Primoz Roglic kerekpar 001 Primoz Roglic. Fotó: MeskPhotography/Shutterstock.com

Giro d'Italia: Mitévő legyen Roglic?

SPF Team 1 tipp 2019 máj 27. 15:00 Szólj hozzá!

Kerékpár tippek Giro d'Italia Vincenzo Nibali Primoz Roglic

Az átalakított útvonal segít Primoz Roglic számára, vagy a Carapaz vezette hegyimenők teljesen megtörik a szlovén versenyzőt? A 16. szakasz sok dologra választ adhat az összetett szempontjából. 

Hiányos szakasz

A Giro d'Italia szervezői nem kockáztattak, inkább kivették az idei útvonal legmagasabb hegyét, a Gaviát (2618 méter). Ez lett volna a Cima Coppi, helyére az Aprica került (1173 méter). Ez komoly változás, verseny végkimenetelét befolyásoló, hiszen egy ilyen emelkedőn sok embert megtört volna, főleg úgy, hogy utána következik a Mortirolo. Azonban az időjárási körülmények (hó és eső) nem tették lehetővé a szakasz biztonságos megrendezését ilyen módon. Az Aprica egy könnyebbség lehet, elsősorban Roglic számára. 

Az Aprica bekerülésével alaposan megváltozik az útvonal, jóval könnyebb emelkedő, mint a Gavia. Ez nem kedvez a hosszabb támadásoknak, így a Passo di Mortirolo kerül a középpontba, ahová összpontosulhatnak majd az akciók (11,9 kilométer és átlagban 10,9%). A hosszú lejtmenet szintén veszélyes lehet (látva Roglic hibáját), de utána még egy kisebb kaptató következik, ahol komoly különbségek alakulhatnatk ki a fáradtság miatt (Ponte di Legno mindössze 7 kilométer, de kellemetlenül emelkedik 2-3%-ban). 

Mit csinál Roglic? 

Óriási bajba került a hétvégén a szlovén versenyző. Az látszik, hogy a csapata közel sem ideális egy háromhetes versenyhez, pedig sokat vártak a fiatal hármastól (Tolhoek, Kuss és Bouwman). Roglic sok esetben magában oldja meg a szituációkat, ezért egy védhető döntést hozott: Vincenzo Nibali kerekére tette a voksát. Őt tartotta az összetettben a legveszélyesebbnek, többiekkel csak limitálnak törődött. Ennek az lett az eredménye, hogy Richard Carapaz vezet, egyre komolyabb előnnyel. 

Érdekesség, hogy az ecuadori bringás május 25-én ölthette magára a Maglia Rosát első alkalommal pályafutása során. Miért is fontos ez? Korábban ezt négy ember tehette meg ugyanezen a napon: Giuseppe Saronni, Evgeni Berzin, Alberto Contador és Chris Froome. Mi a közös bennük? Mindegyük Girót nyert abban az évben, amikor először magukra ölthették a rózaszín trikót. Richard Carapaz folytatja tovább ezt a hagyományt?

Alberto Contador. Fotó: stedalle/Shutterstock.com

Jelen helyzetben 2.10-es szorzón fogadhatunk Carapazra, de ehhez nagyban hozzájárult Roglic csapata is. A Jumbo-Visma csapatkocsija ugyanis nem tartózkodott a közelben, amikor a szlovén bringásnak váltóhibája lett, emiatt Tolhoek áldozta be magát. Ezzel egy segítőt vesztett Roglic, ráadásul egy új bringát kapott, ami nem az ő paraméterei szerint van beállítva. Az első métereken szenvedett is vele, nem tudta megfelelően beállítani, ami később is visszaütött számára.

Az sem segített, hogy az önhibán kívüli leszakadásra a Movistar úgy reagált, hogy egyből hatalmas tempóra kapcsolta, Roglicnak nehezen ment emiatt a felzárkózás. Ezek után érződött, hogy nincsen minden rendben a Jumbo-Visma vezérével, lejtmenetben hibázott is, amivel még jobban elúszott az esélye, hogy minimalizálja a veszteségeit. Carapaz és Nibali kihasználta a hibákat és komoly előnyre tettek szert. 

Ha nyerni akar, akkor bizony taktikát kell váltania: Nibali helyett Carapazra tenni a kereket. A Cápának ugyanis minimum 1,5 percet kéne ledolgoznia a szlovénnal szemben, míg Carapaz már így is olyan előnyben van, ami veszélyes lehet a veronai időfutam szempontjából. Az ecuadori tehát nyert helyzetben, ezt mutatja a szorzója is, kérdés csak az, mennyire lesz higgadt, segít-e neki a csapata. Az ugyanis látszott, hogy Mikel Landa egy centit nem dolgozik érte (nem meglepő módon..), előfordult, hogy neki kellett mennie, ha védenie akarta a trikóját vasárnap (ez vezetett a támadáshoz is). 

Figyelünk a többiekre is!

Ahogyan arra lehetet számítani, új párosításokkal dolgoznak az irodák a második hét befejeztével. Nibali - Roglic helyett Nibali - Carapaz van, amely kiegyenlített szorzókat hozott. Az látszott a tegnapi lejtmenet során is, hogy az ecuadori borzalmasan erős. Képes volt nagyjából tartani a mezőny legjobbját (Nibalit) ebben a szegmensben, síkon pedig be is érte őt. Hegyen jobb erőben van nála, lehet érték az 1.83-as szorzójában. 

Roglic Landával került "párba", ahol arra apellálhatnak az irodák, hogy a baszk bringás elmegy egy szökés révén, illetve a Mortirolo megtörheti a szlovént (1.80-as favorit Landa). A Mollema - Sivakov páros azért lehet érdekes, mert a holland tradicionálisan kéthetes menő, míg Sivakov semmiből lett kapitány 21 évesen, egyelőre pedig első tízben van. Mi viszont ezek helyett egy hatalmas szorzóval próbálkozunk, aminek minimális a realitása: Majka első háromban végez a szakaszon. 

A lengyel bringásról kevesebb szó esik, gyakorlatilag látószögön kívül esik mindenki számára, közben csúcsforma közelében van. Mutatja ezt a jól felépített tavasza és az idei higgadt versenyzése. Nem pánikol, időfutamon sem törték meg (ami ritka), hegyekben is jól megy. Egyelőre a negyedik helyen áll, de ha dobogót szeretne (márpedig felesleges alibiznie), akkor már kedden muszáj mennie. Landa - López páros mögötte van egy perccel, Roglichoz képest közel 2 perc hátránya, maximum Nibali ugrik rá. Ez a tipp három dolgon csúszhat el: elmegy egy három főnél nagyobb szökés a szakasz elején és hazaérnek, hatalmas menés lesz a végén és Majka nem tud támadni, esetleg elfogy a lengyel ereje. Mindezek ellenére érdemes rá fogadni párszor az utolsó héten, sokat szakíthatunk. 

  • Kerékpár tipp

    16. szakasz: Rafal Majka dobogón végez

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Primoz Roglic. Fotó: MeskPhotography/Shutterstock.com



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

  • Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Kerékpár fogadások

Pozzato hozzászólt
2024 márc 24. 16:30
Mads Pedersen milyen szépen csinálta, remélem ez a siker végre megadja neki a lökést, hogy megszorongassa MVDP-t a Flandria - Roubaix versenyeken is. Jó ideje benne volt már egy nagy siker, nagyon erős, de valahogy mindig a végén csúszott le róla (azóta értem ezt, mióta ennyire dominál MVDP és Pogacar is megérkezett).
Pozzato hozzászólt
2024 márc 23. 22:09
A legenda, Fabian Cancellara írt egy elemzést a Van der Poel vs Van Aert harcról, ő is arra tért ki, amire én is, hogy mentálisan és taktikai szempontjából mennyivel jobb MVDP. Amiről talán tavaly írtam még, hogy mennyire letisztult lett Van der Poel versenyzése, kontrollálja az adott etapot, megvan a terve, mikor és hol akar támadni, többiek (köztük Van Aert) is hozzá igazodnak. Nyugodt, nem kapkod, tudja, hogy mentális fölényben van mindenkivel szemben. Ennek ellenére WVA-nak még mindig van esélye a Flandriát vagy a Roubaix-t behúzni, de ehhez taktikát kell váltani, ki kell használni, hogy a csapata sokkal erősebb, mint az Alpecin.

https://www.cyclingnews.com/features/cancellaras-classics-column-dont-overlook-the-mental-aspect-of-the-van-der-poel-van-aert-duel/
Pozzato hozzászólt
2024 márc 23. 17:20
Idézetet írta: Pozzato Dátum március 02, 2024, 16:18:23Ez az év is dettó ugyanaz lesz, mint a tavalyi. Van a krém (Pogacar, Vingegaard, Evenepoel, Roglic, Van der Poel), többieknek esélyük sincsen, ha ezek ott vannak. Girón, ha nem megy komolyabb rivális, akkor Uijtdebroeks önmagában kevés lesz Pogacarral szemben. Belenéztem némelyik versenybe, Vingegaard hülyére verte a többieket Spanyolországban, Evenepoel dettó ez csak Portugáliában, látod rajtuk, bele se adnak mindent. MVDP CC-n alázott mindenkit.

Van der Poel, ha nem sérül meg, nincsen baja, akkor tavasszal megnyerhet mindent (pavés egynaposok), Van Aert ugyan nagyon készül, de látva azt, hogy meg sem tudta szorongatni cyclóban, akkor sok jóra ne számítson országúton sem. LBL és hillys egynaposokon majd Pogacar vs Evenepoel lesz, Giró az Pogacar, utána TdF csak a pavé miatt lehet kérdéses, de ott Vingegaard, ha nem hibázik, akkor legyőzi a fáradt Pogacart. Roglic és Evenepoel kérdéses, de szerintem nem szorongatják meg a dánt, ha az nem hibázik.

És eddig pontosan ez történik, az azért durva, amikor Pogacar közvetlen riválisokat aláz meg egyhetesen úgy, hogy 3,5 percet oszt ki nekik három hegyi etapon, miközben meg sem izzadt. Az UAE kidolgozta a taktikát erre a szezonra, olyan távolról kell indítani, amilyen távolról csak lehet, addig meg sz*rrá kell hajtani a mezőnyt. Eddig bevált, első 100-150 km-t megnyomják az adott etapnak, folyamatosan fárasztás, magas tempóból pedig Pogacar megindul.

Logikusan, nincs is esélye másnak nyerni ilyen körülmények között (csak a krémnek: Vingegaard, Evenepoel, Roglic), mert ha mondjuk Almeida vagy Yates megy egy tempót, az GT top5-ös szint, tehát ezt tudja Vlasov, Hindley, Landa, Rodriguez és a többiek. Ők onnan nem tudnak megindulni, míg a krémnek ez csak felvezetés. És ami röhejes, hogy az Alpecin már ezt csinálja a pavékon is, hogy Kragh, Meurisse vagy Philipsen nagyobb tempót megy, amiből MVDP megindul.

Hiába lépnek el 30-40-50 vagy akár 80 km-re a vége előtt, esélytelen befogni őket. Ők olyankor váltanak edzés üzemmódba, míg a riválisok nem hajlandóak az esetek többségében segíteni egymásnak, így csak a vita lesz, tempó nem. Lesz néhány alamizsna verseny, amit a kicsik begyűjtenek, de ha ez az elit így folytatja, akkor idén is 80-90%-os győzelmi arányt mutatnak be azokon a versenyeken, ahol valamelyikük indul.

Még több Kerékpár