Májusban is rengeteg tipp érkezett oldalunkra az egyes játékokban, illetve a naplókban, melyeket próbálunk összefoglalni, de nem lesz egyszerű. Az elmúlt hónapban több mint 20 tippverseny indult, emellett ott voltak a megszokott havi játékok is, mint például a 365 Liga. Jöjjön egy rövid áttekintés!

Szabcsi151 odacsapott a 365 Ligában

Havonta újra induló játék a 365 Liga, melyben 5000-es tőkével gazdálkodhat minden résztvevő. Májusban ez kimagaslóan jól sikerült Szabcsi151-nek, aki 626 ezerig tornázta fel a kezdőösszeget. Rögtön all-in ment egy triplázó kombival, majd némi ingadozás után egy 23-as szorzót húzott be! Ezt követően kisebb oddsokra pakolt nagyobb összegeket, a hónapot pedig szóló fogadásokkal zárta. A további helyekért is nagy verseny folyt, a második Messi33 például csak 2000 ponttal előzte meg a végén a harmadik helyre befutó jopy02-öt. A következő képen a top10 látható!

365 liga június

SfTotó és SfScore

A legjobb totós májusban prigoni1 volt, aki közel járt a jackpothoz is. Két tipp ment csak mellé a 13 eseményt tartalmazó szelvényén. Igazán remek eredmény, a meccsek közül az egyetlen döntetlent is eltalálta, az MTK és Diósgyőr közötti gólnélküli mérkőzéssel. Szelvényét ide kattintva meg is nézheted, sokféle bajnokságból kerültek rá meccsek. A totó kisöccsénél, az SfScore-nál Assassin vitte a prímet egy május közepi szelvénnyel. Telibe kapta a Manchester City 3:1-es győzelmét a West Brom ellen, illetve a Juve és Monaco 2:0-ás bajnoki meccseire is ráérzett. Szelvényén a maradék két összecsapás győztese is meglett, de a végeredmény már nem.

Visszatért a Hónap naplója cím

Bátorítani szeretnénk minden egyes fórumtagunkat, hogy sportfogadás naplót vezessen, hisz ezáltal nem csak rendszerezheti fogadásait, hanem ötleteket adhat másoknak is. A reaktivált szavazásnál ezúttal négy naplóra lehet voskolni. CaeSar nagyon aktív volt, rengeteg tippet közölt többnyire tenisz terén, de persze más sportágak is előkerültek nála. Szintén teniszben utazott Pokerman, aki egyes tippjeihez indoklást is írt, amire mi bátorítunk mindenkit. PetroPisti vegyesen kezelte a dolgokat, kosárlabda, tenisz és foci is feltűnt a repertoárjában. Végzetül itt van még BaXee is, aki a naplójának címéhez tartotta magát, és egzotikus területekre tippelt, például a kínai labdarúgásra. A lenti linken szavazhattok rájuk!

Szavazz a Hónap naplójára! Kattints ide a részletekért!

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés