Szombat este folytatódik az NFL rájátszása, méghozzá a Divisional Körrel, ami a playoff egyik legizgalmasabb hétvégéje szokott lenni, hiszen a liga nyolc kiemelkedő csapatát láthatjuk két nap alatt. Kezdésként egy Atlanta-Seattle rangadót tekinthetünk meg, majd hajnalban jön a New England-Houston. Utóbbi sok izgalommal nem kecsegtet, így részletesebben inkább az NFC-s meccsel foglalkozok. 

Atlanta Falcons vs. Seattle Seahawks (22:35)

Julio-Jones-Atlanta-Falcons-001

Julio Jones (Fotó: wikipedia)

Az alapszakaszban egy győzelemmel gyűjtött többet a Falcons, de mégis róla beszéltek sokkal többet. Ez pedig a Mike Shanahan által összerakott varázslatos offense-nek köszönhető. Matt Ryan vezetésével 540 pontot tettek fel a táblára a 16 mérkőzés alatt, amivel minden idők nyolcadik legeredményesebb támadósora lettek. Ami miatt nagyon tetszetős ez az offense, hogy nem csak egy fronton nagyon erősek. Borzasztó színes a játékuk, nem véletlen az ezerfejű támadószörny becenév. Ryan bombaformában játszotta végig az alapszakaszt - amit valószínűleg egy MVP-címmel meg is koronáznak majd -, 38 TD-passz mellett csak 7 eladott labdája volt. De természetesen a szezon lényegi része csak most következik. A legjobb elkapójára, Julio Jones-ra a liga egyik legfélelmetesebb cornere, Richard Sherman fog vigyázni. De nem elég csak őt kivenni a játékból, ugyanis Mohamed Sanu is nagyon elemében van. Ami nagy érvágás a Seattle-nek, hogy a secondary esze, Earl Thomas továbbra sem bevethető. Nélküle a labdaszerzések száma drasztikusan visszaesett a Halászsasoknál. Nagy szerepe lesz Cliff Avrilnek és Frank Clarknak, ha nem tudnak nyomást helyezni Ryanre, akkor nehéz elképzelni, hogy a Thomas nélküli secondary megfékezze Jones-ékat. A másik érdekes párharc a földön bontakozhat ki: az Atlanta támadófala futásblokkolásban ligaelit, míg a Seattle front 7-je pedig futás ellen elit. Ez egy nagyon kemény, és a meccset döntően befolyásoló matchup. Devonta Freemanre és Tevin Coleman pokolian nehéz feladat vár, ha felakarják törni a Seahawks védőfalát. Ami érdekes még, az Dan Quinn személye a hazaiaknál, ő ugyanis jó pár évet lehúzott Seattle-ben védőkoordinátorként, pontosan ismeri Shermanék gyenge pontjait. A vendégeknek arra kell törekedniük, hogy 31 pont alatt tartsák az atlantai offense-t, ugyanis Ryanék ha legalább ennyi pontot szereztek, akkor 10-0 a mérlegük, míg 30 vagy kevesebb pont esetében 1-5.

Shermanéknek segítség lehet, ha a seattle-i offense sok időt tud a pályán tölteni, ezzel Ryant jegelve. A futójátékon lesz a hangsúly, ami a Detroit ellen nagyon szépen működött. Jól variálták a futásokat, Thomas Rawls pedig szebbik arcát kezdte el mutogatni. A földi hadseregében joggal bízhat a Seattle, a Falcons ellen itt lehet a legtöbb keresnivalójuk. Éppenséggel működhet a légitámadás is, de ez már jóval rizikósabb, ugyanis a támadófal nem sok segítséget nyújt Russell Wilsonnak. Konkrétan semmi ideje nincs Wilsonnak a passzokra. Mondjuk ezt megoldotta azzal, hogy átlagban kb. olyan 2.5 mp körül megszabadul a disznóbörtől. Ugyanerre a gyorsaságra lesz szüksége most is, hiszen a sack-király Vic Beasley fog rá vadászni, aki valószínűleg bohócot fog csinálni az atlantai támadófalból. Okosabb dolog tehát futni, ezzel nem csak Ryan jegelését oldják meg, de Beasleynek sem adnak teret a mészárlásra. 

Matt-Ryan-Atlanta-Falcons-004

Középen Matt Ryan. Fotó: Keith Allison/Flickr

Tippek terén jó lehetne az over, de az alapszakaszban vívott meccsük is "csak" 50 pontot hozott. A Seattle 24 ponton tartotta az Atalntát. Ebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni, de az biztos, hogy a vendégeknek megvannak a fegyverei arra, hogy ne hagyják nagyon kibontakozni a félelmetes georgiai offense-t. Csak számomra az kérdés, hogy ezt idegenben is tudják-e, ugyanis hazai pályán brutálisan jók, de vendégként már kevésbé. Ezért inkább az Atlantának áll ez a párharc, aki plusz egy hetet pihenhetett is. A játékos speciálok közül Rawlsnak szavazok bizalmat, aki a Detroit ellen keményen odatette magát és 161 yardot futott. Ha ugyanilyen színes playbookkal dolgozik a SEA, akkor Rawlsnak ismét jó napja lehet, ez a 62.5-ös line pedig bántóan alacsony.

New England Patriots vs. Houston Texans (2:15)

Erre az összecsapásra sok szót nem szánnék, előre is elnézést a két csapat híveitől. Sajnos nagyon nem egy dimenzióban mozog a két gárda. A Texansnak szerencséje volt, hogy a liga leggyengébb divizójából verekedte tovább magát, a Wild Card-hétvégén pedig a vezérét elveszítő Oaklanddel találkozott. Foxborough-ban már sok babér nem fog a texasiaknak teremni. Brock Osweilerrel a támadósoruk egy fabatkát sem ér, egyedül Lamar Miller játéka a pozitívum, de ő egyedül nagyon kevés lesz, a Pats védelme kiválóan lép fel a futások ellen. Egy lehetőségük maradt, kevés ponton kellene tartaniuk Tom Bradyéket. Ez pedig egy lehetetlen vállalkozás. Az alapszakaszban egy 27-0-s verést kapott a Texans, és akkor még nem is Brady irányított...Na ezért nem érdemes erre a párharcra több szót fecsérelni. Mészárlás lesz!

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Középen Matt Ryan. Fotó: Keith Allison/Flickr