A világbajnokság mezőnye az idény utolsó előtti állomása előtt is ezerrel pörög, Japán és Ausztrália után ismét pihenőhét nélkül száll harcba a futamgyőzelemért a nemrég az amerikai pankrátorok által is meglátogatott Malajziában, mely ország pályájának vonalvezetését a Forma1-ből ismerhető, ellenben az időjárási körülményekkel, ugyanis a magas páratartalmú 40 fok közeli hőmérséklet könnyen elillanhat, s a monszum bármikor lecsaphat. 

Megszűnt a triumvirátus

Phillip Islanden a várakozásoktól jócskán elmaradó, de így is közel harmincezres nézősereg legnagyobb örömére a legkisebbeknél a vb-t szenzációsan indító, a végső győzelemre is esélyes honfitárs, Jack Miller a két Alex, a két Saxos és Masbouval a verseny lényegi szakasza során egy bolyt alkotva - gyakorlatilag "körről-körre" előzve egymást - megnyerte a kihívásokkal teli nagydíjat. E befutó eredménye az, hogy Alex Rins - matematikai esélye még van - kiszállt a küzdelemből, míg a futamgyőztes Alex Marquezzel szembeni hátránya 20 pontra csökkent. A futam vesztesei közé ismételten bekerült Fenati, akinek honfitársai, Locatelli és az év újonca, Bastianini is idő előtt fejezte be a futamot. A szabadedzéseket és az időmérőt követően Binder, Kent és az idény második felére hatalmasat javuló Guevara is jobb eredményben reménykedett, de előbbi kettő találkozása után a Mahindra pilótája az utolsó pontszerző helynek is örülhetett.

Minden adott volt Rabat ünnepléséhez

A Moto2-eseknél gyorsan eldőlt, hogy a vb-győzelem a Marc VDS Racing Team - konstruktőr győztes - pilótái között fog eldőlni, a küzdelem elég egyoldalúra sikeredett. A belharcot kivétel nélkül a spanyol nyerte, a vb kezdett egyeduralommá hasonlítani, mi több, a futamdömping a vb-éllovas, valamint Luthi és Vinales hármasáról szólt. Kallio a nyomukba sem ért Japánban, míg a kenguruk földjén a végén futott négyes rapidversenyt elbukta. A futam rendkívül szoros volt, végül a múlt heti dobogósok ismét a pódiumra kerültek, csupán annyi különbséggel, hogy Vinales és Luthi helyet cserélt, előbbi szezonbeli harmadik sikerét ünnepelte. Az összetettet nézve a spanyol előnye tetemes a finn pilótával szemben, már Phillipp Islanden is volt esély a vb-ünneplésre, de az extra teher alatt lévő Rinshez hasonlóan itt is előjöttek az eddig rejtett hibák. Most második nekifutásra Sepangban már 7. hellyel is lezárja a legfontosabb "nyitott" kérdést. 

Varázslatos Yamaha-menetelés

A királykategóriában a vb-cím sorsa már a Honda pályáján, Motegiban eldőlt, így a hátralévő helyszíneken a konstruktőri cím, valamint a pontverseny második helyéért folytatódott a küzdelem. A szombati történések szállították a meglepetéseket: Lorenzo Katar után ismét eldobta a vasat, a Ducatis pilóták közül Iannone legyőzte az egykörös menő Doviziosót, Pedrosa pedig a pénteki szenvedést követően szélárnyékot kiasználva még Rossit is legyűrte, de a Q2-t a kétszeres világbajnok Marquez nyerte. A MotoGP újabb 10/10-es futamával ismét megmutatta nagyságát. A rajt után rögtön borult a szombati erősorrend, a Yamaha ismét puhább keverékű elsőkerekekkel indult, mint a két másik motorgyártó, s ez is közrejátszott abban, hogy zsinórban negyedik győzelmüket aratták, továbbá a komplett dobogót is kibérelték, őket két Ducatis, Dovizioso és Barbera követte, a legjobb Hondás - Bautista révén - mindössze a 6. helyre futott be. A korábbi géposztályokhoz hasonlóan a technikás vonalvezetés itt is szedte az áldozatait: a sort ugyan Abraham nyitotta, de a lavinát Iannone indította el, aki Pedrosát is magával rántotta, ezután jött még egy páros kiesés, majd a világbajnok Crutchlow is bukott. A legnagyobbaknál Bradley Smith legjobb helyezését érte el, ellenben egy pont levonással sújtották. A Rossi - Lorenzo különharc már Marc mögött elkezdődött, ahol a doktor már motorproblémája előtt megelőzte Jorgét. Végig változatlan maradt a sorrend, így Valentino fantasztikus showt csapva ünnepelte meg szezonbeli második, karrierje 82. nagydíjgyőzelmét. 

Lorenzo-Jorge-MotoGP-010

Jorge Lorenzo. Fotó: Racefotos2008/Shutterstock.com

Kincsvadászat az időmérő után

A legkisebbeknél változatos tréningeken vagyunk túl. A szabadedzéseken nem volt kiugró teljesítmény, a versenyzőknek egy-egy fellángolásuk volt, emellett a Honda-KTM csata is abszolút nyitott maradt egészen az időmérőig. Akkor ugyanis az utolsó szalmaszálba kapaszkodó Jack Miller agyonverte a mezőnyt, sőt az élmezőny szokatlan párossal bővült; McPhee és Kornfeilnek is sikerült első sorba kerülnie, bár utóbbi kisebb meglepetés, mert a csehnek voltak jó periódusai az elmúlt futamokon. Marquez bukott és az első sorról is lemaradt, míg csapattársa, Rins, sehol sem volt szombaton. A középső géposztályban az utolsó szabadedzés és az időmérő végeredménye között sok közös pont volt: Rabat újabb lépést tett a vb-cím felé, Kallio, Vinales, Cortese versenytempója megmaradt, a kellemes meglepetést Nakagama és Simon szolgáltatta, az időmérő egyik negatív hőse Folger drasztikusan visszaesett, még csapattársa Pons is elé került, a másik pedig Pasini, aki rögtön az első gyors körében bukott. A királykategóriában Iannone és Pol Espargaro nélkül vette kezdetét az időmérő, mindketten nagyot buktak. A főszponzor tulajdonos VIP vendég volt az Aspar csapatnál, Aoyama Q1-es továbbjutásával - Bautista ment még tovább, de érdemlegeset már nem nyújtott utána - örömöt okozott a malájnak, de a Q2-ben rögtön bukott, végül csak 11. helyen zárt. Az élmezőnyben a két Repsol Hondáról szólt minden, Pedrosa és Marc Marquez külön csatáját a világbajnok nyerte, mögöttük Lorenzo és a szélárnyékot kihasználó Bradl végzett, a német önerőből azonban képtelen lett volna e pozíció megszerzésére. Valentino egész hétvégén szenvedett, sőt honfitársa, Dovizioso utolsó gyors körével a második sor végére rangsorolta. Aleix, Crutchlow, Smith trió egyaránt visszaesett a múlt heti eredményeihez képest. A futamot megelőzően még mindig erősen befolyásoló tényező lehet az időjárás, mellyel a középső és a királykategóriában pénteken már találkoztak. 

Az időmérő után a bet365 iroda kínálata a délután folyamatosan bővül, a tippekkel kora délután jövök.

  • Moto3 tippek

    Moto3 - Csoport nyertese (Miller, Marquez, Fenati, Rins) Miller
  • Moto2 - Dobogós helyezés: Kallio
  • MotoGP - 1. kör után (Pedrosa - Bradl H2H) Pedrosa

Betfair üdvözlő bónusz

Akár 550 RON értékben kaphatsz bónuszt új játékosként.

betfair regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Marc Marquez. Fotó: AHMAD FAIZAL YAHYA/Shutterstock.com