A lengyelek kerete kiegyenlítettebb, életkort tekintve is jóval "egészségesebb" összetételű, sőt a mezőny egyik legfiatalabb csapata az övék, talán csak a kubaiak előzik meg őket ebben. 2-3 éve végbement náluk egy generációváltás, a 4-5 legjobb emberük visszavonult a válogatottságtól, és ekkor szinte mindenki (köztük én is) azt hitte, hogy Lengyelország egy időre eltűnik az elitből. Ám a fiatalok nagyon gyorsak beértek, mára már többen is világklasszisnak számítanak (Bartman, Kurek, Novakowski) ráadásul a régi nagy csapatból megmaradó 3-4 klasszis játékossal (Zygadlo, Zagumny, Winiarski, Ignaczak) is remek egyveleget képeznek, igazi csapatként funkcionálnak a pályán, így kívülről úgy tűnik remek a csapatszellem náluk. Fantasztikusan védekeznek, pl. néhány napja a brazilok ellen volt, hogy egy támadáson belül 3 blokkot osztottak ki Visottoéknak. Náluk vannak a legjobb blokkolók is, Mozdzonek vezeti az alapszakaszt és a playoffot is ebben a statisztikában. Persze csak jó védekezéssel nem lehet ilyen eredményeket elérni, mellé átütő támadójáték is párosul, elég csak Kurekre és Bartmanra gondolni, mindketten a Világliga legjobb pontszerzői között vannak, egyszerűen megállíthatatlanok. Nowakovskira, Winiarskira is nyugodtan lehet számítani ilyen téren, remek kiszolgálást kapnak Zagumnyéktól. Mindenkinek megvan a pontos helye, szerepe a gépezetben, és ebben nagy szerepe van a remek olasz trénernek, Andrea Anastasinak. Úgy gondolom idén nekik kell nyerni a Világligát, hasonlóan magabiztos győzelem lenne ez, mint tavaly volt az oroszoktól.

Említettem, hogy az amcsiknál a kiegyensúlyozottság nem nagyon létezik. Mai ellenfelükhöz hasonlóan ők is viszonylag simán jutottak a fináléba, de már a németek elleni csoportmeccsen is megmutatták milyen kétarcúak, ott gyengén játszottak, aztán viszont a bolgárok és a kubaiak ellen is jól. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy ez a csapat zsinórban 3 meccsen nagyot alkosson, erre még nem igazán volt példa. Persze azt azért tegyük hozzá, hogy ha még jól is fog játszani az amerikai válogatott, még az is kevés lesz, ha a lengyelek hozzák amit tudnak. Tehát lengyel aranyérmet várok, a bronzmeccsen pedig szerintem a fantasztikus atletikus képességekkel megáldott, hatalmas tűzerővel rendelkező kubai srácok diadalmaskodnak.

 

 

Tipp: Lengyelország

Odds: 1,41

Iroda: Pinnacle Sports

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés