Csütörtök óta javában zajlik a 26. PDC világbajnokság a londoni Alexandra Palaceban! Igazán nagy meglepetés szombatig bezárólag nem történt, s a nagyobb nevű játékosok sorra vették az első akadályokat. Hétfő este négy mérkőzést rendeznek, ahol talán a két leginkább várt név Vincent van der Voort és Raymond van Barneveld lesz!

Papíron simának tűnik

Az estét Vincent van der Voort (1.28) nyitja, akinek ellenfele a Fülöp-szigetekről érkező, kevésbé neves Lourence Ilagan (3.75) lesz. Az ázsiai playerek többségétől Paul Limet leszámítva nem várunk sokat. Többnyire magasan a PDC-ben megszokott színvonalon teljesítenek, illetve elég nagy hátrányuk, hogy a közeg, a milliő is meglehetősen idegen számukra, valamint teljesen új impulzusként éri őket, szemben a van der Voort-féle rutinos nagyágyúkkal. Ilagan egyébként nem első ízben tűnik fel Londonban. Egy alkalommal, nevezetesen 2013-ban már sikerült neki kvalifikálnia magát a világbajnokságra! Sőt, az előselejtezőt meg is nyerte Jamie Lewis ellen 4:3-ra! Azt természetesen hozzá kell tennünk, hogy a most is még igen fiatal walesi játékos akkor még nem dobált azon a szinten, mint manapság. Mindezt mutatja, hogy Ilagannak mindössze 78.30-as átlag is elég volt ahhoz, hogy továbbmenjen a 64 közé, ahol végül Colin Osborne fogta meg elég könnyedén (3:0).

Nem zárt jó évet van der Voort. A holland óriás szinte nem is tudott 2018-ban feltűnően jó eredményt elérni. Többnyire a kisebb versenyek első körében kiesett. Nem megszokott ez tőle, hiszen mégiscsak a holland darts egyik legnagyobb ikonja Gerwen és Barneveld mellett. A világbajnokságokon legjobb eredményének két alkalommal is a negyeddöntő számított. A legjobb 8 közé 2011-ben és 2015-ben tudta odaverekedni magát. Ha a közelmúltbeli teljesítményéből indulunk ki, akkor nem sok jót jósolunk neki ezen a tornán, hiszen esetleges győzelmét követően Darren Websterrel találkozik a 2. körben. Azt viszont joggal elvárhatjuk tőle, hogy a kevésbé ismert, európai versenytapasztalattal alig-alig rendelkező Ilagent magabiztosan verje! -1.5-ös hendikep sikerére pedig egész korrekt oddsot kínálnak az irodák (1.61)

Mr. Afrika is színre lép

A világbajnokságok egyik legkedveltebb alakja a táncos lábú Devon Petersen (2.10). Leginkább a jellegzetes walk on-járól ismert játékos az afrikai kontinens legismertebb playere. A nap második mérkőzésén az egykor szebb karriert megélő Wayne Jonesszal találkozik. Jones leginkább a 2000-es évek elején volt a profi darts híres alakja, aki a 2006-os világbajnokságon elődöntőbe jutott. Az elmúlt években azonban szinte semmilyen komolyan jegyzett eredményt nem tud felmutatni. Petersen sem teheti vitrinbe produktumát mostanság. Neki legnagyobb sikere a vb-ken egyértelműen a 2014-es tornán elért nyolcaddöntője volt. A bukik ugyan Jonest tartják a meccs favoritjának (1.72), viszont a mutatók alapján akár szoros befutóval is számolhatunk. Talán a Petersen +1.5 hendikepben lehet a legjobb érték a meccs kapcsán (1.50). Aki az óvatos tippeket részesíti előnyben, annak a 3.5 szett-over lehet nyertes opció (1.33).

Debütál a második hölgy!

Lisa Ashton a nyitónapon emlékezetes játékot mutatott be Jan Dekker ellen, azonban ez nem volt elég a továbbjutáshoz. A bravúr tehát Anastasia Dobromyslovára maradt. A BDO berkeiben háromszor világbajnokságot nyert orosz hölgy Ryan Joyceszal (1.12) ütközik meg a második körbe jutásért. A bukik a két női induló közül esetében látták a kisebb valószínűségét annak, hogy meglepetést tud okozni, s ezt a mostani győzelmére kínált relatív magas szorzó is jól mutatja (6.00). Picit meglepő egyébként ez az odds, hiszen Joyce nem alkotott maradandót ebben az évben, s jobb eredményei a Players Championshipen is jórészt tavasszal jöttek, az ősz kifejezetten gyengébbre sikeredett. Bár az abszolút meglepetést nem mernénk behúzni, de kiindulva az Ashtont övező felhajtásból, könnyen lehet, hogy a Dekkerhez képest tv-s tornákon kevésbé rutinos Joyce-ot akár meg is zavarhatja, ha a közönség a hölgy mögé áll. Márpedig véleményünk szerint ez meg fog történni annak ellenére is, hogy Anastasia nem angol, hanem orosz. +2.5-ös hendikepes sikerében látunk értéket (1.72), a szett-overben 3.5-ös határon pedig még inkább (1.83). Ahogy Ashton is bizonyította, nem szabad a hölgyeket lebecsülni, reméljük most Dobromyslova is megerősíti ezt!

Nap végén jön az ötszörös világbajnok

Utolsó előtti vb-s menetelésének vág neki Raymond van Barneveld hétfő este! A mezőny egyik legnagyobb küzdője, és legendás alakja a Matthew Edgar - Darius Labanauskas első körös mérkőzésének nyertesével néz majd szembe. Mivel nem tudjuk egyelőre ki is a leendő ellenfél, így szorzók hiányában előzetesen nem sok mindent tudunk a meccshez hozzáfűzni. Annyi bizonyos, hogy bármelyikük is érkezik, Barneveld számára kötelező a győzelem! Évről évre tapasztalhatjuk, hogy az ötszörös világbajnok holland ikon teljesítménye fokozatosan hanyatlik, viszont a világbajnokságokra mindig képes elővenni klasszis mivoltát. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy a vb-k történetének nem egy legizgalmasabb, emlékezetesebb meccsének ő volt az egyik alanya! Őszintén reméljük, hogy ez a lista az idei tornán is bővülni fog! 

A beharangozóban feltüntetett szorzók a bet365 fogadóiroda kínálatából származnak, s ekkor voltak érvényben: 2018. 12. 16. 16:00 CET

 

  • PDC Darts Világbajnokság 2019 tipp

    V. van der Voort - L. Ilagan (van der Voort -1.5 hendikep)

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés