Két olyan mérkőzéssel foglalkozunk, ahol simán van esély a vendég a győzelemre, pedig a szorzók nem ezt tükrözik. A Caen és a Bordeaux sem meggyőző, ezt használná ki a St. Etienne és a Nimes.

Bordeaux - St. Etienne

Nehéz másfél héten van túl Girondins Bordeaux. Az Európa Ligában érthetetlen módon nyertek, előtte Dijonban kellett helytállniuk, majd utána a PSG látogatott hozzájuk. Sok meccs, szerdán pedig talán az utolsó esélyük lesz, hogy zárkózzanak az élmezőnyre. A nehézségek ellenére több meglepő eredményt is szállítottak, amiből kiemelkedik a bajnok elleni döntetlen. Hazai pályán szépen küzdöttek és állták a sarat. Kellett ugyan Neymar sérülése is, de ne vegyük el az érdemeiket. A második félidőre úgy jöttek ki, mint akiknek az életük múlna a pontszerzésen. Bernat és N'Soki oldalán sebezhető volt a PSG, Karamoh ki is használta, többször is lazán lefutotta a párizsiakat (ebből született az első találat). 

A St. Etienne látogat hozzájuk, akiket kicsit alulértékeltek az irodák. Az idegenbeli vereségeik élcsapatoktól vannak (PSG, Lille és Lyon), többiek ellen jók voltak egy döntetlenre. Pihentebbek, mint a hazaiak, ami pedig a malmukra hajthatja a vizet, hogy több helyzetet dolgoznak ki a Bordeaux-nál. Eric Bedouet csapata inkább kivárásra játszik, megfelelő szituációkat keresik, míg Gasset fiai igyekeznek megteremteni a szituációkat (elsősorban hosszú ívelésekkel próbálkoznak vagy szélekről belőtt labdákkal). Fejjátékban mostanság kiemelkedően jók (Nantes ellenében két találatot is így szereztek), ilyen szituációkból gondja lehet a hazaiaknak. Kicsit bátor tipp lehet a vendég DNB, de bízunk a hazaiak fáradtságában! 

Caen - Nimes

Bernard Blaquart sosem volt kiemelkedő focista, ahogyan edzői karrierje sem ívelt sokáig felfelé, pedig már 34 éve van a szakmában. Volt ő már utánpótlásért felelős igazgató, sőt igazgatta a Nimes B dolgait is. Aztán megkapta az esélyt a Nimes vezetőitől. Meg is lett az eredménye, mert 25 év után visszajutottak az élvonalba. Nagy szó ez, sokáig vergődött ugyanis a csapat. Egy olyan klubról beszélünk, mely a legtöbb második helyet gyűjtötte be a francia első osztályban az 1900-as évek után, anélkül, hogy valaha is bajnokok lettek volna. Újoncként ott tanyáznak az első tízben, Blaquart pedig mer változtatni a taktikán, ha nem működik. Érdemes lesz rájuk odafigyelni, mert gyakorlatilag egy másodosztályú kerettel oktatják az élvonalbeli riválisokat. 

A Nimes ismérve a küzdeni tudásban és a csapatjátékban rejlik. A technikát igénylő mutatókban megmutatkoznak a hiányosságok, hiszen ők passzolnak a leginkább pontatlanul, alig birtokolják a labdát, elsősorban a gyors kontrákban bíznak. Rengeteg fejpárbajt nyernek, sokat szabálytalankodnak, igyekeznek fizikális útra terelni a mérkőzést, de ezt úgy teszik, hogy nem ők a legdurvábbak a ligában. Ezek után tipikus alsóházi derbi lehetne a Caen - Nimes, de a hazaiak szenvednek és már szeptember vége óta nem nyertek mérkőzést. Hiányzik elölről Ivan Santini, aki az elmúlt két évben a gólokért volt felelős. Idén ezt a szerepet Enzo Crivellire próbálták ráhúzni, de a problémás francia csatár ebben a gárdában sem állja meg a helyét, pedig a tehetsége meglenne hozzá. Emiatt érdemes a vendég siker felé kacsingatni! 

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

  • Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Ligue 1 2018/19

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 23. 15:17
Ligue 1: Búcsúzik Genesio?

A Lille és az Olympique Lyon számára nem létfontosságú az utolsó bajnoki.  Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 23. 10:09
Ligue 1: Rudi Garcia távozik

Nyártól új korszak kezdődik az OM-nél, Rudi Garcia utolsó mérkőzésére készül a dél-francia városban! Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 18. 11:03
Ligue 1: Meglesz a tagsági?

Meglepetést okozhat hétvégén az Amiens és a Caen! Olvasd tovább

Még több Foci