Két játéknap a hét közepén, mely sok kérdésre választ adhat az NBA rájátszásában. Pár helyen akár már a továbbjutás is eldőlhet, ilyenek lehetnek például a Warriors vagy a 76ers mérkőzései is.

Boston Celtics - Milwaukee Bucks

A 2-2-es állás után a felek visszamennek Bostonba, ahol szinte elölről kezdődik a csata. Hiába kezdte jól a párharcot a Celtics, kezd magához térni a Milwaukee. A Bucksnál ugyanis történtek apró változások, egyik ilyen, hogy Zeller és Brogdon a kezdőbe került. Előbbi a palánk alatt "verekszik", szedi a faultokat, ezzel megteremtve a lehetőséget Maker számára a mérkőzés további részében, hogy domináljon, míg Brogdonnal a periméter védekezés szilárdult meg. Dellavedova is nagyon hasznos, igaz ez a hatékony játék hátul csak az első félidőig tartott ki a negyedik találkozón.

Muszáj valamit lépnie a Bostonnak, mert most már a Bucks van előrébb a mutatott játékot tekintve. Maker több játékperce kiszélesíti a pályát Antetokounmpóéknak, A Celtics periméterét így szét tudja húzni a Milwaukee, ez lehet a siker kulcsa, illetve a végig fegyelmezett védekezés. Legutóbbi szoros mérkőzés kapcsán is extra kellett a Tatum-Brown párostól, ha ez nem jön, akkor könnyedén nyerhet a vendég csapat (2.25).

Golden State Warriors - San Antonio Spurs

Gregg Popovich felesége elhunyt pár nappal ezelőtt, azóta Ettore Messina vette át a helyét a Spurs kispadján. A harmadik mérkőzésen még nem, de a negyedik már siker koronázta a munkáját. Elvileg ő irányítja a San Antoniót az ötödiken is, aminek elsősorban Manu Ginobili örülhet, aki régi fényében tündökölt egykori edzője dirigálása alatt. Messina jól látta meg a Warriors a gyengéit, okosan és hatékonyan védekeztek, amivel limitálni tudták Duranték támadójáték. 

Tony Parker (San Antonio Spurs). Fotó: Mark Runyon/Flickr

Csapatszinten hátul nagyon szépen dolgoztak, Durant szenvedett, de nagy kérdés, hogy ezt két mérkőzésen át megtudják-e valósítani. Idegenben az alapszakasz során nagyon gyenge volt a San Antonio és Ginobilitől sem várható el, hogy mindig extrát tegyen le az asztalra. Sok volt a tiszta tripla a Spursnél, de nemcsak ők, hanem a Warriors is képes fegyelmezett védekezésre, így könnyedén előfordulhat egy kevés pontot hozó találkozó (206,5 pont alatt: 1.78), ahol a hazaiak nyernek.

Philadelphia 76ers - Miami Heat

Egyre többen hasonlítják Ben Simmonst Magic Johnsonhoz, és egyelőre megállja a helyét az összehasonlításban a Philly fiatal vezére. Embiid is visszatért és még azt is elbírták, hogy a negyedik mérkőzésen nem úgy sültek a kezek, ahogyan azt elvárták.

Dwayne Wade (Miami Heat). Fotó: Mark Runyon/Flickr

Rengeteg kihagyott tripla, eladott labda, de a Miami ezt sem tudta kihasználni, így joggal merül fel a kérdés, hogy mi kell a Heat életben maradásához? Egy újabb Wade parádé? Akik ebben nem hisznek, azoknak sem érdemes 1.15-ért a hazaiakra fogadni, mert sok fantázia nincsen benne sajnos. 

Cleveland Cavaliers - Indiana Pacers

Eléggé rossz matchup a Cavsnek a Pacers. Fizikálisan játszanak Oladipóék, sokszor a szabálytalanság határát súrolva, ezzel pedig teljesen széttördelik a Clevelandet, ami mostanság nem nehéz feladat. Lebron James szinte egyedül próbálja továbbjuttatni a csapatát, olykor felnő hozzá J.R. Smith, de például Kevin Love egyelőre nagyon gyenge. Az is tény viszont, hogy a Cavs rendelkezik mélyebb kerettel, szinte bárkitől jöhet egy meccsnyerő este. 

A Pacersnél nincsen ilyen plusz, ők elsősorban a kőkemény játékban hisznek. Nálunk sok esetben nincs meg az a clutch játékos, aki el tudja dönteni a találkozót, így pedig hiába a szoros végjáték, ha nem tudják befejezni a mérkőzést. Egyszer Oladipo, máskor Bogdanovic lépett elő, de ennél több kell. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Pacers Clevelandben sem fog megijedni, így újabb szoros találkozóra kényszeríthetik Jamesékét, de közel sem biztos, hogy nyernek (Indiana +7,5 pont: 1.76).

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Klay Thompson. Fotó: Keith Allison/Flickr



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

20.000 Ft sportfogadás üdvözlő bónusz + 60 ingyen pörgetés + 10.000 Ft ingyenes fogadás

  • Az új Unibet játékosok akár egy 20.000 Ft értékű befizetési bónuszban, valamint 60 ingyen pörgetésben részesülhetnek, sőt ha általunk regisztrálnak és befizetnek akkor 10.000 Ft ingyenes fogadást is kapnak!

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: NBA Fogadások 2017/18

Pozzato hozzászólt
2018 júl 3. 11:33
Nekem valahogy az a meglátásom Rondóval kapcsolatban, hogy ő Lonzo Ball miatt kellett. Elküldik őt a francba, mert a franchise nem tolerálja az apját (sem), Lonzo pedig közel sem akkora ász, mint ahogyan beharangozták. Elmegy majd ilyen Brooklyn szintű csapatba, ott talán feltudja építeni a karrierjét, de azért egyre inkább látszik végre a nagy többség számára, hogy ez a Ball family egy hatalmas lufi. Melót promózzák a JBL-be, kóteres srác meg még a 60-ban sem kelt el a drafton.

Rondón meg a PO-ban is látszott (igaz, csak 9 meccsen), hogy kezd ráfeküdni a triplára. 42%-al dobott, elmúlt három alapszakaszából kettő nem is volt olyan vészes ilyen téren. Őt szerintem azért tarthatják LABron mellett, mert kell a periméterre a jó védő. Így kevesebbet kell majd hátul védekeznie a királynak, elől pedig olykor nem csak neki kell szervezni a játékot. Plusz jöhet a padról is Rondo, ha éppenséggel úgy van. Azért, ha meccsenként 1-2 triplát tud dobni, már nyert ügyük van.

Gondolom a Lakers most mindent feltesz egy lapra, ezért ez a sok 1 éves szerződés. Következő 2-3 évben bajnoki címet kell csinálni. Jamestől mondjuk tökös húzás, hogy átment nyugatra a pofonért. Megnéztem, 2019-20-ra mindössze James 36 millája lesz nekik. Durván 70 milla marad a sapkából, mert gondolom addigra elboltolják majd Denget is. Oké, maradni fog szerintem Kuzma meg Hart, de ők így összesen visznek el 4 millát. Azért ez már eléggé komoly sapka alatti hely, itt már jó sok mindenkinek be lehet kínálni egy szerződést.

Nem vagyok nagy Lakers tudós, de én a következőt látom ebbe a dologba:
Idén nyáron még próbálnak 1-2 nevet hozni, aztán irány a PO, megnézik most mire mennek, hol kell erősíteni. Kuzma-Hart-Ingram trióból megtudják majd, hogy kit érdemes megtartani, kiket kell James mellé hozni jövőre. Magicék lehet úgy gondolkodnak, hogy a Warriors útjára kell lépni. Cousins, ha felépül normálisan, akkor jövőre el tudják hozni a GSW-től, jöhet Leonard is ingyen, de ott lesz még a szabadügynökök piacán Tobias Harris, Kristaps Porzingis, Karl-Anthony Towns, Kemba Walker, Patrick Beverley stb.

Én megmondom őszintén, nyugatról két csapatra leszek nagyon kíváncsi:
Phoenix Suns és Dallas Mavs
Dallas: Ott lesz Doncicnak jó eséllyel DeAndre Jordan, akivel kiválóan passzolhat a játékuk, Matthews még periméteren, én fogok nekik szurkolni, mert izgalmas csapat lehetnek.
Phoenix: Volt egy összehasonlítás Shaq-Kobe-féle Lakers és a mostani Suns között. Booker ugyanúgy 13. helyen kelt el, mint Kobe, míg Shaqhez hasonlóan Ayton első volt az osztályában. Volt még jó pár hasonlóság (magasságok, képességek), de lehet csak én látom bele, hogy ők lehetnek a következő évek nagy párosa. Booker és Ayton mellett ott lesz majd Ariza, aki szintén nagy steal, de Jackson is fain lesz. Azt is el tudom képzelni, hogyha Booker egész szezonban képes lesz jól játszani, akkor versenyben lehetnek a PO-ért.
oakland23 hozzászólt
2018 júl 3. 10:55
Érdekes lesz ez, mert így keleten nagyjából marad a Boston és a Philadelphia, márpedig onnan a Boston lazán döntőzhet. Aztán itt a nyugat, ahol ismét faktor lesz a Los Angeles Lakers, szóval amíg mondjuk tavaly ilyenkor el nem tudtam volna képzelni egy 'klasszikus' LA-Boston finálét, most már azért nem tűnik olyan utópisztikusnak.

Az nálam kérdés, Cousins hogyan illik majd a GSW-be, meg egyáltalán milyen lesz a visszatérés, amit meg nem értek, hogy minek az LA-nek Rondo, mert ugye ő és LBJ egyszerre nem lehet a pályán. Illetve lehet, de nem profitábilis, Rondo labda nélkül mondjuk támadásban elég haszontalan, a labda meg LeBronnál lesz. Rájátszásban majd arra a két-három percre belökik, amikor LBJ kiül???

Hát jó kis offseason eddig, öcsém, aki általában jól érzi az NBA-t mondja, hogy Leonard tuti nem marad. Közben a Cavs Love-ot is el akarja passzolni, hát ha lenne kiesés, a Cavs-re lehetne tenni egy kis pénzt, úgy érzem  ;D
Pozzato hozzászólt
2018 júl 3. 10:40
Végül maradt LA Lebronnak. Jött mellé Rondo, McGee és még páran (meg majd tuti jön még egy 1-2 név). De ez lassan kutyát se fogja érdekelni, mivel a Warriors közben MLE-ért behúzta DeMarcus Cousinst.  ;D Összeraktak egy komplett All-Star ötöst. Jövő évtől élesíthetik is, ha Cousins felépül. Amcsi oldalakat szemezgettem és jött egy ilyen komment erre az igazolásra:

Warriors signing Jesus next  ;D ;D

Ez asszem mindent elmond a jelenlegi helyzetről. Ezek után közel sem lesz akkora hype Leonard és a többiek körül szerintem, mert a legnagyobb steal a Warriorsé volt így fű alatt. Nem is kockáztatnak vele nagyot, mert súlyos volt DMC sérülése, de ha felépül és csak a PO-ra kerül formában, már azzal is hatalmasat nyertek. Esélye nem lesz itt senkinek sem. Houston is gyengült Ariza távozásával, Capela sorsa sem biztos, marad majd egymásnak Harden meg Paul.

Engem mondjuk azért érdekel kicsit, hogy a Spurs mit csinál Leonarddal. Az tuti, hogy nem marad, de kérdés, hogy kinek az ajánlatát fogadják el. Gondolom ők sem hülyék, hogy ilyen Lonzo Ball-t átvegyenek (ha jól emlékszem mondták is, hogy nekik nem kell), szóval valami vaskosabb kell a Lakerstől, ha már Leonard mindenáron oda akar menni (bár lehet megvárják a következő szezont és ingyen elhozzák).

Még több Kosárlabda