Sergio Llull Real Madrid 011 Sergio Llull. Fotó: Francesc Juan/Shutterstock.com

Euroliga: Nem lesz címvédés?

SPF Team 2018 okt 10. 17:30 Szólj hozzá!

Kosárlabda real madrid fenerbahce Euroliga CSZKA Moszkva

Elkezdődik az európai kosárszezon, aminek folytán az Euroliga idei esélyeseivel is foglalkozunk. A szokásos sztárcsapat újra felkészültek a szezonra, lássuk ez mire lehet elég!

Bántó egyhangúság

Azt hihetnénk, hogy a megannyi európai bajnokságból sokkal könnyebb összehozni egy olyan Final Fourt, ahol nem ugyanazok a csapatok cserélgetik a négy helyet évről évre, azonban nagyot tévedünk, ha ezt a tézist rávetítjük az Euroligára. Európa kosárlabda krémje gyakorlatilag 6-8 éve változatlan. A CSZKA Moszkva zsinórban hétszer jutott el a legjobb négyig, míg a Real Madrid az elmúlt hat évben ötször. Ketten együtt a legutóbbi négy döntőből hármat megnyertek és hozzájuk nőtt fel a Zeljko Obradovic vezette Fenerbahce. A törökök már harmadik döntőjüket teljesítették és már négyszer szerepeltek sorozatban a Final Fourban (2017-ben értek fel a csúcsra). 

Ez a három csapat gyakorlatilag biztos résztvevője a legrangosabb európai kupasorozat döntőinek, mindössze az a kérdés az adott évben, hogy ki a negyedik klub? Hosszú éveken át a görög dominancia miatt az Olympiakosz és Panathinaikosz felváltva, vagy akár együtt is eljutottak a végső siker kapujába. Utóbbi szezonokban változott kicsit a helyzet, mert a Zalgiris Kaunas mellett eljutott a Baskonia is, de összességében nagy csodát idén sem kell várni. A Final Four helyszíne 2019-ben a Baskonia csarnokában lesz, így a baszkok kettőzött erővel küzdenek majd, hogy elérjék a hőn áhított négyest. 

CSZKA Moszkva: Nélkülük nincsen legjobb négy!

Az orosz szupercsapat az elmúlt 17 alkalomból 15-ször került be a Final Fourba, gyakorlatilag bérelt helyük van. Mindezek ellenére eléggé kellemetlen, hogy csak három alkalommal tudtak nyerni, pedig szinte mindig bivalyerős keretet tudhattak magukénak. Ez idén sincsen másképp, ha lehet azt mondani, még erősebb lett a csapauk. A rutinos Daneil Hackett érkezett hozzájuk periméterre, nagy fogás lehet, képes 10 pontot átlagolni és tehermentesíteni kisebb periódusokra az Euroliga legjobb hátvédpárosát, a Rodriguez - de Colo duót. 

A felsőbb posztokon is mély Dimitrios Itoudis csapata, hiszen jött két NBA-t is megjárt magasember, akik még erejük teljében vannak. Joel Bolomboy a Milwaukee Bucks játékosa volt, de 2017-ben két meccs erejéig még a Utah Jazz színeiben a rájátszásban is bemutatkozhatott. Alec Peters a Phoenix Suns-ban szerepelt tavaly, használható periméteren is, elsősorban kiscsatárként. Emiatt többet pihentetheti a görög tréner az orosz Andrey Vorontsevichet, illetve Kyle Hinest. Az egyik legfontosabb tényező az oroszoknál a védekezés lehet. Hackett ezt segíthet rendbe tenni. Magasságával és agresszív stílusával nagy segítséget nyújthat Rodriguezéknek.

A már említett Nando de Colo és Sergio Rodriguez páros letudta első közös szezonját, most már összeszokottak, így retteghetnek az ellenfelek. Itoudis mester másik fontos láncszeme az amerikai Will Clyburn. Mind pontszerzés, mint lepattanók terén remekel a kiscsatár, nincsen nagyon rá embere egyik riválisnak sem. Nem hiába tekintik a legnagyobb favoritnak (3.00) a végső győzelemre az orosz csapatot. Náluk minden fejben dől el. Ilyen tűzerőt nehéz túldobni. Az is a malmukra hajthatja a vizet, hogy az egyik legnagyobb rivális alaposan meggyengült.

Real Madrid: Mi lesz Luka Doncic nélkül?

A szlovén szupersztár 19 évesen áttette székhelyét Dallasba, így már az NBA-ben bizonyíthat. Luka Doncic nélkül nem lesz egyszerű dolga a spanyol sztárcsapatnak, mert a szlovén játékos gyakorlatilag mindenes volt és okkal lett Euroliga MVP. Távozása ellenére 5.00-ös szorzón kínálják a spanyolok sikerét. A madridi klub ugyanis "új igazolásként" tekinthet Sergio Llull-ra. A spanyol játékos tavaly súlyos sérülés miatt szinte az egész szezont kihagyta, így most "frissen" kezdheti meg az évet. Ha ugyanazt a teljesítményt tudja letenni, mint 1,5 éve, akkor újból vezére lehet a királyi gárdának.

Az akkori Llull ugyanis dominálta a mérkőzéseket, váratlan helyzetekből tudott pontokat szerezni, jól találta meg pontos passzaival a társait. Olyan csapattársai lehetnek, mint Fabien Causeur, aki most pontszerzés terén nem sokadig opció lesz, hanem stabil kezdővé avanzsálhat. Jól triplázik és képes besegíteni a támadások irányításában Llull-nak. A periméter lehet ennek a spanyol csapatnak az igazi ereje, sokat lendíthet még a játékon szlovén Prepelic is, aki megtanult triplázni és tavaly az EuroCup-ban közel 16 pontot átlagolt. 

Fenerbahce: Erősödtek volna?

A törökök három döntőt játszottak, de csak egyszer nyertek. Talán jól is jöhet, hogy távozott Wanamaker és volt egy kis mozgás a keretben. A francia Lauvergne visszatért az Euroligába, ahol négy évvel ezelőtt a Partizan csapatában oktatott és képes volt pontokból és lepattanókból is dupla duplát átlagolni. Ő és Jan Vesely dominálhat a palánk alatt, rettegett párost alkothatnak. Nekik segíthet be az olasz Melli, illetve Gigi Datome. 

A periméter sem piskóta, ahol a vezér Kostas Sloukas lehet. A görög rutinos rókának számít 28 éves kora ellenére. Nem szupersztár alkat, de képes meccseket eldönteni, érdemes rábízni a döntő dobásokat. Nagyot dobhat ezen a szekción Tyler Ennis érkezése. Az NBA-ből szerződtetett irányító jól védekezik, ami már nagyon hiányzott a törökök hátvéd posztjáról. Olvassa a passzsávokat, kiválóan védekezik egy az egyben és labdákat is szerez. A Fener ugyanis védekezéssel és masszív játékkal nyerheti meg az Euroligát (4.00).

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sergio Llull. Fotó: Francesc Juan/Shutterstock.com



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

  • A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake útmutató
Stake regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Kosár-Aréna

Admin hozzászólt
2020 aug 21. 18:42
Ez a fórumtéma mostantól az alábbi részen folytatódik: Kosárlabda hírek

Köszönjük.  :cya:
SPF Infó hozzászólt
2020 aug 11. 09:13
Női kosárlabda Euroliga - Főtáblán a Sopron, selejtezőben a DVTK

A Sopron Basket a főtáblán, az Aluinvent-DVTK Miskolc pedig a selejtezőben kezdi meg szereplését a női kosárlabda Euroliga 2020/21-es idényében.


A tavaly magyar bajnok soproni csapat arról számolt be, hogy a nemzetközi szövetség tájékoztatása alapján 18 klub adta be nevezését a legrangosabb női sorozat 16 helyére, így négy együttes selejtezőt játszik. Utóbbiak között a 2019-ben bajnoki ezüstérmes DVTK a török Izmit Belediyesporral találkozik - a visszavágóra kerül sor Miskolcon -, a másik ágon a spanyol Girona és a román ACS Sepsi-SIC csatázik. A selejtezők vesztesei az Európa Kupában folytatják a szezont.
   
"Kicsikét szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy az Euroliga következő idénye rendben lezajlik majd. Minden a vírushelyzet függvénye, de bízom benne, hogy rendeződik a helyzet, és megint a régi kerékvágásban fognak zajlani a mérkőzések. Egyelőre senki nem tudja megválaszolni, milyen változások leszek ezen a téren" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Gáspár Dávid, a soproniak vezetőedzője.
   
Fegyverneky Zsófia csapatkapitány leszögezte, a hazai porondon a klub hagyományainak megfelelően nem lehet más a céljuk, mint az aranyérem mindkét sorozatban, a nemzetközi szerepléssel kapcsolatban viszont egyelőre nem bocsátkozott jóslásokba.
   
"Várjuk meg, hogy elkezdődjön az Euroliga, és kiderüljön, milyen szisztémában zajlik. Akkor tudunk majd arról beszélni, mik a célkitűzéseink" - magyarázta.
   
Az Európa Kupa küzdelmeibe 35 csapat nevezett, köztük három magyar egyesület, az Atomerőmű-KSC Szekszárd, az UNI Győr, és a VBW CEKK Cegléd.
   
A két sorozat sorsolására jövő hétfőn kerül sor Münchenben. A FIBA szeptember 1-én dönt a járványhelyzet alapján az Euroliga és az EK lebonyolításának módjáról, illetve időpontjairól.

Az Euroliga főtáblás mezőnye:
   
Jekatyerinburg (orosz), Lyon (francia), Fenerbahce (török), SOPRON BASKET, Gdynia (lengyel), Salamanca (spanyol), USK Praha (cseh), Schio (olasz), Riga (lett), Dinamo Kurszk (orosz), Bourges (francia), Galatasaray (török), Orenburg (orosz), Landes (francia)

forrás: MTI
SPF Infó hozzászólt
2020 aug 3. 12:42
Raksányi Krisztina a francia élvonalban kosarazik tovább

A francia élvonalban szereplő Tarbes-nál folytatja pályafutását Raksányi Krisztina, a magyar női kosárlabda-válogatott csapatkapitánya.


A 28 éves játékos - mint a wbasket szaklap emlékeztetett rá - a koronavírus-járvány miatt márciusban lefújt csonka évadban, bokaműtéte után 14 alapszakasz-mérkőzésen lépett pályára az UNI-Győr MÉLY-ÚT színeiben. Ezeken 30,1 perc alatt 8,8 pontot és 2,3 gólpasszt átlagolt.
   
"Mindig is szerettem volna Franciaországban játszani, és amikor másfél hete jött egy ajánlat, elfogadtam. Szerdán aláírtam a szerződést, és szombaton már Franciaországban voltam" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornának.
   
"Négy zágrábi hónapot leszámítva eddig csak Magyarországon játszottam, ez most óriási előrelépés a karrieremben. Túlvagyok az orvosi vizsgálaton, és ma lesz az első megbeszélés a csapattal."
   
Az újdonsült légiós elmondta, várhatóan az erős középmezőny lesz a cél a következő idényben a Tarbes-nál.
   
Raksányi Krisztina új csapata négy győzelemmel és 12 vereséggel a francia liga 11. helyén állt a szezon leállításakor. A klub fennállása során egyszer ünnepelhetett bajnoki címet - 2010-ben -, legutóbb pedig 2018-ban jutott döntőbe. Háromszor hódította el a Francia Kupát, és 1996-ben a Ronchetti Kupában is felért a csúcsra - utóbbi diadalnak az ott légióskodó, legendás Balogh Judit is részese volt.

forrás: MTI

Még több Kosárlabda