Adott egy csapat, mely 10 éven belül már másodjára jut el a kupában az elődöntőig, de még sosem szerepeltek az első osztályban. Kik ők és hogy lehet ez?

2020 febr 13. 21:00 Közvetítés: UnibetBet365

Real Sociedad - Mirandes

A bevezetőben leírt tények a Mirandesre igazak, akik közel 100 éves fennállásuk alatt még egyszer sem jutottak fel a legjobbak közé, cserébe a spanyol kupában már több alkalommal is remekeltek. Jutottak már a 16 közé, negyeddöntőben és most másodjára az elődöntőbe. Valamit tudnak ennél a csapatnál, hiszen ehhez már élvonalbeli klubokat kell legyőzni, nem is egy alkalommal! Ez ebben a kiírásban háromszor is sikerült a Mirandes csapatának. 

Most nem a Sociedad lesz terítéken, hanem a vendégek, hiszen az a legfőbb kérdés: képesek-e megtréfálni egy újabb LaLigában szereplő klubot? Ehhez elővettük a Villarreal és a Sevilla elleni sikereket, ahol kiviláglott: nem a véletlen műve, hogy ez a másodosztályú klub eddig eljutott. A csapat edzője az az egykori Andoni Iraola, aki jobbhátvéd volt a Bilbaónál (Sociedad ősi riválisa). Mindkét mérkőzésen hasonló taktikai felállást választott. 

Martin Odegaard (Fotó: Christian Bertrand / Shutterstock.com)

A 4-4-1-1-es rendszer kontráknál kifizetődött, de a védekezés során is stabilitást nyújtott. Jól megszervezte a letámadást Iraola, kikapcsolta emberfogással a Villarreal egyik fontos játékosát, Iborrát. Ő az, aki megteremtette volna a középpálya és a védelem közötti kapcsolatot, azonban Pena limitálta őt, gyakorlatilag kizárta a játékból. Papíron ez egy 4-4-1-1 volt, de a valóságban 4-2-2-2-es felállásban játszott a Mirandes, ahol szépen lefedték a rivális középpályásokat és védőket. Kiválóan védekeznek, de ami ennél is fontosabb, hogy Iraola az ellenfél defenzív játékát is maximálisan kielemzi. 

A Villarrealnál jól vette észre, hogy Mario Gaspar egy támadó felfogású hátvéd, ezért sokszor ragad fent, óriási üres területek keletkeznek mögötte. Ezt pedig kihasználta a Mirandes, ahogyan a Sevilla játékosainak hanyagságát is sikerült a maguk javára fordítani. Nem lepődnénk meg, ha jövőre valamelyik top csapat kispadján látnánk Iraolát (mivel a Mirandes valószínűleg nem harcolja ki a feljutást), de előtte még lesz dolga az Anoetában. A Sociedad viszont nem "sevillázik", komolyan veszi a kupát. A Real Madrid ellen nagyot mentek, Isak élete formájában ebben a sorozatban. A Mirandestől kell egy újabb szintlépés, viszont nem féltjük Iraoláéket, képesek rá!

  • Real Sociedad - Mirandés tipp

    Mirandes +1 góllal (AH)
    Bet365
    2.75

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Mirandes (Fotó: Edu del Fresno / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

  • A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake útmutató
Stake regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Spanyol Kupa 2019/20

TiB hozzászólt
2020 febr 13. 19:02
Idézetet írta: SPF Előzetes Dátum február 12, 2020, 22:42:05
Copa del Rey: Kik ezek?

Hol van a Barcelona, Real vagy az Atlético Madrid? Olvasd tovább

Repül ám az idő, nekem még játékosként van meg a processzoromban Andoni Iraola.
SPF Előzetes hozzászólt
2020 febr 12. 22:42
Copa del Rey: Kik ezek?

Hol van a Barcelona, Real vagy az Atlético Madrid? Olvasd tovább

Admin hozzászólt
2020 febr 5. 10:55
Reklám:



Még több Foci