Még mindenki majszolgatja a húsvéti sonkát, de már jönnek is a Bajnokok Ligája negyeddöntők. Torinóba látogat a Real Madrid, ahol a Juventus próbál bosszút állni a tavalyi döntőn elszenvedett vereségért. A Sevilla nagy meglepetésre a legjobb nyolcban és egy újabb komoly ellenféllel néz szemben, mégpedig a Bayern Münchennel. Menetelnek tovább a spanyolok? 

Juventus - Real Madrid

Egy legendás párharc, mely a döntőket tekintve nem a Juventusnak kedvezett. Tavaly egy csúnya zakóba néztek bele a Madriddal szemben, de három évvel ezelőtt az elődöntők során az olaszok kerültek ki győztesen az oda-visszavágós rendszerből.

Allegri együttese egy hétvégi rangadóval hangolt a keddi találkozóra, ahol a Milan volt az ellenfél. Dybala kiváló átlövésével megszerezték a vezetést, de aztán jött egy kis üresjárat a védelemben. A vendégek rendre dolgozták ki a helyzeteket, nem állt a helyzet magaslatán a Juventus. Meg is lett az eredménye, épp az ex-Juvés Bonucci egyenlített egy szöglet után.

A második félidőben is veszélyes volt a Milan, ez pedig jó eséllyel a mérkőzés előtti hirtelen taktikai változtatás volt köszönhető. Allegri ugyanis egy 3-5-2-es rendszerrel próbálkozott meg. Egyelőre nem tudni, hogy ez egy főpróba volt a Real Madrid ellen vagy csak amolyan mellékvágány. Az viszont biztos, hogy nem volt meg a kellő összhang a védőhármas között, így öngyilkosság lenne egy ilyen felállással a Madrid ellen pályára lépni. A királyi gárda ugyanis feltámadt, kiejtették az előző körben a PSG-t és a bajnokságban is kapaszkodnak. Cristiano Ronaldo megállíthatatlan 2018-ban, ami nem jó előjel a Juventus védőinek. 

Cristiano Ronaldo (Fotó: imagestockdesign / Shutterstock.com)

Nagy kérdés, hogy mit választ Allegri az odavágón, ugyanis 0-0-ra nem játszhat. A spanyolok jelenlegi formája alapján nem sok esély van egy gól nélküli mérkőzésre és mivel Mandzukic nincsen, illetve Alex Sandro sem, ezért a mostanában próbálgatott 4-3-3-as felálláshoz nyúlhat újból az olasz mester, amit láthattunk a Tottenham ellen is. Lehet szépíteni a dolgot, de ott az angolok hibájából élt meg kiválóan az olasz bajnok, a Realtól hasonló ajándékra nem számíthat.
A 4-3-3 egyik rákfenéje a jelen helyzetben, hogy nagyon támadás orientáltá teszi, az amúgy inkább kontrákra és védekezésre berendezkedő Juvét. Asamoah nem született balhátvéd, míg Dybala éppen árnyékékként érzi jól magát, itt pedig majd jó eséllyel a jobb szélen kell kavargatnia. Pedig ő a hazaiak reménye, hogy itt gól lesz, mert Higuaín az igazán nagy mérkőzéseken terített betli (egy kis érdekesség: eddig 10 mérkőzésen játszott összesen a Real Madrid, Bayern München, Liverpool, Manchester United és City ötös valamelyikével és egyszer sem talált be ellenük, míg a Barcának mindössze háromszor sikerült 22 mérkőzésen).

Rátérve a vendégekre, Zidane az utóbbi időben kiválóan működő hagyományos 4-4-2-ben játszatja majd az övéit és elsősorban a kontrákra építenek. Ronaldo pihent a hétvégén, viszont Sergio Ramos hiánya érzékeny veszteség lehet. Kovacic kihagyhatatlan tűnik, mivel jól használta ki Modricék sérülését és pazarul játszott, de nagy kérdés, hogy ki lesz a párja középen. Érdekes lehet az is, hogyan dönt Allegri  jobbhátvéd poszton, ugyanis a Tottenham ellen Barzagli bátor húzás volt, de egy Ronaldo vagy épp Asensio fémjelezte oldalon őt nem lehet csatába küldeni. A széleken tehát sebezhető az olasz gárda, ezzel pedig élhetnek a vendégek (DNB: 1.80).
Érdemes a mindkét csapat gólt szerez opción is elgondolkodni, mert hiába volt stabil az olasz ligában a Juventus hátsó alakzata, a Milan rámutatott a hiányosságokra, illetve a Tottenham is (1.84).

Sevilla - Bayern München

Elsőre ez országos kettesnek néz ki, de azért nem szabad teljesen leírni a Sevillát. Oké, Vincenzo Montella nem sokak kedvence (pláne nem a Milan drukkereké), de mostanság több jó eredményt is szállított. Ilyen volt a Barcelonával szembeni 2-2, ahol csak Messi zsenijének köszönhették a pontszerzést a katalánok, de beszélhetnénk a Manchester United kiejtéséről is.

Kicsit rá is térünk az angolok elleni nyolcaddöntőre, ahol bizony Mourinhót meccselte le az olasz tréner, ráadásul az Old Traffordon. Mindkét csapat hasonló felállással lépett pályára, de annyi differencia volt, hogy a portugál tréner egy elavult emberfogást próbált meg alkalmazni a spanyolokon. Ők viszont mozgékonyak voltak és védekezésben is tudtak meglepetést okozni, ugyanis két négyfős vonalat képeztek, amely között alig volt hely, így csak ívelgetni tudott a MU.

Valami hasonló lehet majd a terv kedden is, de azzal azért érdemes számolni, hogy Heynckes jóval komolyabb szintet képvisel jelenleg Mourinhónál. Ezt a Dortmunddal szemben aratott hétvégi 6-0-a is bizonyítja. Arturo Vidal elvileg játszhat, ami nagy erősítés lehet a középpályának, viszont továbbra sincsen Coman. Nehéz kérdés, hogy itt miben is lehet érték, talán egy hazai gólban. Hétvégén kapott gól nélkül hozta le a rangadót a Bayern, de összességében ez a hátsó alakzat sebezhető. Kimmich inkább a támadások segítésében jeleskedik, ahogyan Alaba is, kapuban pedig Ulreich bármikor képes valami bakira. Kérdés, hogy Vidal kezdő lesz-e, ha igen, akkor egy fokkal jobb lesz középen a Bayern, Martinezzel kicsit statikusak lennének a mozgékony spanyolokkal szemben. Ennek ellenére nem éri meg erre fogadni, ugyanis 1.50 alatt van az irodákban a szorzója, amiben akkora fantázia nincsen. A 1,5 gólos hazai ázsiai hendi sem túl baráti, szóval érdemesebb az élőzést választani. 

  • Bajnokok Ligája 2017/18 tipp

    Real Madrid DNB

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Cristiano Ronaldo (Fotó: imagestockdesign / Shutterstock.com)