Mindössze hat nemzet tudott világbajnoki aranyat nyerni az eddig 17 tornán. Bővül ezen államok száma? Erre most minden esély adott!

Spanyolország - Ausztrália

Sokan leírták a világbajnokság előtt a spanyol csapatot, mondván a játékosok többsége kiöregedett, esetleg szimplán fáradt vagy sokat volt sérült, illetve a keret is gyengült, sztárok maradtak otthon. Annak ellenére, hogy Marc Gasol, Rudy Fernández, Ricky Rubio vagy épp Sergio Llull ott volt a keretben, nem a végső győzelem volt a realitás velük kapcsolatban. Gasol egy fárasztó és egyben történelmi szezon után érkezett Kanadából, Rubio sokat volt sérült, Llull sem volt 100%-os. A csoportjukat abszolválták, majd az egyetlen és kiemelten fontos győzelmük a szerbek ellen volt. Utána már "csak" hozták a kötelezőket, erőlködés nélkül. Lengyelekkel szemben a védekezés is rendben volt, jöttek a triplák is. Ricky Rubio fénykorát idézte, vezére a csapatnak. 

Ausztrália is veretlenül került a legjobb négybe, szépen hozták a találkozóikat, több értékes skalppal (francia, litván). A védekezésük a csehek elleni negyeddöntő első félidejében döcögött, de a második játékrészre nagyon összekapták magukat. Mills és Bogut kiváló volt, de kérdés az, hogy ez elég lesz-e a spanyolokkal szemben? Szinte biztos, hogy nem, mert Rubio ihletett formában Gasol dominálhatja a palánk alatt az ausztrálokat, gondban lehetnek Millsék. A szorzók is kezdik ezt tükrözni, csökken az európaiak oddsa, már csak 1.60, ami inkább elgondolkodtató, mintsem instant fogadás. Ausztrálok fegyelmezett védekezéssel tudják életben tartani a döntős álmaikat, ezért kevés pontra számítunk. 

Argentína - Franciaország

Mihez kezdenek az argentinok a francia óriással? Rudy Gobert megoldhatatlan problémát jelentett a Team USA számára is, Luis Scola is kezdhet rettegni. A torna végső szakaszában járunk, ahol már az erőnlét is kiemelten fontos. Scola végig vezére tudott maradni az argentin csapatnak, de 39 évesen azért nem várható el, hogy egyedül vigye döntőbe az övéit. Itt jön a képbe a Campazzo - Laprovittola páros, akik eddig jól teljesítettek hátvédposztokon. Argentína mély kerettel rendelkezik, ezt bizonyítottak a szerbek ellen is, illetve kiválóan alkalmazkodnak az ellenfelekhez. Jól látják meg a gyenge pontjaikat és azokat kellemetlenül kihasználják. 

A franciák egyszer játszottak jól, amikor igazán kellett: verték a Team USA-t, felvették velük a tempót, védekezésük végig rendben volt. Ahogyan említettük, Rudy Gobert volt a mérleg nyelve, aki palánk alatt oktatta az ellenfelet, de újból ilyen játékra lesz szükség tőle. Luis Scola ugyanis remekel, de hatékony védekezéssel szemben ő is gondban lehet. A franciák periméteren szintén képesek dominálni, de az argentin rutin és összeszokottság sokat érhet. Szorosabb mérkőzésre van kilátás, ahol lejöhet egy +7,5 pontos argentin hendi (1.65).

  • Kosár-vb tipp

    Spanyolország - Ausztrália: 162,5 pont alatt

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Sergio Llull. Fotó: Francesc Juan/Shutterstock.com



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

 

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Kosár-Aréna

Admin hozzászólt
2020 aug 21. 18:42
Ez a fórumtéma mostantól az alábbi részen folytatódik: Kosárlabda hírek

Köszönjük.  :cya:
SPF Infó hozzászólt
2020 aug 11. 09:13
Női kosárlabda Euroliga - Főtáblán a Sopron, selejtezőben a DVTK

A Sopron Basket a főtáblán, az Aluinvent-DVTK Miskolc pedig a selejtezőben kezdi meg szereplését a női kosárlabda Euroliga 2020/21-es idényében.


A tavaly magyar bajnok soproni csapat arról számolt be, hogy a nemzetközi szövetség tájékoztatása alapján 18 klub adta be nevezését a legrangosabb női sorozat 16 helyére, így négy együttes selejtezőt játszik. Utóbbiak között a 2019-ben bajnoki ezüstérmes DVTK a török Izmit Belediyesporral találkozik - a visszavágóra kerül sor Miskolcon -, a másik ágon a spanyol Girona és a román ACS Sepsi-SIC csatázik. A selejtezők vesztesei az Európa Kupában folytatják a szezont.
   
"Kicsikét szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy az Euroliga következő idénye rendben lezajlik majd. Minden a vírushelyzet függvénye, de bízom benne, hogy rendeződik a helyzet, és megint a régi kerékvágásban fognak zajlani a mérkőzések. Egyelőre senki nem tudja megválaszolni, milyen változások leszek ezen a téren" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Gáspár Dávid, a soproniak vezetőedzője.
   
Fegyverneky Zsófia csapatkapitány leszögezte, a hazai porondon a klub hagyományainak megfelelően nem lehet más a céljuk, mint az aranyérem mindkét sorozatban, a nemzetközi szerepléssel kapcsolatban viszont egyelőre nem bocsátkozott jóslásokba.
   
"Várjuk meg, hogy elkezdődjön az Euroliga, és kiderüljön, milyen szisztémában zajlik. Akkor tudunk majd arról beszélni, mik a célkitűzéseink" - magyarázta.
   
Az Európa Kupa küzdelmeibe 35 csapat nevezett, köztük három magyar egyesület, az Atomerőmű-KSC Szekszárd, az UNI Győr, és a VBW CEKK Cegléd.
   
A két sorozat sorsolására jövő hétfőn kerül sor Münchenben. A FIBA szeptember 1-én dönt a járványhelyzet alapján az Euroliga és az EK lebonyolításának módjáról, illetve időpontjairól.

Az Euroliga főtáblás mezőnye:
   
Jekatyerinburg (orosz), Lyon (francia), Fenerbahce (török), SOPRON BASKET, Gdynia (lengyel), Salamanca (spanyol), USK Praha (cseh), Schio (olasz), Riga (lett), Dinamo Kurszk (orosz), Bourges (francia), Galatasaray (török), Orenburg (orosz), Landes (francia)

forrás: MTI
SPF Infó hozzászólt
2020 aug 3. 12:42
Raksányi Krisztina a francia élvonalban kosarazik tovább

A francia élvonalban szereplő Tarbes-nál folytatja pályafutását Raksányi Krisztina, a magyar női kosárlabda-válogatott csapatkapitánya.


A 28 éves játékos - mint a wbasket szaklap emlékeztetett rá - a koronavírus-járvány miatt márciusban lefújt csonka évadban, bokaműtéte után 14 alapszakasz-mérkőzésen lépett pályára az UNI-Győr MÉLY-ÚT színeiben. Ezeken 30,1 perc alatt 8,8 pontot és 2,3 gólpasszt átlagolt.
   
"Mindig is szerettem volna Franciaországban játszani, és amikor másfél hete jött egy ajánlat, elfogadtam. Szerdán aláírtam a szerződést, és szombaton már Franciaországban voltam" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornának.
   
"Négy zágrábi hónapot leszámítva eddig csak Magyarországon játszottam, ez most óriási előrelépés a karrieremben. Túlvagyok az orvosi vizsgálaton, és ma lesz az első megbeszélés a csapattal."
   
Az újdonsült légiós elmondta, várhatóan az erős középmezőny lesz a cél a következő idényben a Tarbes-nál.
   
Raksányi Krisztina új csapata négy győzelemmel és 12 vereséggel a francia liga 11. helyén állt a szezon leállításakor. A klub fennállása során egyszer ünnepelhetett bajnoki címet - 2010-ben -, legutóbb pedig 2018-ban jutott döntőbe. Háromszor hódította el a Francia Kupát, és 1996-ben a Ronchetti Kupában is felért a csúcsra - utóbbi diadalnak az ott légióskodó, legendás Balogh Judit is részese volt.

forrás: MTI

Még több Kosárlabda