cégnek, de a komoly irodáknak sem az a célja, hogy átverje a játékosait, hanem hogy normális, biztonságos körülmények közt szolgáltatást nyújtson. Független szervezetek foglalkoznak a piac tisztaságával, a biztonságos sportfogadás lebonyolításával, s bármilyen kihágás komoly gondokat jelenthet egy fogadóiroda számára. Valójában egy hosszú évek fáradtságos munkájával felépített cég teljesen bebukhat, abban az esetben, ha valamilyen szinten meginog megbízhatósága. Erre nagy hangsúlyt fektetnek a fogadóirodák.

Gondoljuk csak el, mi értelme lenne egy napi szinten pár milliós (€) forgalmat lebonyolító cégnek megtréfálnia xy magyar játékost? Valójában semmi! Az általunk ajánlott fogadóirodák meg nem foglalkoznak ilyesmikkel. Amikor hallunk egy "tragédiát", hogy xy játékost nem fizettek ki, valójában előbb a játékos múltját kellene áttekinteni (bónuszvadász, több felhasználóval játszik egy személy, csal stb.). 

Soha nem tagadtuk, s nem is fogjuk, hogy vannak csaló fogadóirodák, de hát egy ekkora piacon, mint a szerencsejáték, ez valahogy normális is, hogy legyen egy "salak". Ezek az irodák viszont hamar lebuknak, s általában nagyon rövid (pár hónapos) életűek. Ha pedig fény derül egy csalásra, akkor az nálunk is "fekete listás fogadóiroda" lesz.

Befizetés és kifizetés az online fogadóirodáknál

A fogadóirodák számos pénzügyi eszközt tálalnak fel klienseiknek, annak érdekében, hogy biztonságos körülmények közt töltsék fel számlájukat, illetve igényeljék nyereményüket. Folyamatosan frissül a piac, jelennek meg új bankkártyák, új fizetési eszközök, mi viszont itt általánosan mutatjuk be a be- és kifizetési opciókat:

  1. Bankkártyák (Visa/Visa Electron/Mastercard) 
    Amint a felvezetőben is írtam, majdnem napi szinten jelennek meg új kártyák, s nehéz lenne egy "kártya listát" összeállítani, de nem is ez a célunk. Fórumtagjaink szívesen segítenek bárkinek ilyen téren is, csak érdeklődni kell ("Működő kártyák az online fogadáshoz").
    Érdeklődni lehetséges a bankban is, de a fogadóirodák ügyfélszolgálatosai is tájékoztatnak.
    Fontos információ: Mastercard típusú kártyákkal csak befizetni lehet, nyereményt igényelni nem!
  2. Online Pénztárcák (Skrill/Neteller) 
    Az online sportfogadók körében nagyon kedvelt fizetőeszközökről (online pénztárcákról) van szó. Valójában úgy működik, mint egy bank. Segítségével rövid időn belül befizethetsz, illetve nyereményed igényelheted, s itt jön a titok, hogy miért is kedvelik: mert gyors. A kezdeti ellenőrzések után (lakcím stb.), a befizetés azonnali, a kifizetés pedig csak pár órába telik. Mindkét cégnél igényelhetsz számládhoz bankkártyát (Skrill Mastercard/Net+ Mastercard), s ennek segítségével bárhol, bármikor elérhetővé válik a számládon való összeg.
  3. Banki átutalás
    Fogadóirodánál számlád nyugodtan feltöltheted banki átutalás (nemzetközi), sőt legtöbb esetben belföldi átutalás által is. Ez a be-, és kifizetési eszköz általában időigényes, de ez is egy jó opció lehet, ha előbbi kettőre nincs lehetőségünk. Fogadóirodás számlánkra való bejelentkezés után megtekinthetjük a banki adatokat, amelyre utalnunk kell, illetve leírást kapunk arra is, hogyan igényeljük nyereményünket banki átutalással.
  4. Paysafecard
    A paysafecard olyan internetes fizetőeszköz, mely segítségével problémamentesen és gyorsan intézheted az online vásárlásokat, fizetéseket. Sőt, még bankszámlaszám, hitelkártya és személyes adat megadása sem szükséges. Szinte olyan, mintha készpénzzel fizetnél, csak elektronikusan. Amennyiben paysafecard által fizettél be, a nyereményed banki átutalás által igényelheted.

Természetesen ezeken kívül még más fizetési eszközöket is találunk, mint pl. a Revolut viszont a fentieket ajánljuk be- és kifizetésre.

Fórumunkon külön témában foglalkozunk a online sportfogadás fizetőeszközökkel. Ha bármilyen kérdésetek, gondotok van, állunk rendelkezésetekre mi, vagy kedves fórumtársaink.

Sok sikeres és főleg biztonságos fogadást kívánunk!