Virgil Van Dijk - Liverpool 001 Virgil Van Dijk (Fotó: katatonia82 / Shutterstock.com)

Bajnokok Ligája: Legendás párosítás?

SPF Team 2019 febr 19. 10:59 Szólj hozzá!

Foci Bajnokok Ligája Bayern München Liverpool

Sok a hiányzó a Liverpoolnál és a Bayernnél is, szóval erősen kérdéses, hogy az odavágón melyik klub felé billen a mérleg nyelve, ahogyan a Lyon - Barcelona párharcban is. 

Liverpool - Bayern München

Annak ellenére, hogy mekkora történelmi múlttal rendelkezik a két klub, eléggé kevés alkalommal találkoztak a nemzetközi kupákban. Jelentős lehet 2002-ből az Európai Szuperkupa, illetve még 1981-ből a BEK elődöntő. Fontosabb a múltnál a jelen, hiszen mindkét klub a hazája bajnokságában az első helyért küzd. A Liverpool a Manchester Cityvel szemben próbálja elhódítani az első helyet, míg a bajorok a Dortmund ellenében. 

Ha csak szimplán a taktikai összevetést nézzük, akkor Jürgen Klopp jóval komolyabb szakember, mint horvát kollégája, Niko Kovac. A Bayern München emiatt nem igazán tudott rangadókat nyerni idén, Liverpoolhoz fogható klubbal pedig nem találkoztak. BVB lehetne komolyabb mérce számukra, vagy a hasonlóan gyorsan futballozó Leverkusen, de ellenük idegenben kikaptak. 

Fotó: Christian Bertrand / Shutterstock.com

Nem lehet szó nélkül elmenni a sérülések mellett sem, mert ezek döntően befolyásolhatják a párharcot. Hiába gyors a Liverpool, ha a védelem hézagos lesz. Hiányzik az oszlop, Virgil van Dijk. Sok góltól mentette meg csapatát, de Lovren és Gomez kiesése is érzékenyen érintheti a hazaik hátsó alakzatát. 

Firmino játéka kérdéses vírusos fertőzés miatt, míg a vendégeknél Thomas Müller mellett Robben, Ribery, Boateng, Tolisso és Coman sem bevethető. Teljes a káosz mindkét oldalon, ilyenkor jönnek az elborult eredmények, mint a múlthéten az Old Traffordon. Melyik csapat viseli jobban a sok hiányzót? 

Olympique Lyon - Barcelona

Itt lehet a forduló meglepetése, mert a Barcelona jelenleg pocsék formában van. Annyira Messi-központú lett a csapat, hogyha a pályán van, akkor a többiek is visszavesznek a tempóból, mindenki várja az argentintól a csodát. Idén akkor volt a legjobb a katalán csapat, mikor Messi a lelátón ült (El Clásico). Vele döcög a gépezet, próbálják őt minél jobb helyzetbe hozni, amivel kiismerhető lesz a csapat. 

Ebből általában egy nagy erőlködést láthatunk a mérkőzéseken. Bruno Genesio pedig eléggé jó szakember (meglepte Guardiolát is ebben a szezonban), ezt simán kihasználhatja. Egyetlen gondja a franciáknak a sérülések és az eltiltások lehetnek.

Rafael nincsen, helyette Dubois nagyon karcsú lesz Dembélé vagy Messi ellenében, ahogyan Fekír is hiányozni fog elölről. Kontrákra fog építeni a Lyon, Traoré vagy Depay gyorsaságában bízhatnak, emiatt talán ülhet a +1-es ázsiai hendi a góloknál a hazaiakra 1.60-ért (1.89-ről esett a szorzó). 

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Virgil Van Dijk (Fotó: katatonia82 / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

  • A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake útmutató
Stake regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Bajnokok Ligája Fogadások 2018/19

SPF Előzetes hozzászólt
2019 jún 2. 11:46
BL-döntős mémek: Érem a meccs legjobbjának

Kinsey uralta a finálét, érmet adtak neki a paintművészek. Tovább

Milán hozzászólt
2019 jún 2. 08:41
Idézetet írta: butyi Dátum június 02, 2019, 08:18:12
ezen a csatornán is megtekinthető a hölgy, ha valaki érdeklődik (ahogy nézem, nem olyan régen lett egy menő, lamborghinivel csapató youtuber barátnője):
https://youtu.be/Geyr-smfK9U?t=834

dan bilzeriannal is összeröffentek(itt hamar kifulladt a lány):
https://www.youtube.com/watch?v=_8F0ysO427Q

Igazi faszagyerekek. Igazi példakép egytől egyik a gyerekek számára.
butyi hozzászólt
2019 jún 2. 08:18
ezen a csatornán is megtekinthető a hölgy, ha valaki érdeklődik (ahogy nézem, nem olyan régen lett egy menő, lamborghinivel csapató youtuber barátnője):
https://youtu.be/Geyr-smfK9U?t=834

dan bilzeriannal is összeröffentek(itt hamar kifulladt a lány):
https://www.youtube.com/watch?v=_8F0ysO427Q

Idézetet írta: SPF Előzetes Dátum június 01, 2019, 22:36:11
Kinsey egyetlen futással felpörgette Instagram-profilját

Formás marketingakciót hozott össze a BL-döntő alatt. Tovább


Még több Foci