Lassan, de biztosan haladunk az idei Grand Slam of Darts végjátéka felé! A Wolverhamptonban rendezett major-tornán péntek estétől a negyeddöntőket bonyolítják le, melyek már maratoni hosszúságúak, hiszen 16 nyert legen keresztül vezet az út az elődöntőbe! Ennek okán adott napon csupán két ütközetre kerül sor, viszont garantálható, hogy izgalmakban itt sem lesz hiány!

Szerdán robbant a 9 nyilas!

Alighanem felejthetetlen lesz a szerda este Dimitri van den Bergh (2.50) életében! A fiatal, táncoslábú belga ugyanis megdobta élete első kilenc nyilasát, legalábbis tévés tornán biztosan az elsőt! Mindemellett még nagyobb örömöt jelentett számára, hogy Stephen Buntingot is sikerült legyőznie (10:6), s ezzel odaért a negyeddöntőbe! Látszott a srácon, hogy végig igyekszik koncentráltan, higgadtan dobálni, ami jórészt sikerült is neki. Talán a meccs végén dobott tökéletes leg után picit "túlpörgött", s látványosan gyenge menetet produkált. Viszont Fortuna mellette volt, hiszen angol ellenfele a mentális megingását nem tudta kihasználni, így az akár szoros befutóvá válható csörte végül sima belga sikerrel zárult. DreamMaker következő, pénteki ellenfele pedig Mensur Suljovic lesz!

Az osztrák a csoportban nem brillírozott, továbbjutása gyakorlatilag Stephen Buntingnak volt köszönhető. Facebook-profilján Suljovic (1.53) szabadkozott is, hogy igyekszik a kieséses szakaszban már koncentráltabban játszani, hiszen érzi, hogy a labilis teljesítménye Rob Cross ellen nem lesz elegendő a 16 között. Szavát tartotta, ugyanis 10:7-es arányban le tudta győzni az aktuális világbajnokot, így bejutott a negyeddöntőbe! Azonban észnél kell lennie továbbra is, hiszen a legutóbbi VB-n találkozott már van den Berghhel és óriási meglepetésre a belga tükörsimán 4:0-lal lelépte a rutinos osztrákot! Ilyenformán akár ebből a meccsből egy komoly visszavágó is kisülhet. A meccsen fogadási szempontból nagyon nehéz fogást találni, viszont a két játékos között van egy markáns különbség eddig a tornán, mégpedig az abszolvált 180-ak száma. Van den Bergh látványosan gyakrabban és stabilabban dobja maximális értéket, mint az osztrák. Egy 16 nyert legig tartó mérkőzésen pedig ennek a statisztikai adatnak elég szépen ki kellene rajzolódnia, amennyiben a belga tudja hozni a tőle megszokott mutatókat! Személy szerint látatlanban 1.30 körül saccoltam a szorzót rá, így az 1.44-es oddsban határozottan értéket érzek.

Ismét elkápráztatnak minket?

Másodízben méri össze erejét ezen a Grand Slamen Gerwyn Price és Simon Whitlock! A két delikvens az F-csoportban már találkozott egymással, amikor egyértelműen a mostani torna eddigi legkomolyabb színvonalú ütközetét tolták le. Akkor a meccset 5:4-re Whitlock (1.90) nyerte, viszont ennek ellenére is a walesi zárt kvartett élén. Mindketten bőven 100 feletti átlagot hoztak a csörtén, elég jó arányban szállították kiszállóikat is, s azért pár 180-as belerepült abba T20-ba. Tényleg az ilyen meccsek után képes az ember belebolondulni a dartsba! A jó formájuk a 16 között is kitartott, hiszen Price (1.90) könnyedén győzte le a kevésbé jó teljesítményt nyújtó Josh Paynet (10:5), míg - ahogy az lógott a levegőben rendesen -, Whitlock Wright személyében "nagyvadat lőtt meg" (10:6).

Idén eddig öt alkalommal találkoztak egymással váltakozó sikerekkel. Perpillanat 3-2 az állás Whitlock javára. Ahogy az egymás elleni mérleg, illetve a csoportmeccsen mutatott szoros ütközet is tükrözi, most sem várhatunk véleményem szerint egyoldalú párharcot. Forma alapján tényleg azonos szintnek tűnik a két player, így nem csoda, hogy a bukik is totálisan 50-50%-ban ítélik meg a kimenetelek esélyeit. Ennek folytán érdemes lehet a leg-overek piacát célba vennünk, ahol a 27.5 feletti menetre 1.66-os szorzót kínálnak nekünk. Az előjelek alapján egy legalább 16:12-es eredmény benne lehet valamelyik fél javára! Őszintén bízunk benne, hogy ezúttal is hoznak olyan performanszot, mint a torna kezdetén, s akkor garantáltan minden darts-rajongó csettintve hajtja álomra a fejét a nap végén!

A beharangozóban feltüntetett szorzók a bet365 fogadóiroda kínálatából származnak, s ekkor voltak érvényben: 2018. 11. 15. 19:30 CET 

  • Darts - Grand Slam tipp

    D. van den Bergh - M. Suljovic (Bergh több 180)

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés