Arnaud Souquet - Nice 001 Arnaud Souquet (Fotó: Marco Iacobucci EPP / Shutterstock.com)

Ligue 1: Teher alatt nő a pálma

Foci tippek Ligue 1 Lille OSC Nice

A bajnoki második Lille otthonába látogat a Nice. A nizzai klubtól január folyamán távozott Mario Balotelli, de közel sem biztos, hogy ez vissza fogja vetni a teljesítményüket. 

2019 febr 1. 20:45 Közvetítés: UnibetBet365
Tipp: Lille - Nice: 2 gól felett (AH)
Bet365
1.72

Lille - Nice

A két csapat keretében rengeteg fiatal játékos megtalálható, egyértelműen a jövőt próbálják építeni. Egyelőre ez a Lille-nek megy jobban, de a Nice is szépen halad a nyári edzőváltás óta. Patrick Vieira alatt kezdetben rezgett a léc, hiába volt az MLS-ben már tapasztalata, azért a francia első osztály jóval komolyabb kihívás, főleg egy alaposan átalakított kerettel. Vieira elsődleges feladata volt, hogy fiatalokat beépítse a kezdőbe és összerakjon egy stabil taktikát, amivel az első évben el lehet lavírozni a felsőházban. 

Ami nehezen ment, az a megfelelő felállás kiválasztása. Azzal Vieira is tisztában volt, hogy klasszikus irányítója nincsen a csapatnak, illetve konstans jó teljesítményre képes befejező csatára sem. Ezért kellett egy szilárd védelem, ami jelen esetben három belső védőt jelent, két olyan univerzális szélsőt, akinek elsődleges feladata a védekezés, ugyanakkor keresztlabdáik sem rosszak és ha szükség van rá, akkor fellépnek a támadásokkal. 

Christophe Jallet újbóli "feltalálása" csak ideiglenes jelentette a balszárny problémáira a megoldást. A 35 éves játékos kellő rutinnal rendelkezik, hogy megoldja a védekezést, ugyanakkor mellette érvényesülhet Saint-Maximin kreativitása és sebessége. A fiatal francia szélső igazán elemében a baloldalon van, erre egy év ment rá, mire rájöttek a nizzaiaknál. Jallet viszont nem klasszis balhátvéd, emiatt Vieira próbálkozik a fiatalokkal ezen a poszton (Coly és Boscagli).

Az igazi "nyeremény", hogy Youcef Atal végre megfelelő pozícióban játszik. Vieira rábízta a jobboldalt, az algériai pedig csapata legjobbja. Hatalmas munkabírással rendelkezik, gyorsasága révén nehéz mögé kerülni, védekezésben sem elveszett. Érdemes még megemlíteni, hogy ott van a top5-ben, ami a sikeres cseleket illeti egy mérkőzésen. Egy olyan ligáról beszélünk, ahol  Neymar, Mbappé, Pépé, Thauvin vagy épp Depay rúgja a bőrt. Tehetségét és kvalitásait figyelembe véve, ő lehet az algériai Dani Alves, ha ilyen ütemben fejlődik. 

A Nice ennek fényében kontrajátékra épít, gyorsak és nagyon kevés gólt kapnak. Elsősorban idegenben választják a bunkerfocit, ahol mindössze 8 találatot engedtek az ellenfeleknek 11 találkozón (második legkevesebb a PSG mögött). A hazaiak is hasonló felfogásban játszanak, annyi differenciával, hogy jóval nagyobb szabadsága van a Pépé - Bamba párosnak elől. 

Intenzív mérkőzésre van kilátás, ahol a középpálya kevesebb hangsúlyt kaphat a támadások szervezése szempontjából, inkább a szélek felé tevődhet a játék. Mindkét csapat próbál majd egy kontrát végigvinni, utána pedig jöhet a busz leparkoltatása. A vendég +1 gólos ázsiai hendi jó megoldás lehet (1.50), de ilyen oddson nincsen benne akkora fantázia. Hiába említettük meg, hogy milyen underes meccs lehet ez, azért a 2 gólos ázsiai határra nehéz nemet mondani. Ha csak két találat van, visszakapjuk a pénzünket. 

  • Lille - Nice tipp

    Lille - Nice: 2 gól felett (AH)
    Bet365
    1.72

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Arnaud Souquet (Fotó: Marco Iacobucci EPP / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Ligue 1 2018/19

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 23. 15:17
Ligue 1: Búcsúzik Genesio?

A Lille és az Olympique Lyon számára nem létfontosságú az utolsó bajnoki.  Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 23. 10:09
Ligue 1: Rudi Garcia távozik

Nyártól új korszak kezdődik az OM-nél, Rudi Garcia utolsó mérkőzésére készül a dél-francia városban! Olvasd tovább

SPF Előzetes hozzászólt
2019 máj 18. 11:03
Ligue 1: Meglesz a tagsági?

Meglepetést okozhat hétvégén az Amiens és a Caen! Olvasd tovább

Még több Foci