Sergio Ramos - Real Madrid 010 Sergio Ramos (Fotó: imagestockdesign / Shutterstock.com)

Bajnokok Ligája: Revansra készülnek

Foci tippek real madrid PSG Bajnokok Ligája

A Real Madrid számára jön az igazán komoly erőpróba, ahol lemérhetik, mennyit változott a helyzet a szeptemberi párizsi vereséghez képest. 

2019 nov 26. 21:00

Real Madrid - PSG

A forduló egyik rangadója, ahol bőven lesz oka a madridiaknak a revansra. Párizsban 3-0-s vereséget szenvedtek, Ángel Di María egymaga elverte őket, villogott az argentin klasszis egykori csapata ellen. Akkor eléggé foghíjas volt a PSG, de most majdnem teljes "fegyverzetben" léphetnek pályára. Neymar felépült sérüléséből, ahogya Mbappé és Cavani is, rettegett csatársor összeállhat, de Icardival most jóval hasznosabbnak tűnik elől a francia klub. 

Az igazi erejük azonban a védekezésben rejlik, bármilyen furcsának is tűnhet. Thomas Tuchel szeretett volna egy rutinos kapust, Keylor Navas személyében pedig megtalálta a tökéleteset. Előtte egy olyan hátsó alakzat van, ahol nyugodtan lehet variálni a játékosokat, hiszen akad gyors és lassú középhátvéd is, technikás, rutinos, illetve fiatal titán is. Eddig nagyon kevés alkalommal hibázott Tuchel védekezés terén, aminek egyik előfeltétele, hogy a középpályás szűrés jól működjön. 

Gyakorlatilag kettébontható a csapat, hiszen elől olyan játékosok vannak, akik maguknak is képesek megcsinálni a helyzeteket (Di María, Neymar, Mbappé, Sarabia stb.), hátul stabil védelem, akiket Gueye, Marquinhos (ha épp nem a védelemben kap helyet) és Verratti köt össze. Az ő játékuk kiemelten fontos, Gueye óriási munkabírással rendelkezik, egyik legfontosabb láncszeme a csapatnak. Három vereségéből kettőt akkor szenvedett el a PSG, mikor ő nem lépett pályára (ahogyan két esetben Marquinhos és Verratti sem). 

Presnel Kimpembe (Fotó: Mitch Gunn / Shutterstock.com)

Valami megváltozott Madridban, lehetséges, hogy jót tettek azok a pletykák, melyek szerint Florentino Pérez már Zidane utódját kereste. Az elmúlt egy hónapban sokat fejlődött Zidane csapata, elsősorban védekezésre érthető ez, ahol 4-1-4-1-et alkalmaz a francia edző. Sergio Ramos hibája eléggé komoly volt a Sociedad ellen, de a defenzív játék ezen kívül rendben volt. Casemiro megint óriási munkát végzett, Varane is kiválóan játszott. 

Támadásban Benzema kapta el a fonalat, végre úgy játszik, ahogyan azt várták tőle éveken át. A Bale incidens árnyékában azért nem árt arra is figyelni, hogy ez a Madrid már jóval kompletebb csapat képét kelti, mint amit év elején mutattak. A párizsi meccshez képest ez kiegyenlítettebb küzdelmet hozhat, igazi erőfelmérő lesz Zidane számára. A védelmek mindkét oldalon jók, klasszis csatárok, ahol tényleg egy megingás dönthet. Elsőre logikus választásnak tűnhet a 2,5 over, de talán sokkal jobb opció a 3,5 under, mivel ilyen védelmek mellett könnyedén lehet ez egy taktikus és kevés gólt hozó találkozó. 

  • Real Madrid - Paris SG tipp

    3,5 gól alatt
    Bet365
    1.66

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sergio Ramos (Fotó: imagestockdesign / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

  • A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake útmutató
Stake regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Bajnokok Ligája Fogadások 2019/20

RedMunchen2010 hozzászólt
2020 aug 25. 19:41
Ha elveszited a dontot akkor mindenert kritizalnak.

Choupo-Moting peldajanal maradva en a becserelesekor pont azt mondtam, hogy jo huzas Tucheltol, nemet csapat ellen egy olyanhoz nyult, akinek van Bundesliga tapasztalata. Vegul nem lott golt, de ezert kar lenne kritizalni, mert a Mbappe-Neymar szuperduonak ez masfel ora alatt sem sikerult. A csapat 4 ev utan maradt lott gol nelkul a BL-ben, pont a dontoben fajdalmas, de azert bocsanatos bun szokoevente hibazni.

PSG gyozelem eseten minden arrol szolna, hogy a penz diadalmaskodott, Tuchel szuper edzo, aki tulelte a kritikus idoszakot, s remekul kezeli a sztarjait, s Flick lenne most a kereszttuzben, hogy miert valtoztatott a kezdocsapaton, ha a negyeddontoben meg az elodontoben is ugyanaz volt a kezdo 11, stb, stb...

Tuchel lapatra kerulhet, de az teny, hogy a BL-t tovabbra is nehez megnyerni (megvedeni szinte lehetetlen), 16 garda csak a topligakbol jon, emiatt a harmadik, s negyedik kalapbol is van realis esely az egyenes kieseses szakaszra, szoval egy valtasnal nincs garancia arra, hogy a csere kifizetodik.
LosGabos hozzászólt
2020 aug 25. 16:26
Nem csak itt a fórumon vették észre, hogy Tuchel töketlen.

Thomas Tuchel állásába kerülhet a BL-döntő elvesztése

Inog a pad Thomas Tuchel alatt a spanyol AS szerint, miután a Paris Saint-Germain 1-0-ra elveszítette a Bajnokok Ligája döntőjét a Bayern München ellen.

A lap szerint Tuchel nem élvezi a PSG vezetőségének teljes bizalmát és hiába lépte át a csapat saját árnyékát azzal, hogy története sorá először elődöntőbe, majd a fináléba jutott, a keserű befejezés aggasztó a klubnál. Kritikusai szerint megbocsáthatatlan, hogy Eric Maxim Choupo-Moting állt be a döntőben Mauro Icardi helyett, akire ráadásul 60 millió eurót költött az egyesület. Mellett Pablo Sarabia beállását is hiányolták a vezetők, ő volt ugyanis az elmúlt szezonban a házi gólkirály.

Az AS szerint a fenti kritikák úgy foglalhatók össze, hogy Tuchel nem tud kulcsfontosságú pillanatokban megfelelően változtatni, ezért a vezetők átgondolják, vezetésével felülhet-e valaha Európa trónjára a PSG. Hamar döntést kell hoznia a klub vezetőségének azonban, a címvédő szombaton már az új szezont is elkezdi a Lens ellen.

A BL-döntőt vívó csapat egyébként Franciaországban mindent megnyert, a Ligue 1 mellett Francia Kupát és francia Ligakupát nyert a csapat.


24.hu

A cikk angolul, egy kis plusz infoval.

https://en.as.com/en/2020/08/24/football/1598298171_861482.html
LFCfanBoti hozzászólt
2020 aug 24. 19:44
Idézetet írta: LFCfanBoti Dátum augusztus 24, 2020, 19:42:20
te azt gondolod, hogy ez Jürgen hivatalos facebook oldala? :redchug: Melyik edzőtől láttál Facebookon(!!!) ehhez hasonló bejegyzéseket kitenni, ne legyél már ennyire naív
ráadásul névjegyben írja, hogy UNOFFICAL Fan Page Jurgen Klopp, attól hogy tájékozatlan az oldal kezelője, a Barcelona sem ennyire hülye, hogy ezért fizessen millió eurókat

Még több Foci