Stefanos Tsitsipas 055 Stefanos Tsitsipasa (Fotó: ReflectedLight / Shutterstock.com)

ATP/WTA: Nem mindig túl kellemes világbajnoknak lenni

Szabi 2020 febr 19. 18:02 Szólj hozzá!

Tenisz WTA ATP Stefanos Tsitsipas WTA Finals ATP Finals

Észrevehetünk és elgondolkodhatunk a tenisz világnak egy érdekes folyamatán. Érdemes megfigyelni, hogy az elmúlt négy évben az ATP-világbajnoki címet megszerző játékosok a torna megnyerését követő év(ek)ben nem sikerült olyan színvonalon játszaniuk, mint ahogyan azt elvárnánk. A nők esetében is van ismétlődés, de hasonló csak kétévente történik.

Négyes párhuzam

A legutóbbi négy ATP-világbajnoknak, Andy Murraynak, Grigor Dimitrovnak, Alexander Zverevnek és Stefanos Tsitsipasnak figyeltük meg az eredményességét a vb-s győzelmüket követően.
2016-ban Andy szinte heroikus módon lett világbajnok az otthoni közönség előtt, majd ezt követően a mai napig csak két (nem legnagyobb presztízsű) tornát nyert. 2017-ben még sikerült végigmenni az ATP500-as torna versenytábláján Dubaiban, majd 2019-ben az Antwerpenben rendezett ATP250-s versenyen bizonyult a legjobbnak. Grand Slameken az adott időintervallumban a 2017-s Roland Garros-elődöntője bizonyult legjobb menetelésének.

2017-ben a roppant esztétikus játékkal rendelkező Grigor Dimitrovnak jött el az ideje, hogy Londonban a legjobb játékos legyen a világon. Annak az idénynek augusztusában a bolgár megszerezte első Master-tornagyőzelmét is Cincinnatiban, így sokat vártak tőle a 2018-as szezon kezdetével. Ennek ellenére, Dimitrov egyetlen egy tornát sem nyert a világbajnoki címének megszerzése óta. Grand Slam-tornákon sem remekelt éppen, 2018-ban negyeddöntőt játszott Melbourneben, a tavaly pedig elődöntőt ért el New Yorkban.

2018-ban Alexander Zverev, a Next Gen egyik legígéretesebb játékosa tette rá a kezét a gyönyörű londoni kupára. Az említett évnek májusában még a madridi salakon is Masters-tornát nyert, azonban a vb-t követően csak egy bajnoki címet sikerült szereznie és azt is az ATP250-s genfi tornán. Grand Slam-tornákon sem igazán villogott, csak az idei Australian Openen sikerült első elődöntőjét játszania a legrangosabb tornákon.

2019-ben egy szőke hajfürtökkel rendelkező, lendületes, 21 éves játékos lett a kijutó nyolc játékosból a legjobb Londonban. A tavaly az Ausztrál Open-elődöntőjével robbant be a reflektorfénybe, majd a szezonvégi remek produkciójával zárta győztesként a legrangosabb ATP-tornát. Vártuk is tőle a méltó folytatást, de a többi évekhez hasonlóan (legalábbis mostanáig), a világbajnok idén alulteljesített. Az Australian Openen „csak” harmadik fordulóig sikerült eljutnia és az ezt követő rotterdami ATP500-as tornán pedig már második fordulóban búcsúznia kényszerült.

Stefanos Tsitsipas (Fotó: ReflectedLight / Shutterstock.com)

A nőknél is történik valami hasonló

Bár nem egy ugyanolyan folyamatra tapinthatunk rá, Elina Svitolina 2018-ban szerezte meg a világbajnoki címet és mai napig várjuk a folytatást, mivel egy tornát sem nyert azóta, annak ellenére, hogy már 2020-at írunk. Azért „legalább” két Grand Slam-elődöntőt sikerült játszania a tavaly (Wimbledonon és US Openen).

Kétévente ismétlődő párhuzamot figyelhetünk meg a nőknél a 2015-s idénnyel kezdődően. A páratlan évek világbajnokai bizonyítottak a következő évben, a páros évek világbajnokai pedig nem. 2015-ben Agnieszka Radwanska nyerte a világbajnoki címet, majd 2016-ban három tornát nyert. Dominika Cibulkova 2016-ban nyerte az idényzáró tornát, viszont azután egyetlen versenyt sem sikerült nyernie. Caroline Wozniacki 2017-ben nyerte a vb-t, majd 2018-ban többek között Grand Slam-bajnok is lett Ausztráliában. A 2018-as bajnok Svitolinát már említettük, tehát, az ismétlődés szerint a 2019-s bajnok Bartynak sikeres éve kellene, hogy legyen 2020. Elég szépen is kezdte az idényt egy tornagyőzelemmel Adelaideben és egy elődöntővel Melbourneben.

Tehát, míg a férfiaknál évről-évre ismétlődik az eredménytelenség, addig a nőknél minden második évben kerül erre sor.

Nézzük a tavalyi két világbajnok esélyeit a az idén hátramaradt három Grand Slam-tornán:

   Roland Garros  Wimbledon  US Open
 Stefanos Tsitsipas  17.00  13.00  13.00
 Ashleigh Barty  10.00  9.00  10.00


Fogadj teniszre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2020.02.19. (17:45).

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Stefanos Tsitsipasa (Fotó: ReflectedLight / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

  • Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Game-Set-Match

Admin hozzászólt
2020 aug 21. 18:37
Ez a téma mostantól az alábbi részen folytatódik: Tenisz hírek

Köszönjük.  :cya:
Latzka hozzászólt
2020 aug 21. 15:08
Idézetet írta: peshark Dátum augusztus 21, 2020, 12:52:43
Nagyon nem vagyok az a mindenre bundat kialto tipus, de Wawrinka okosan gyujt egy kis plusz penzt Csehorszagban.. ;D

A látszat talán ezt mutatja, de szerintem maximum azzal 'játszik', hogy direkt hosszabb legyen a mérkőzés; éles gyakorlás.
Egy 3x-os GS győztes biztos nem egy karalábé cseh tornán tenné kockára a nimbuszát; továbbá csak van még pár dollárja a wiki szerint eddig megkeresett pénzből ;D US$ 34,278,627
peshark hozzászólt
2020 aug 21. 12:52
Nagyon nem vagyok az a mindenre bundat kialto tipus, de Wawrinka okosan gyujt egy kis plusz penzt Csehorszagban.. ;D

Még több Tenisz