Kijelenthetjük, hogy jól kezdődött a magyar csapatoknak az európai szereplése, mivel négyből négy klubunk abszolválta az első kört - ráadásul vereség nélkül. Ez azért is kiváló, mivel egyedül a MOL Fehérvár számított kiemeltnek, míg a másik három együttesünk koefficiens alapján erősebb csapatot búcsúztatott. Ezek után lelkesen várhatjuk a második kört az Európa Ligában - ahonnan kisebb csoda lenne, ha mindhárom együttesünk továbbmenne. Érdekesség, hogy mindhárom Európa Liga csapatunk kényszermegoldásként ideiglenes stadionban játssza az odavágót: méghozzá Felcsúton, Győrben és Alessandriában. Ezen a héten a fehérváriak felcsúti meccsét, illetve a Honvéd találkozóját vesézzük ki.

2019 júl 25. 18:55 Közvetítés: Bet365

Másodosztályú csapat az ellenfél

A MOL Fehérvár (1.45) a Zeta elleni párharcot már az első meccsen eldöntötte (1-5) és valószínűleg most is hasonló szándékkal készül a Vaduz ellen. Nikolić mester irányításával kiválóan szerepelnek a piros-kékek a nemzetközi kupában, így furcsa lenne tőlük a blama a másodosztályú csapat ellen. A Zeta elleni 0-0-t kár elemezni, mivel semmi tétje nem volt a találkozónak és ez meg is látszott a hazaiak teljesítményén. Az előző körhöz hasonlóan most (és a harmadik fordulóban) is Felcsúton fogadják az ellenfelüket, miután a Sóstói Stadionban nem állt helyre a rend időben. Nem hiszem, hogy ez hátráltató tényező lenne számukra, mivel az utóbbi években többször játszottak az ideiglenes otthonukban, mint Fehérváron.

Elek Ákos (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Az első körben felróttam a Fehérvárnak, hogy gyenge kezdők hírében állnak a nemzetközi kupákban. Nem csodálkozhatunk ezen, mivel rendre rövid volt a nyári szünet, pláne a válogatott játékosok számára. Amennyire döcögös szokott lenni a játékuk a kezdő körben, annyira sokat szokott javulni a következő részekre. Tavaly nagy meglepetésre a Ludogoretset (0-0, majd 1-0) verték a Bajnokok Ligája második körében, míg két éve a Nõmme Kalju (3-0, 0-0) jutott hasonló sorsra. Nikolić taktikája érezhetően az, hogy a gyengébb ellenfelek (Balzan, Kalju, Zeta) ellen már az első találkozón eldöntsék a párharc sorsát és ezt eddig sikeresen valósítják meg. Ráadásul a hazai pálya előnyével is élni szokott a MOL csapata a selejtezőben: a szerb mester vezetésével csak a Partizán és az AEK tudott győzni Magyarországon, míg emellett négy győzelmet és három döntetlent játszottak - ezek a döntetlenek azonban minden esetben továbbjutást jelentettek. A cél adva van: győzni kell az első meccsen, hogy Liechtensteinben ne kelljen kellemetlen perceket átélnie a csapatnak.

A Vaduz (6.50) egy speciális helyzetben lévő csapat, miután a svájci másodosztályban szerepel, azonban a liechtensteini kupa végjátékában vesz részt. A miniállam egy csapatot delegál az Európa Liga selejtezőjébe, ami minden esetben a kupagyőztes. Mivel a Vaduz az egyetlen profi csapat az országban, így nem meglepő, hogy a legutóbbi 20 kiírásból 19-et megnyert. Tehát rutinosak a nemzetközi kupában, azonban ezért sokat nem is kell tenniük évről-évre – ez pedig meglátszik az eredményességükön. A rendszeres szereplés miatt az első körben kiemeltek szoktak lenni, míg a másodikban már nem és ez is szokott lenni a végállomás számukra. Tavaly - idén a Honvéd által búcsúztatott - Zalgiris Vilnius verte őket otthon 1-0-ra, míg otthon egy 1-1-et nyomtak le a felek. Azért láthattuk, hogy a litvánok nem egy világverő egyesület, ezért is gondolom, hogy a Fehérvárnak ez egy ideális sorsolás a harmadik körbe jutáshoz (1.50). Ami még a Vaduz eredményességéhez tartozik, hogy svájci másodosztályban is csak a középmezőnyhöz tartozik a klub (hatodik helyet értek el a tízből tavaly), míg az Európa Liga selejtezőjének első körében az izlandi Breiðablikot (0-0, 2-1) búcsúztatták. A 2000-es évek elején (2006) kiütötték az UEFA-Kupából az Újpestet, azonban most nem kellene nekik lapot osztani az előzetes esélyek alapján.

Nehéz helyzetbe kerülhet a Honvéd

Az eredmény alapján simán, a mutatott játék szerint viszont már döcögösen jutott tovább a Honvéd (2.90) az első körből. A visszavágó 1-0-s állásánál többször is megköszönhették a litván támadóknak a helyzetek elpuskázását, illetve Lefkovitsnak a védéseket. Most egy nehezebb ellenfél jön, aki az első körben kihasználtan a Səbail hibáit és kettős győzelemmel jutott be a második körbe. Kérdés, hogy képes-e Sannino mester egy hét alatt csodát tenni a védekezéssel és a taktikával?

David N'Gog gólt szerez (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)

A tar mester egy hónapja kezdett el dolgozni a csapatnál, azonban sok munka nem látszik az együttesen. Érdekes, hogy a taktikusnak hitt olasz edző csapatán többször is keresztül rohantak a Zalgiris játékosok 1-0-s előnyben, vagyis amíg hittek a továbbjutásban. Mivel a meccsen sok néző nem volt, így végig lehetett hallani Sannino bekiabálásait. Nekem ebből az jött le, hogy a játékosok nem nagyon tudják, hogy mit is szeretnének tőlük; vagy az edző próbálta folyamatosan módosítani a taktikát, mert látta, hogy az nem működik. Egyik se vet jó fényt a Honvédra és már kicsit olyan érzése van az embernek, mint Van der Meer regnálása alatt. Nyilvánvaló, hogy a Kispest az előző évben túlteljesített Supka vezetésével. A nyáron ráadásul gyengült a csapat (Gróf, Holender, Danilo), mivel az új játékosok még nincsenek többnyire bevethető állapotban. Nehéz elképzelni, hogy a Vilnius után még egy kört menjen a Honvéd, és ebben az évben ne a második forduló legyen a végállomás.

Az Universitatea Craiova (2.35) két győzelemmel lépett tovább, azonban a gól gazdag meccsek (mindkétszer 3-2) bizakodásra adhatnak okot, mivel a védelem náluk se játszik hibátlanul. Az első meccs Magyarországon, pontosabban Győrben lesz. Ez nem éppen a Honvéd, vagy a nekik szurkolni vágyók legjobb helyszíne, azonban abban biztosak lehetünk, hogy gól fog kelleni a hazai csapattól. Emellett a Craiova már az első körben bemutatta, hogy jó a kapott/lőtt gólok tekintetében. Mivel egyelőre ugyanez jön le a Kispestről, így a mindkét csapat gólt lő (1.92), illetve a 2,5 over (2.25) felé mennék el.

  • Budapest Honvéd FC - Universitatea Craiova tipp

    Bp. Honvéd - Univ. Craiova; 2.0 over
    Unibet
    1.66

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Loic Nego (Fotó: Laszlo Szirtesi / Shutterstock.com)