Fogynak az egyenes kijutást érő helyek, jönnek kiütéses győzelmek, és születnek érdekes eredmények is. Andorra például évekig folyamatosan csak vereségeket szenvedett, de ebben a selejtező-sorozatban már legyőzte Moldovát, és legutóbb döntetlent játszott Albániában.

Andorra - Törökország

A török nem olyanok, mint a belgák, nem szórják meg a kisebb csapatokat, csak épphogy megverik. Ez a mentalitás aztán oda vezet, hogy az Andorra - Törökország meccsen a 2.5 gólnál több 1.75-ért játszható. Persze érthető az is, hogy Andorra nagyobb játékerőt képvisel, mint korábban, meccset nyert és döntetlent is játszott, de a két válogatott közötti minőségi különbség továbbra is jelentős. A nagy kérdés inkább az, hogy mennyire lesz kedvük focizni a törököknek, valószínűleg szerephez jutnak azok a játékosok, akikre eddig kevesebb szerep hárult. Azt gondolhatnánk, hogy emiatt ők bizonyítani akarnak, de manapság mintha ez már nem így lenne. Viszont én bizakodom, és gólokat várok.

Ilyen Andorra. Laknál ott?

Andorra. Fotó: Shutterstock

Andorrában 76 ezren laknak, Svájchoz hasonlít, a mentalitás pedig inkább katalán. Igazán egyedi és gyönyörű ország, ahol a labdarúgás közel sincs profi szinten. A játékosok jelentős része andorrai focicsapatokban játszik, van köztük olyan, aki autószerelőként dolgozik, aztán a munka után jár edzeni. Hatalmas teljesítmény ilyen szempontból, hogy már meccseket is nyernek nemzetközi szinten. Vannak köztük profik persze, de három naponta nemzetközi meccsekre, repülőúttal talán még nem állnak készen, ezért is tetszik az over ötlete, csak a fránya törököknek legyen kedvük focizni. Nagy téttel biztos nem játszanám, mert egy ilyen meccs tökéletes alap bundára.

Koszovó - Anglia

Ha van egy kis időd, mindenképp nézd meg Koszovó szövetségi kapitányának nyilatkozatait, egy élmény a csávó. Hatalmas érzelmi töltettel beszél az Angliában lejátszott meccsükről, ami 5:3-ra végződött. Azt gondolom tökéletes kapitánya az Eb-selejtezőkön először induló Koszovónak, és biztos nagy motivátor lehet az öltözőben is. Szeptemberben 4-2-3-1-ben léptek pályára a St. Marry Stadionban, Valon Berisha révén meg is szerezték a vezetést, aztán még az első félidőben kaptak 5 gólt. Azt gondolom, hogy támadásban nagy fegyverük a helyzetkihasználás, Angliában például 3 kaput eltaláló lövésükből született 3 gól, de néhány napja Csehországban egyszer találtak kaput, ami elég volt a gólhoz.

Bernard Challandes élménybeszámolója. Egy élmény hallgatni :)

Gareth Southgate elmondta, hogy bár lesznek változtatások az angol kezdőben, de mindenképp céljuk a minél több pont gyűjtése. Ez utóbbi a bullshit, kijutottak, ez a lényeg. Viszont ahogy a törököknél, úgy itt is abban reménykedem, hogy a felforgatott angol csapat védelme nem lesz tökéletes, viszont a kevésbé preferált támadók bizonyítási vágya nagy lesz, és ahogy a két válogatott előző összecsapásán, úgy most is lesznek találatok. Például a 2.5 gólnál több 1.65-ért fogadható, de itt a végjátékban már tényleg nem ül a papírforma, és igazán egyedi dolgok történnek, ezért óvatosan a tétekkel.

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Cengiz Ünder. Fotó: Alizada Studios / Shutterstock.com