Sokan örömködtek, miután az FK Sūduva kiejtette a múlt héten a Maccabit, mondván ez kedvez a Fradinak. Azonban nem a véletlen folytán esett ki az izraeli bajnok, nagyon is oda kell figyelnie erre a meccsre a zöld-fehéreknek, mivel itt csak nekik van vesztenivalójuk.

2019 aug 22. 19:00

Három a litván igazság is?

Reméljük, hogy nem, mivel ez a harmadik alkalom zsinórban, hogy a litván gárda bejut az Európa Liga playoff körébe, ahol eddig mindig kudarcot vallott. 2017-ben a Ludogorets, míg tavaly a Celtic búcsúztatta őket az utolsó selejtező körben. Mindkét együttes otthon tudta legyűrni a litvánokat, míg idegenben csak egy döntetlenre voltak jók. Ezért is nem éri meg lebecsülni őket, mivel hazai környezetben veszélyes csapat a Sūduva (4.35). Múlt héten már írtam a remek mérlegükről Marijampolėban és ezt a Maccabi ellen csak javították. 2016 óta csak kétszer kaptak ki otthon tizenegy nemzetközi tétmeccs alatt, ami remek teljesítmény az ellenfeleket böngészve. A Fradinál jóval nevesebb és erősebb keretek is elhasaltak már Litvániában, ezért is előnyös, hogy idegenben kezdenek.

Megnéztem múlt héten a Maccabi elleni összecsapásukat és az ott látottak alapján hasonló összecsapásra van esély, mint ami a Valletta ellen volt. A litvánok néhány hazai labdarúgó mellett a technikásabb balkáni játékosokat részesítik előnyben, akikbe ráadásul az a tűz is meg van, amit a máltaiakban nem láttam. Visszatérve a múlt heti meccsükre, szerencsésnek is titulálható a 2-1-es győzelmük. Az első félidőben kétszer jártak az ellenfél 16-osánál és mindkét lövésük úgy pattant meg, hogy abból gól lett. Ezek után a meccs érdemi része eldőlt, viszont az izraeliek próbálkoztak becsülettel. A betömörülő védelem amúgy stabilan állt, kevés helyzetet tudtak ellenük kidolgozni és ez intő jel lehet a budapesti csapat számára is. Bátran kell vállalni az 1:1 szituációkat, mivel képességek terén azért ne számítsunk egy észak-európai topcsapatra, viszont a lelkesedésben biztosan verni fogják a Fradit. Mindenképpen el kell kerülnie a vendégeknek, hogy hátrányba kerüljenek, mivel onnan nehéz lesz megfordítani a meccset a kiválóan kontrázó litvánok ellen.

Kell a továbbjutás!

A Dinamo helyre tette a Fradit, azonban egy lehetősége maradt még a célja eléréséhez a zöld-fehéreknek. A Sūduva egyáltalán nem rossz csapat, azonban ki kell ejteni, ha a Ferencváros komolyan gondolja a klub további építését! A BL selejtező során láthattuk, hogy a koefficiens mennyire sokat számít. Egy közepes EL csoportba sok pontot lehet szerezni és ennek már jövőre jelentős hatása lehet a magyar csapat sorsolásakor. Ilyen szempontból talán nem is baj, hogy nem BL csoportkör lett belőle, amivel pénzügyileg jobban járt volna a csapat, viszont a pofozógép szerepét töltötte volna csak be. Másrészről, ha a Sūduvát nem tudják kiejteni, akkor az EL csoportkört sem érdemli meg a csapat, mivel ott nem lesz gyengébb ellenfél.

A Sūduvánál nincs eltiltott, míg az FTC-ben (1.80) Eldar Civic biztosan nem játszik, miután a Dinamo ellen kiállították. Sokatmondó, hogy Isael nem lépett pályára a hétvégén, így valószínűsíthető, hogy a brazil még mindig sérüléssel küszködik. A litvánok nem játszottak a hétvégén, míg az alap Fradi kezdőből hárman (Zubkov, Blazic, Heister) maradtak csak bent a Rákóczi elleni hétvégi meccsen. Meglepő lenne, ha bármelyikük is kimaradni a Sūduva elleni kezdőből, mivel nem találunk náluk jobb alternatívát. Rebrov eddig a selejtező sorozatban két poszton csereberélt csak, ez pedig a Heister - Civic, illetve a Sigér - Ihnatenko páros volt, azonban az elsőnél biztos, míg utóbbinál valószínűleg az első opció mellett fogja most is letenni a voksát. Az összeállítás és a felfogás sem fog tehát jelentősen módosulni, így ennek következtében egy domináns Fradit láthatunk majd csütörtök este. A litvánoknak sincs túl sok okuk változtatni, mivel a múlt héten működött a taktikájuk egy hasonló kaliberű csapat ellen. Ez azt jelenti, hogy vissza fognak vonulni a térfelükre és a három elől lévő játékos próbál majd gyors kontrákat vezetni a megszerzett labdákból. Amúgy a balti állam csapata a széleken verhető, így Tokmac Nguen, illetve Zubkov (és Lovrencsics) kulcsszerepben találhatja magát, miután jó beadásokat kell továbbítaniuk a centerben lévő Signevich felé.

A bukik már csökkentették az utóbbi napokban a Sūduva szorzóit, viszont még így is fölényes Fradi sikert várnak, ami legjobban a továbbjutásukra kapható oddsból látszik (1.12). Ebből is leszűrhetjük, hogyha értékes szorzót akarunk fogni, akkor mindenképpen a hazai oldal felé kell elmennünk. A Fradi góljai 1,5 alatt (1.81) például teljesen reális lehetőség. Említettem már ezt a 2016 óta lejátszott 11 hazai nemzetközi meccset, ahol két vereséget szenvedtek csak a litvánok. Emellett fontos megjegyezni, hogy egy olyan találkozó volt, ahol az ellenfél két gólt tudott lőni (2018 - Crvena zvezda). Bármennyire is adja magát ez a fogadási ötlet a statisztikák szerint, én mégis másfelé mennék el. Évente körülbelül egyszer szoktam döntetlen ajánlani és úgy érzem 2019-ben ez lesz erre a megfelelő alkalom. Első meccs, nem itt dől el a továbbjutás, nehéz dió ez a litván csapat, így nem marad más, mint megtenni a magas szorzós döntetlent (3.60).

  • Sūduva Marijampolė - Ferencváros tipp

    FK Sūduva - FTC; X
    Unibet
    3.60

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Oleksandr Zubkov (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)