Dave Chisnall, Michael Smith, Peter Wright és Rob Cross! Elég veretes a névsor a Wolverhamptonban zajló Grand Slam of Darts szerdai játéknapját illetően!  Az este folyamán megrendezett négy meccs majdnem mindegyikén elég komoly csörte várható a felek között, ami garantálja, hogy izgalmakban, na meg csillaghullásban nem lesz hiány! Érdemes lesz tehát követni továbbra is az eseményeket, hiszen fogadási szempontból is értékes tippeket rejthet a bukik kínálata! Vigyázat, innentől már 10 nyert legig mennek a párharcok!

Folytatódhat a Chizzy-show

Úgy véljük, kijelenthető, hogy Dave Chisnall visszatért az élők sorába! A sárga mezes klasszis az utóbbi egy évben hullámvölgybe került, azonban őszre a korábbi években tőle megszokott színvonalat hozza! A World Grand Prixen döntőzött, az EB-n elődöntőzött, most pedig veretlenül nyerte meg a csoportját, mattolva többek között Rob Crosst is (5:3)! Az egyenes kieséses szakaszban elmondható, hogy szerda este talán neki lesz a legkönnyebb dolga, ha Ryan Harrington ellen hozza azt a színvonalat, amit eddig produkált!

Harrington (6.00) továbbjutása kisebb meglepetéssel ért fel! Mindezt a nyitónapon Danny Noppert felett aratott sikerének köszönheti (5:4) elsősorban. Peter Wright már játszi könnyedséggel lépett át rajta (2:5), míg Wayne Warren nem volt tényező az utolsó körben (5:1). Annyi bizonyos, hogy Harrington már túlteljesítette az elvárásokat, s bizony a teljesítménye fokozatosan esik vissza. Noppert ellen még bőven 90 felett volt az átlaga, Wright ellen 86 körüli, majd Warren ellen jött a Grand Slam eddigi leggyengébb mérkőzése, ahol 78,58-as átlaggal zárta 5:1-es sikerét! Mindez a jelenleg formába lendülő Chisnall ellen vajmi kevés lesz. Ezt viszont a bukik is érzékelik, ugyanakkor a rá adott szorzó ígyis felülmúlta várakozásainkat (1.12). Kövérebb oddsért pedig hendikepes piacon érdemes lehet bejátszani a sárga mezes angolt, bátrabbaknak -4.5-ös (1.83), óvatosabbaknak -3.5-ös határon (1.50). 

Nem Cross tornája

 A világranglista 2. helyén álló Rob Cross nem brillírozik egyelőre a Grand Slamen. Az idén World Matchplayt és EB-t nyerő kopasz angol a csoportból éppen csak kijutott. Egyedül Lisa Ashtont tudta nagyobb különbséggel mattolni (5:2), viszont Dave Chisnall elkalapálta (3:5), s Jamie Hughes sem állt messze attól, hogy hazaküldje Voltaget (5:4)! 

Jelenlegi ellenfele a 16 között pedig a jó periódusban lévő Peter Wright lesz! Nem csoda, hogy a bukik - ha nem is sokkal - a skótot tartják a párharc favoritjának. Míg Cross átlagai magához képest éppen futottak kategória, addig kiszállózása meglepetősen gyenge! Ezzel szemben Wright jól hozza tömeget, és a nyitónapon mutatott gyatra kiszállózását a csoport másik két meccsére feljavította Harrington és Noppert ellen! Amondók vagyunk, hogy a nap talán legnagyobb meccsén ezúttal Wrightban van az érték (1.80).

A legnagyobb érték egy németben rejlik!

Nem túlzás talán kijelenteni, hogy Gabriel Clemens karrierje eddigi legjobb formáját nyújtja a TV-s tornákon! A "német óriás" kétséget kizáróan a verseny meglepetés-emberének számít, hiszen mindamellett, hogy veretlenül nyerte meg a csoportját, játszi könnyedséggel intézte el Brendan Dolant (5:1), szoros csatában nagyvadat ejtett Daryl Gurney személyében (5:4). A hab tortán pedig Richard Veenstra elleni záróköre volt hétfő este (5:2), amikor is közel járt hozzá, hogy megdöntse a Grand Slamek történetének legnagyobb átlagát, amit Phil Taylor tart! 4:0-lás vezetésnél 116 felett volt a srác mutatója, aztán kissé kiengedett sajnos! Elképesztő formában van jelenleg, s most Glen Durrant ellen ismét bizonyíthat!

Az aktuális BDO-világbajnok, immár PDC-ben versenyző Glen Durrant (1.72) a H-jelű úgynevezett halálcsoport egyik túlélőjének számít! Michael Smith mögött ment tovább úgy, hogy az Aspinall ellen előzetesen nagyon szorosra tippelt találkozót nagyon simán 5:0-ra nyerte! Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy véleményünk szerint ezen a tornán - akárcsak Cross - Durrant sincs olyan jó passzban, mint pl. a World Matchplayen vagy a Grand Prixen volt! Kikapott Smithtől (3:5), éppen csak verni tudta Schindlert (5:4), és Aspinall ellen sem ő hengerelt, amit a tőle szokatlan 90 alatti átlaga is érzékeltet! Sokkal inkább a fiatal angol játéka esett vissza 24 óra leforgása alatt! Úgy véljük, mindez a performansz ez ellen a Clemens ellen nem biztos, hogy elég lehet a továbbjutáshoz! A bukik ugyan őt tekintik a párharc favoritjának, amivel mi messze nem értünk egyet! Clemens kimeneteles szorzójában komoly érték van (2.10), s a hendikepes piacról egészen a +2.5 legig ugyanez elmondható (1.50)!

Az előzetesben feltüntetett szorzók a bet365 fogadóiroda kínálatából származnak, s ekkor voltak érvényben: 2019. 11. 12. 16:00 CET