Mennyi van még Camelóban? A Portland vele biztos rájátszás résztvevő lesz? Lakers alázza majd őket is, illetve a ligát is?

2019 dec 7. 04:40 Közvetítés: Unibet
Tipp: Hassan Whiteside 14,5 pont alatt
Unibet
1.83

Portland Trail Blazers - Los Angeles Lakers

Az a bizonyos 2003-as draftosztály, ahonnét Lebron James, Dwayne Wade, Chris Bosh és Carmelo Anthony is kikerült, meg persze Darko Milicic is! Komolyra fordítva a szót, kevesen maradtak abból az érából, Lebron James elpusztíthatatlan, Carmelo Anthony pedig 35 évesen újból szerepet kapott, eddig meghálálja a bizalmat. A hét játékosa volt a nyugati főcsoportban, hasznos tagja a rotációnak, vele elkezdett újból nyerni a Portland. 

Anthony azt hozta el a Blazers számára, amire a leginkább szükségük volt, mindezt ingyen: egy shootert, akit nem lehet egyedül hagyni. Damian Lillard sok esetben küzdött azzal, hogy egyedül kell megoldania a nehéz helyzeteket, kettőzik őt és máris gondban a csapat. Most azonban ott van Anthony, aki képes vezérré is előlépni, mikor Lillard a padon ül. Retro érzésünk lehet, hiszen mind Anthony, mind James fénykorát idézi, ami jót tesz a ligának. 

A Lakers két nagyon fontos rangadót nyert meg, jól védekező csapatokat vertek meg a saját fegyvereikkel, ezzel bizonyították Lebronék, hogy okkal ők a nyugati elsők. Lebron James MVP formában, nagyon jót tett neki a tavalyi kisebb kihagyás, Anthony Davisszel kiválóan kiegészítik egymást, ugyanakkor utóbbin lehetett pár mérkőzésen érezni az erőlködést, ha egyedül kell bizonyítania. A Portland ellen favoritok, de illik ezt óvatosan kezelni. 

A tippünk egy játékos teljesítményére van kihegyezve, ugyanis Hassan Whiteside nem remekel az olyan csapatokkal szemben, akik a palánk alatt is jól védekeznek. A Toronto ellen mindössze 12 pontra volt képes (Gasolék megfogták őt), de csak 11-ig jutott a Capelával felálló Houston ellenében. A Lakers pedig az elmúlt meccseken bizonyította, hogy képes limitálni a legjobb magasembereket is, Nikola Jokic és Rudy Gobert sem remekelt ellenük. Mi ebben bízunk, hogy a Davis - Howard - McGee hármas folyamatos védekezéssel kiveszi őt a játékból, ezzel 14,5 pont alatt tartva a Portland centerét. 

  • Portland - L.A.Lakers tipp

    Hassan Whiteside 14,5 pont alatt
    Unibet
    1.83

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Carmelo Anthony (Készítette: Andrew Makedonski / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: NBA 2019/20

Pozzato hozzászólt
2020 nov 3. 12:23
Valószínűleg sokan nem kedvelik, de nem is ez a lényeg. Érdekes interjú, annak pedig szerintem csak örülhetünk, hogy a magyar sportolókkal akar foglalkozni, fejleszteni szeretné őket. Jók a meglátásai, hatalmas a tudásvágya és a motivációja. Több ilyen edző kéne.
https://www.youtube.com/watch?v=NTAMHP49M2Y
Admin hozzászólt
2020 okt 7. 08:59
Idézetet írta: TiB Dátum október 06, 2020, 23:02:55
Nem mintha védeni akarnám, de írják kommentben többen is, hogy ilyet se Kobe, se MJ nem csinált... Ó dehogynem, még különbet is csináltak :) Utólag megszépülnek az emlékek, meg a bezzeg régen is nagy divat.

https://www.facebook.com/147262525292598/posts/4092170954135049/

Tudod van az a mondás, hogy: "halottról jót vagy semmit" - úgy látszik ez érvényes a legendákra is.  ;D
TiB hozzászólt
2020 okt 6. 23:02
Nem mintha védeni akarnám, de írják kommentben többen is, hogy ilyet se Kobe, se MJ nem csinált... Ó dehogynem, még különbet is csináltak :) Utólag megszépülnek az emlékek, meg a bezzeg régen is nagy divat.

https://www.facebook.com/147262525292598/posts/4092170954135049/

Még több Kosárlabda