A karácsonyi rövid intermezzot követően csütörtök délutántól ismét zúgnak a nyilak a londoni Alexandra Palaceban! A nap nagyrészében még 32 közötti ütközeteket láthatunk, ám este már nyolcaddöntős meccsekre is sor kerül! A kínálat egyértelműen legnagyobb érdeklődéssel övezett párharcának a Michael van Gerwen - Adrian Lewis csörte mondható, de a délután van den Bergh - Humphries mérkőzés sem lesz piskóta!

Nagy lehetőség előtt az afrikai

A nap első felében három, egyenként 4 nyert legig tartó mérkőzést bonyolítanak le. A legjobb 32 közötti párharcokat a dél-afrikai Petersen (3.00) nyitja Steve West ellenében! Az "afrikai harcos" igencsak érzelemdús világbajnokságot él át. Az első körben Wayne Jones ellen a meccsért vívott kiszállócsatában óriási szerencsének is köszönhetően jutott tovább (3:2), míg az angol Ian Whitetal szemben hihetetlen küzdenitudásáról tett tanúbizonyságot, amikor 0:2-es szetthátrányból képes volt visszajönni, s szoros véghajrában megnyerni a mérkőzést (3:2). Ráadásul utóbbi meccsen már a 94.67-as átlaga is elég pofásnak volt mondható.

Észak és nyugat csatájában Steve West (1.40) viszonylag magabiztos performansszal verte meg honfitársát Richard Northot (3:1), viszont a 90 alatti átlaga nem biztos, hogy elegendő lesz a karrierje egyik legnagyobb sikerének küszöbén álló Petersen ellen. Véleményünk szerint két hasonló képességű player feszül egymásnak a nap nyitómeccsén, s picit meglepő, hogy a bukik Petersent elég komoly underdogként kezelik. Úgy véljük, hogy ezt érdemes lehet meglovagolni, s az ázsiai piacon Petersen hendikepjét bevállalni óvatosabbaknak +2.5-ös (1.44), bátrabbaknak +1.5-ös (2.00) határon. West nem verhetetlen ellenfél, s amennyiben Devon koncentráltan lép színpadra, összejöhet neki, hogy 2014 után ismét ott lehessen negyeddöntőben!

Ifjú titánok ütközete

A nap második mérkőzése igazi csemegét hozhat számunkra, elég komoly színvonallal! A párharc résztvevője két ifjú tehetség, akik közül egyértelműen Dimitri van den Bergh (1.40) az, aki már komolyabb rutinnal rendelkezik a VB-k terén! A fiatal Huybrechts-tanítvány, aki egyben a második éve regnáló ifjúsági VB-címvédő, már tavaly megmutatta, hogy nem kell sok idő, s klasszis játékossá érhet! Akkor Rob Cross tudta őt megállítani a negyeddöntőben valami félelmetesen kiélezett csatában (4:5)! DreamMaker azonban a mostani tornán is bekezdett, s egy viszonylag lezserebb első körös siker után a 64 között 104.45-ös átlaggal letarolta a walesi Johnny Claytont (3:1). Mostani ellenfele, Luke Humphfies (3.00) sötét lónak számít. A fiatal angol első világbajnokságán vesz részt, viszont úgy tűnik, hogy a debütálás nem okozott neki nagy problémát! Előbb Adam Huntot verte ellentmondást nem tűrően (3:0), majd Stephen Buntingnak is megálljt parancsolt (3:1). Humphfies ezeken a meccseken stabilon hozta a 90 feletti átlagokat, sőt a 180-akat is előszeretettel dobálta, ahogy van den Bergh is! Véleményünk szerint a belga a meccs potenciális esélyese, viszont az eddigiek alapján Humpfries akár komolyan megnehezítheti a dolgát. Jó fogadási opciónak tűnik szerintünk a meccsre így az 5.5 szett-over (1.72), valamint a Humphfies +2.5 hendikep is (1.44). A 180-ak piacán pedig a 13.5-ös határra 2.10-es szorzón kínálják nekünk az overt, ami szintén megfontolandó választás lehet.

Nyolcaddöntős slágermeccs

Az esti etap fénypontjának számít a nap zárómeccse! Két kétszeres világbajnok játékos feszül egymásnak a legjobb 8 közé jutásért! A csörte egyértelmű favoritja a világelső Michael van Gerwen (1.16), aki potenciális VB-esélyesként 100 feletti átlagokat produkálva verte meg előbb Alan Tabernt, majd a német Max Hoppot! Nem kérdés tehát, hogy a kopasz holland csúcsformában érkezett Londonba, s minden bizonnyal rendesen odapakolja majd a tömeget Lewis (5.00) orra alá is!

Lewisnak kiemelkedő teljesítményre van szüksége van Gerwen ellen! (Fotó: Dartsnieuws.com/Flickr)

Nagy kérdés, hogy az angol mennyire áll készen mentálisan arra az embertpróbáló feladatra, hogy megállítsa a hollandot? Jackpot utóbbi két éve igencsak gyengére sikeredett karrierjéhez képest. Idén is többször szenvedett a kisebb tornákon, nem igazán emlékszünk tőle olyan időszakra, amikor 90 alatti átlagokat dobált, pedig ilyen többször is előfordult idén! A világbajnokságon való eddigi szereplése azonban kellemes meglepetés az angoltól, hiszen eddig szettveszteség nélkül áll a tornán! Előbb Ted Evettset intézte el (3:0), majd a Barneveldet kiejtő litván Labanauskas volt az áldozat (4:0). Az igazi erőpróba azonban most következik. Óriási meglepetés lenne, ha az angol meg tudná verni van Gerwent, viszont reményeink szerint felszívja magát annyira, hogy a mérkőzés élvezetes, izgalmas párharccá fajuljon, s színvonalban megközelítse a 2013-as VB-n mutatott negyeddöntőjüket, ahol hihetetlen szoros végjátékban Gerwen kiütötte az akkor címvédő Lewist! Aki hasonló forgatókönyvben bízik, annak érdemes lehet bepróbálni egységnyi téttel az 5.5 szett-overt, hiszen elég korrekt szorzót kínálnak nekünk rá az irodák (2.25), s egy 4:2-es eredmény még nem is számít olyan igazán szoros ütközetnek, amiben mi reménykedünk!

A beharangozóban feltüntetett szorzók a bet365 fogadóiroda kínálatából származnak, s ekkor voltak érvényben: 2018. 12. 26. 12:00 CET

  • PDC Darts Világbajnokság 2019 tipp

    D. Petersen - S. West (Petersen +2.5 hendikep)

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés