Roger Federer 157 Roger Federer (Fotó: PROMA1 / Shutterstock.com)

ATP: Hozzuk Federert Budapestre!

Szabi 2019 febr 13. 12:38 Szólj hozzá!

Tenisz ATP Budapest Roger Federer Marat Safin

A budapesti teniszverseny rendezői az idén régi álmot válthatnak valóra. Bármennyire is kicsi a valószínűsége annak, hogy Roger Federert a magyar ATP-tornán láthassuk, ennek megvalósulása talán soha nem lesz elképzelhetőbb, mint most.

Bár Roger már egy ideje bejelentette, hogy két év kihagyás után ismét játszani fog salakon, állítólag még nincsenek leszögezve azok a tornák amelyeken a svájci indul. Az viszont több mint valószínű, hogy a Roland Garros mellett nem sok ilyen torna fog szerepelni a versenynaptárában.
A 20-szoros Grand Slam-bajnok már azt is tudatta a rajongóival, hogy a monte-carló-i Masters (április 14-21.) tornát kissé túl korainak véli, ezért más tornák is lehetőséget kaphatnak, hogy elszántabban harcoljanak Roger részvételéért.

A budapesti ATP-torna csak egy héttel zajlik az említett Masters esemény után, ezért talán a pakliba kerülhetne, annak ellenére, hogy csak ATP250-es besorolású, és a magyar fővárosival egy időben Barcelonában pedig ATP500-as verseny zajlik.
Nem kell elfelejteni, hogy Roger már többször játszott az idők során ilyen színvonalú tornákon (pl. Estorilban, Isztambulban). A portugál torna, a hírek szerint már meg is hívta Rogert. A tavaly, a sok szóbeszédből következtetve, kevesen múlott, hogy Novak Djokovic ellátogasson Magyarországra, most pedig Federer részvételén álmodozik egyre több magyar teniszrajongó.

Roger Federer (Fotó: Leonard Zhukovsky / Shutterstock.com)

Fogni kellene az alkalmon

Roger idén 38. születésnapját ünnepli, és nem lehet tudni, hogy meddig szeretne versenyszerűen játszani. Mindenesetre, ha majd a jövőben egy esetleges bemutató mérkőzés alkalmából jönne Budapestre (ami már magában is egy hatalmas esemény lenne), nem láthatnánk ugyanazt, mint amit egy profi torna során nyújthat. Ezt tapasztalhattuk Marat Safin esetében is. Annak ellenére, hogy igazi élmény volt az oroszt Budapesten látni, más lett volna ha ez pályafutása közben történik. A svájci a karrierjének egy olyan pontján áll, ahol inkább a Grand Slamek érdeklik, ezért a kisebb versenyek inkább a játékforma igazításául szolgálhatnak, mint tornagyőzelmi vagy pontszerzési szükségként. Ez már kihasználható helyzetkép a kisebb tornák szervezőinek.

Amúgy mi lehet a szervezők hozzáértésének nagyobb bizonyítéka, és egyben nagyobb büszkesége is, mint a minden idők egyik legjobb játékosát elhozni a magyar fővárosban zajló tornára? Tehát, nem csak a rajongók nyerhetnének ebből, hanem a szervezők is. Az viszont már kérdéses, hogy jelen pillanatban mennyire nyomatékos érvek állnak rendelkezésükre ezeknek (színvonal, pénz, körülmények) a svájci játékos esetleges meggyőzésére, de annyi biztos, hogy bármennyire parányi és elméleti is ez a lehetőség, talán sosem lesz ennél elérhetőbb.
Szóval, ez egy ösztönző kihívás kellene, hogy legyen az olyan személyek számára, akik érintettek a kérdésben. Utólag legalább senki se mondhatja, hogy nem próbálkoztak.

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Roger Federer (Fotó: PROMA1 / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

  • Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia útmutató
Betinia regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Game-Set-Match

Admin hozzászólt
2020 aug 21. 18:37
Ez a téma mostantól az alábbi részen folytatódik: Tenisz hírek

Köszönjük.  :cya:
Latzka hozzászólt
2020 aug 21. 15:08
Idézetet írta: peshark Dátum augusztus 21, 2020, 12:52:43
Nagyon nem vagyok az a mindenre bundat kialto tipus, de Wawrinka okosan gyujt egy kis plusz penzt Csehorszagban.. ;D

A látszat talán ezt mutatja, de szerintem maximum azzal 'játszik', hogy direkt hosszabb legyen a mérkőzés; éles gyakorlás.
Egy 3x-os GS győztes biztos nem egy karalábé cseh tornán tenné kockára a nimbuszát; továbbá csak van még pár dollárja a wiki szerint eddig megkeresett pénzből ;D US$ 34,278,627
peshark hozzászólt
2020 aug 21. 12:52
Nagyon nem vagyok az a mindenre bundat kialto tipus, de Wawrinka okosan gyujt egy kis plusz penzt Csehorszagban.. ;D

Még több Tenisz