A Lazio nehéz helyzetben van, Sevilla pedig ezt ki is használná. Ciro Immobiléra nagy szükség van, de az sem biztos, hogy pályára tud lépni. Mihez kezd nélküle a római klub?

Lazio - Sevilla

Két klub, mely hasonló felállásban játszik, többre hivatottak, mint ahol tartanak és erősen kérdéses, hogy mennyire fontos nekik az EL. Ha az, akkor bizony még a végső győzelemre is van esélyük, de előbb egymás ellen kell bizonyítaniuk. Nehezebb helyzetben viszont az olaszok vannak, hiszen hazai pályán kezdenek, másrészről két fontos hiányzójuk lesz (?). Sergei Milinkovic-Savic és Ciro Immobile a támadások szempontjából megkerülhetetlen játékosok, utóbbi pályára lépésére van némi sansz, nagy a titkolózás az olaszoknál. Elviekben nem edzett a csapattal az olasz, de Inzaghi szerint szükség van a pályára lépésére (akár csereként is). 

Ever Banega. Fotó: Christian Bertrand / Shutterstock.com

A Sevilla képes gyorsabb játékra, jelen helyzetben nekik vannak jobb támadóik, középpályásaik is kreatívabbak. Hazaiak elsősorban a defenzív focira építhetnek, mert Correa és Alberto sincsen olyan formában, hogy meccseket döntsenek el. Kockázatosnak tűnhet, de van érték a vendég DNB szorzóban (2.23). A Sevilla képes az ellenfelek védelme mögé kerülni, ha pedig Ben Yedder formában van, akkor akár a továbbjutás sorsát is eldöntheti. 

Rennes - Betis

Quique Setién kiválóan készíti fel a csapatát bizonyos ellenfelekkel szemben, ahol elsősorban a kontrázás és a meglepetés ereje a lényeg, de olyan gárdákkal szemben, akik a végletekig védekeznek és az egy pontért küzdenek, azokkal szemben nem sokra megy. Megverték a bajnokságban a Barcelonát, Atlético Madridot és a Sevillát is. Miért írjuk ezt? Mert a Rennes nem ez a kategória. Ők beállnak védekeznie, főleg, hogy nincsen meg ez a kvalitásuk, ami a támadófocihoz kell. Egy könnyebb csoportban is csak szenvedtek, szóval ne várjunk sokat a találkozótól és akkor nem csalódunk. 

Mindkét gárda inkább védekezésre lesz berendezkedve, vendégek egy 3-4-2-1-es felállással, ahol a két szélső visszazár védekezni, masszív középpályával, míg elől Celso és Joaquín próbál majd kialakítani helyzeteket vagy megteremteni azokat Morónnak. Hazaiak a középen tömörülő taktikát választhatják majd, nehéz lesz átpréselni a labdát Grenier - André tengelyen, elől kontrákra alkalmas támadókkal rendelkeznek. Van egy olyan érzésünk, hogy mindkét klub majd a másiktól várja a kezdeményezést, emiatt meddő fölény alakulhat ki az egyikük részéről (2,5 gól alatt: 1.62).

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Pablo Sarabia (Fotó: imagestockdesign / Shutterstock.com)