Davis Kupa 001 Az Amerikai Egyesült Államok a Davis Kupa 32-szeres győztese (Fotó: Leonard Zhukovsky / Shutterstock.com)

Davis Kupa vagy Pique Kupa?

Szabi 2018 szept 3. 10:31 Szólj hozzá!

Tenisz Davis Kupa Marin Cilic Gerard Pique

Történelmi változáson megy keresztül a Davis Kupa és nem feltétlenül a jó értelemben.

A Nemzetek Világbajnoksága a felismerhetetlenség határára fog kerülni 2019-től kezdődően. Egyesek szerint az identitását vesztette el a 118 éves múlttal rendelkező verseny az újítások megszavazásával és érdekes módon, nagy szerepe volt a változások megvalósításában a FC Barcelona játékosának, Gerard Pique-nek és cégének is. Az a tény nem volt vitás, hogy már érződött az igazítások szükségessége, mivel a játékosoknak elég nagy nehézségnek számított a részvétel a versenynaptár miatt, de véleményem szerint a gyökeres átlényegülésre egyáltalán nem! Nagyon sok magyarázkodásról lehetett olvasni a sajtóban, hogy mi miért történt, hogy mi okból avatkozik bele ennyire egy focista, de a lényeg az, hogy rengetek negatív visszhang követte a változás hivatalossá válását és úgy látom, hogy a kritikák csak gyarapodni fognak ezután.

Mi a legsértőbb?

Az egyik drasztikus és felháborító változtatás az, hogy a torna végső szakaszát egy egyhetes tornává alakították, amely egy előre meghatározott színhelyen fog lezajlani 18 csapat részvételével. Tehát az otthoni és idegenbeli mérkőzések varázsa ezzel megszűnik. Az a rengeteg rajongó, akiknek eddig csak otthon volt lehetőségük kedvenceiket látni és szurkolni nekik, valószínűleg ezentúl a tv-s vagy internetes közvetítésre fognak szorulni. A torna hangulata nagyon sokat köszönhetett a rajongótáboroknak, akik különlegessé tették az összecsapásokat. Szóval, egyfelől hangoztatjuk, hogy mennyire harcolunk a tenisz közismertségéért és közkedveltségéért és eközben nem vesszük észre, hogy a rajongók részvételét korlátozzuk?

A második ilyen módosítás az, hogy a mérkőzések csak három szettesek lesznek és az összecsapások csak két egyéni és egy páros mérkőzésből fognak állni. Az öt szettes meccsek komplexitásának ezennel vége, pedig véleményem szerint, ezek a meccsek azok amelyek igazán kimutatják a játék lényegét, többrétűségét, amelyeken nem szaladhatsz el az eredménnyel. Roger Federer kinyilvánította, hogy ő időről-időre  még több öt szettes meccsek lejátszásának alkalmára vágyna, miközben Novak Djokovic még a Grand Slam-tornákról is eltörölné ezt az eredmény rendszert. Vonjon le mindenki ebből egy következtetést.

Gerard Pique. Fotó: almonfoto/Shutterstock.com

Az összesen három mérkőzésből álló összecsapásokról csak még annyit, hogy rettenetesen furcsa az, hogy egy olyan versenyben amely a nemzetek között zajlik és képviselnie kellene ezek általános erejét a teniszvilágban, hogy egy játékos csak egy egyéni meccset játszhat majd le. A csapatok kevesebb esélyt kapnak a erőnlétük reális bizonyítására (az esélyesebbek a bizonyításra, az esélytelenebbek pedig a papírforma borítására).

Mi lesz ha nem működik?

Az egyszer tény, hogy a teniszvilág megoszlott. Nagy nevek hosszú sora nyilvánította ki elkeseredettségét a változtatásokért. Még a női teniszvilágban is vannak, akiknek nincsenek tetszésükre az újítások (például Petra Kvitova), főleg, hogy voltak egyes hangok ami szerint a Fed Kupát is hasonlóan átalakítanák a jövőben. Sajnálatosnak tartom azt, hogy amíg mostanában akkora fontosságot tulajdonítunk a pályán hordott mezek illemkeretének (ami végül is nem baj), addig a sportágat meghatározó kérdésekben megengedjük az előbb említetteket. Nem lennék meglepve, ha egy év után a hivatalos szervek újratárgyalnák a dolgot és árnyalnák a most megszavazott módosításokat.

Örvendjünk amíg van aminek

A jelen idény elődöntői következnek és két érdekes összecsapás vár ránk. A címvédő Franciaország, a Nadal nélküli Spanyolországot fogadja Lilleben, Horvátország pedig a John Isner nélkül érkező Amerikai Egyesült Államokat fogadja Zadarban. A franciák 6-2-re vezetik a spanyolokat az egymás ellen aratott győzelmek statisztikájában, de a meghökkentőbb tény, hogy a horvátok ugyanebben a statisztikában 4-0-ra (!) vezetik a 32-szeres óceán túli bajnokcsapatot. A Marin Cilic által vezetett csapat akár az ötödik győzelmüket is megszerezhetik, mivel fölényesen esélyesebbnek látszanak (1.22). Jim Courier szerint a teniszlabdák nem ismerik a múltat és megpróbálják minden erejükkel megszerezni a döntőbe jutást (4.10). Marin Cilic mellett a fiatal Borna Coric próbálja erősíteni a csapatot. Sam Querrey, Ryan Harrison, Steve Johnson, Frances Tiafoe és Mike Bryan lesznek majd a háló másik oldalán. Habár Cilictől mindenki elvárná a két egyéni pontot, párosban az ellenfeleik esélyesebbnek tűnnek, ha arra gondolunk, hogy a most sérült Jack Sock és Mike Bryan a Wimbledont és a US Opent is nyerték az idén. Elméletileg Coricnak kéne hoznia legalább egy pontot a továbbjutásért.

Marin Cilic (Fotó: lev radin / Shutterstock.com)

A papírforma szerint a másik döntős csapat valószínűleg Franciaország lesz (1.38), de a spanyolok Rafael Nadal nélkül is veszélyesek (3.00) főleg, hogy a franciáknak nem lesz segítségükre Jo-Wilfried Tsonga. Talán párosban Nicolas Mahut tapasztalata elegendő lesz a pontnak a megnyeréséhez, de egyéniben Lucas Pouille és Richard Gasquet nem éppen izgalommentes meccsekre várhatnak. Pablo Carreno Busta és Roberto Bautista Agut nincsenek legjobb formájukban, de ettől függetlenül top 30-s játékosok lévén, nem lesznek könnyű prédák. Ez a találkozó kiegyensúlyozottabbnak látszik mint azt a szorzók mutatják, ezért egy inspirált megérzéssel akár szép nyereményt is nyerhetnek a sportfogadók.

Már arra is lehetőségünk van, hogy az idei bajnokcsapatra fogadjunk. A bukik szerint a legesélyesebb Franciaország (2.40), őket követi Horvátország (2.80), harmadik a sorrendben Spanyolország (4.00) és negyedik az Amerikai Egyesült Államok (8.00).

Fogadj a Davis Kupára!

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2018.09.13. (09:05)

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Az Amerikai Egyesült Államok a Davis Kupa 32-szeres győztese (Fotó: Leonard Zhukovsky / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

 

100%-os első befizetési bónusz 35.000 Ft-ig

  • Regisztrálj a Betinia fogadóirodához és ne maradj le a 35.000 Ft-ig terjedő 100%-os első befizetési bónuszról.

Betinia útmutató
Betinia regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Davis Kupa 2018

Greipel hozzászólt
2018 nov 23. 18:16
Nem értem, miért Chardy-t salakoztatják a franciák.
alexthebest hozzászólt
2018 szept 16. 13:25
Cilic hozza a szokasos DK format  ;D Mekkora luzer a csavo.  ;D Tegnap meg streamen keresztul is hihetetlen hangulat volt a horvat palyan, megorult a kozonseg. A paros meccs egeszen elkepeszto volt, bravur pontok mindket feltol, vegletekig kielezett, majd 5 oras csata. Na ilyen nem lesz jovore, koszonet Pique cegenek (szkeptikus vagyok, de orulnek ha tevednek).

Gyerunk Mate!
Greipel hozzászólt
2018 szept 15. 19:31
Elképesztő volt!  :beerchug: :great: Borsos/Nagy

Még több Tenisz