Románia legjelentősebb fociderbije ez a találkozó. A román El Clasicónak is szokták nevezni az örökrangadót. Ám hiába van több neve is, nem számít többnek a találkozó, mint egy a megszokottnál nagyobb figyelmet vonzó focimeccs.

Természetesen a Steaua-Dinamo ugyanannyira jelentős Bukarestben és Romániában, mint a Fradi-Újpest Budapesten és Magyarországon vagy a CSZKA-Levszki összecsapás Szófiában. Azaz helyben, valamint az adott országban fontos mérkőzésnek számít és érzelmeket kavar fel, ám a határokon túl már alig érdekel valakit.

A Steaua és a Dinamo története

Nem véletlen a budapesti rangadóval való párhuzam, ugyanis szembetűnőek az azonosságok: Románia legnépszerűbb focicsapata a Steaua (akárcsak Magyarországon az FTC), de a Dinamo szurkolótábora is nagyon jelentős (akárcsak Magyarországon az Újpesté), fővárosi csapatokról van szó, mindegyik gárda nagyon eredményes (úgy a Steaua és a Dinamo, mint a Fradi és az Újpest), jellemzőek a rendbontások és az utcai zavargások, és így tovább.

Természetesen - a budapesti örökrangadóhoz hasonlóan - a bukaresti derbi sem korlátozódik a csapatok szurkolóira, hanem országos szinten is számottevő a jelentősége. Egyetlen lényeges dologban tér el egymástól a bukaresti és a budapesti rangadó: a román derbi esetében mindkét gárda az egykori kommunista kormányhoz köthető (a Steaua a honvédelmi-, a Dinamo pedig a belügyminisztérium klubja volt), addig a magyar derbi esetében csak az egykoron a belügy csapatának számító Újpestre igaz ez (régebben Újpesti Dózsa volt a neve).

Tehát igazából a magyarországi Honvéd-Újpest lenne a romániai Steaua-Dinamo megfelelője, ám a Fradi és a Steaua népes szurkolótábora miatt van némi eltérés a budapesti és a bukaresti rangadók között. Szerintem nem kell túlzott jelentőségűnek gondolni a „román El Clasico” elnevezést, hiszen ezzel az erővel a Fradi-Újpest összecsapás simán lehet a „magyar El Clasico”.

Jenei és Bölöni, a BEK-győztes magyarok

Visszatérve a két román csapat eredményességére: a Steaua és a Dinamo közösen birtokolja Románia focibajnoki címeinek közel a felét, de a Román Kupa küzdelmeire is a két bukaresti gárda rivalizálása a legjellemzőbb.

Nemzetközi szinten is a legeredményesebb román csapatoknak számítanak az alakulatok: egyikük, a Steaua megnyerte a manapság Bajnokok Ligája néven futó európai sorozat elődjét, a BEK-et (Bajnokcsapatok Európa Kupája), másikuk pedig, a Dinamo egyszeres BEK-elődöntős és egyszeres KEK-elődöntős.

Érdemes megemlíteni, hogy az első kelet-európai BEK-győztes Steaua együttesében két erdélyi magyar főszereplő volt: Jenei Imre edzőként, Bölöni László pedig játékosként járult hozzá a BEK/Bajnokok Ligája sikerhez. Előbbi aradi, utóbbi marosvásárhelyi.

A Dinamo nyert, ám mégis a Steaua örülhetett

Minden bizonnyal az 1988. évi kupadöntő volt a két együttes egyik legemlékezetesebb mérkőzése: ugyan a Steaua szerezte meg a vezetést (1-0), de három perccel a meccs vége előtt egyenlített a Dinamo (1-1), majd Gavrila Balint révén újabb találata volt a Steauának a 90. percben (2-1), ám les miatt érvénytelenítették a gólt.

Ekkor a Steaua klubelnöke, Valentin Ceausescu (a román diktátor Nicolae Ceausescu idősebbik fia) leparancsolta játékosait a pályáról. Ezt követően megfelelően tette a dolgát a román fociszövetség, s 3-0 arányban a Dinamo csapatának ítélte győzelmét és így ez a gárda kapta meg a Román Kupát. Ám Ceausescu diktátor fia nem tudott beletörődni a kudarcba, s addig zaklatta a román fociszövetség vezetőit, amíg azok elvették a serleget a Dinamótól, jóváhagyták a Steaua 2-1-es győzelmét és a Steauának adták a trófeát.

Mire fogadjunk a Steaua - Dinamo összecsapásokon?

Országos szinten is kiemelt jelentőségű összecsapásról lévén van szó (akárcsak a Fradi-Újpest esetében), felfokozott hangulat várható a pályán és nézőtéren egyaránt, de a szurkolói rendbontások is nagyon valószínűsíthetőek.

Általában hazai győzelem várható

Az esetek többségében nyertes szokott lenni az a tipp, miszerint mindkét csapat szerez gólt, de igazából az tűnik tutibbnak, hogy általában a jobb formában levő és otthon játszó együttes nyeri a derbit. Aki szeret hazardírozni, annak ajánlható a szabálytalanságok és a büntetőlapok számára történő ügyeskedés is, mert olykor nagyon be tudnak vadulni a játékosok. Ez viszont tényleg már csak lutri, hiszen igencsak a szerencse kategóriájába tartozik előre ráérezni arra az összecsapásra, amikor elszabadulnak az indulatok.