Ding és Selby előtt is hatalmas a sansz, hisz az alsó ágról három nagyágyú is búcsúzott (Robertson, Allen, Maguire), így gyakorlatilag a döntőig egy igazán komoly derbijük lesz, egymás ellen - ha minden jól alakul.

Kingről már írtam pár napja, és hiába verte meg Allen-t, továbbra sem kell vele számolni, pláne hogy egy piszok gyenge színvonalú meccsen tudott továbbjutni. Tőle javulásra nem számíthatunk, hisz egész szezonban ezt az arcát mutatta, sőt már évek óta nem túl meggyőző. A statisztikák pedig teljesen ellene szólnak. Itt a Crucible-ben 14. alkalommal szerepel, ami egy szép szám, viszont az már elég pocsék teljesítmény, hogy soha nem volt képes arra, hogy két mérkőzést nyerjen. Igen pici az esély arra, hogy ez épp most fog megszakadni...

Dinget idén is az esélyesek között emlegették, bár annyi csalódást keltő VB szereplése volt már, hogy egyre kevésbé lehet abba bízni, hogy ő valaha is világbajnok lesz. Mindenesetre, mint tudjuk a potenciál megvan benne, és játszott ő már itt elődöntőt is. Soha ilyen rosszul nem kezdte még egyik szezonját sem, mint a mostanit. Július elején indult a szezon, és az idei év februárjában a Welsh Openen tudott először zsinórban 3 meccset nyerni egy pontszerzőn. Ezt követően a World Openen is elfogadható teljesítményt nyújtott, majd a PTC nagydöntőjét behúzta. Jó általában ez volt rá jellemző, de ez a szezon kezdet akkor is nagyon pocsék volt tőle. Itt a VB-n McManus személyében könnyű ellenfelet kapott, és a mérkőzés első szakaszában gyakorlatilag el is döntőtte a találkozót. Parádésan játszott, lökte a nagyobbnál nagyobb brékeket és esélyt sem adott a skótnak. A második szakaszban egyáltalán nem játszott jól, de 7-2-es előnynél előfordul, hogy nem úgy koncentrál az ember...végül 10-5-re azért simán behúzta.

King gyenge játékkal jutott tovább, a meccs végén volt pár szép brékje, de összességében ez nagyon kevés, és kellett neki az a rengeteg lehetőség amit Allen-től kapott. Most is csak akkor lehet esélye, ha lassítja és tördeli a játékot, neki az a célja, hogy minél szenvedősebb frémek legyenek. Persze azokból sem biztos, hogy mindig ő jön ki jobban, de ott van sansza. Viszont Ding, ha úgy fog játszani, mint McManus ellen az első 9 frémben, akkor pikk-pakk nagy előnyre tehet szert. Idén kétszer találkoztak. Az év elején amikor Ding meccset sem nagyon tudott nyerni, akkor King 5-4-re gyűrte le, persze egy gyenge színvonalú meccsen. A World Openen is találkoztak, amikor a kínainak már sokkal jobban ment a játék, eredmény 4-0 Ding javára. Nem lehet Kingnek akkor mákja, hogy Ding is egy egész meccsen át végig pocsékul játsszon, lesznek olyan fázisai a mérkőzésnek amikor a kínai parádézni fog, és az elég is lesz ahhoz, hogy 5-6 frémes különbséget kialakítson, de azon se lepődnék meg, ha King egy komoly pofonba nézne bele...

  • Snooker Világbajnokság 2013 tipp

    Ding -3.5

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés