Micic Vasilije - Anadolu Efes 001 Micic Vasilije (Fotó: Fabrizio Andrea Bertani / Shutterstock.com)

Euroliga: Nem egyértelmű esélyesek

Kosárlabda tippek Euroliga Anadolu Efes Panathinaikos

A török Anadolu Efes meglepetésre készül Görögországban. A Panathinaikos hullámzóan teljesít, ezt próbálja kihasználni a vendég gárda. 

2019 febr 1. 20:30 Közvetítés: Unibet
Tipp: Anadolu +4,5 pont
Unibet
1.72

Panathinaikos - Anadolu Efes

Minden évben van egy olyan csapat, amely játékoskeretéhez képest gyengébben teljesít, illetve akad egy olyan is, amely az elvárások felett abszolválja a sorozatot. Előbbi kategóriába tartozik utóbbi két évből a Barcelona, míg az utóbbiba a Zalgiris, ami a tavalyi esztendőt illeti. Idén a Panathinaikos szezonja felemás, még ugyan lőtávolon belül van a rájátszást érő nyolcadik hely, de nagyon sűrű a mezőny. Jelenlegi formájuk is hagy kívánni valót maga után. 

Az Anadolu Efes évről évre másik arcát mutatja. Tavaly mélyen voltak, meglepetésre utolsó lettek az alapszakaszban, Tuncay Özilhan gyakorlatilag az egész keretet lecserélte. Minőségi játékosokkal töltötte fel a csapatot, ez által megkönnyítette Ergin Ataman munkáját is. A török szakember eddig maximálisan kihozta a játékosaiból a legtöbbet, egy masszív kezdővel dolgozik, de a cserepadra sincsen panasz. 

Larkin Shane (Fotó: Fabrizio Andrea Bertani / Shutterstock.com)

Mik azok a szegmensek, amikben jók a törökök? Dobott pontok tekintetében ott vannak az elitben, amihez hozzájárul, hogy jól jár a labda a játékosok között. Gólpasszok tekintetében elsők, ami azért is meglepő, mert Rodrigue Beaubois nem az önzetlen játékáról volt híres, de idén ott tart, hogy majd feleannyi meccsen elérte azt a kiosztott gólpassz számot, amit a tavalyi egész Euroliga szezonban. Micic is rettentően sokat tesz hozzá ilyen téren is a játékhoz. 

Amiben még az élen járnak, azok a gólpasszokhoz mérten az eladott labdák aránya. Hiába passzolnak sokat, elenyésző az a 12 darab eladott labda, amivel a középmezőnyben vannak. Lehet azt mondani, hogy fegyelmezettek, ami megmutatkozik a védekezés tekintetében is. Ez elsősorban blokkok és lepattanók terén van jelen, nehéz a palánkjuk közeléből pontot elérni. 

Ellenben ők hatékonyak, ami a dobásokat illeti, mind a duplák, mind a triplák tekintetében a Fenerbahce mögött vannak a második helyen. Az átlag 80-85 pont körül van náluk, amire idegenben is képesek. Ez lehet a kulcs, mert ugyan rossz a Pana, de azért hazai pályán mindenkire veszélyesek, viszont csak ritkán képesek túldobni az aktuális riválist (CSKA-t és az Olympiakos-t sikerült). A görögöknek nem kedvezne egy pörgős meccs, ahol rohanni kell. Kemény védekezés kell tőlük, de nem biztos, hogy erre képesek lesznek 40 percen át. 

Rick Pitino decemberi érkezése még nem jelent garanciát a sikerre a hazaiaknál. Az edzőnek még szoknia kell az európai légkört, nem is remekel egyelőre a Panathinaikos. Pitino érkezésével az amerikaiak térnyerése is megkezdődött a kereten belül (Kilpatrick és Payne nem hiába érkeztek az elmúlt hetekben), de idő kell ahhoz, hogy összeszokjanak a játékosok. Dobási hatékonyságban továbbra is borzalmasak és épp a lepattanók azok, amelyekben a mezőny végén kullognak. 

Komoly dominancia várható a vendégek részéről a palánk alatt, de még így is óvatosan kell kezelni a szorzókat. Lehet fantázia a sima vendég sikerben is (2.28), de érdemesebb egy hendivel megtámogatni. 

  • Panathinaikosz - Anadolu Efes tipp

    Anadolu +4,5 pont
    Unibet
    1.72

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Micic Vasilije (Fotó: Fabrizio Andrea Bertani / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Kosár Euroliga 2018/19

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 19. 12:31
Euroliga: Folytatódik tovább a csoda?

Mire megy Shane Larkin az oroszokkal szemben? Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 17. 10:18
Euroliga: Az igazság pillanata

Egy török döntős már biztosan lesz, de vajon sikerül-e a címvédés a spanyol sztárcsapatnak? Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2019 ápr 25. 10:27
Euroliga: Ennél jóval több kell!

A Barcelona a kiesés szélére sodródott, győzniük kell hazai pályán! Olvasd tovább

Még több Kosárlabda