Péntek hajnalban elrajtolt az NFL 2017/18-as szezonjának harmadik játékhete, vasárnap pedig jön a meccsdömping a tojáslabda szerelmeseinek. 14 mérkőzés közül válogathatunk, nekem két rangadóra, a Jets-Dolphins és az Eagles-Giants meccsekre esett a választásom, ahol egyaránt viszonylag egyoldalú küzdelmet várok. 

Érik a 0-3 a Jets-nél...

Messze nem a New York Jets és a Miami Dolphins összecsapása a legkecsegtetőbb párharc a harmadik játékhéten, annak ellenére, hogy a két csapat szívből gyűlöli egymást és csoprtrangadóról beszélhetünk. De csak papíron lesz ez rangadó, valójában a vendégek győzelméhez kétség sem férhet. A New York Jets a liga egyik leggyengébb keretével rendelkezik és az 1/1-es cetli fő várományosa. A papírformának megfelelően két vereséggel nyitott Todd Bowles gárdája és a két meccsen maximum annyi volt a pozitívum, hogy az Oakland ellen 20 pontot sikerült felpattintaniuk a táblára, igaz, ennyivel esélyük sem volt a győzelemre, hiszen a Raidersnek erre 45 egység volt a válasza.

Vigil-Misi-Suh-Miami-Dolphins-001

Miami Dolphins. Fotó: Keith Allison/Flickr

Bár Miamiban is bőven akadnak gondok Ryan Tannehill kidőlésével, azonban amíg Jay Cutler úgy játszik, mint az első héten és Jay Ajayi futó is szállítja a yardokat addig nagy gond nem lehet. Utóbbi egyébként komoly szerepet vállalt a Dolphins sikeres szezonrajtjában, és ezen a meccsen is főszereplő lehet, miután a Jets védelmén eddig úgy mentek át a földön, mint kés a vajon. Cutler nem egy életbiztosítás, de a Jets defense nyomás generálásban ugyancsak gyenge, ráadásul, ha működnek a futások, akkor az egykori chicagói irányítónak is nyugodt meccse lehet. A labda másik oldalán valamivel több keresnivalója lesz a New Yorknak, de Josh McCownnal és a nem túl acélos elkapó brigáddal olyan sok mindenben azért nem kell reménykedniük a hazai drukkereknek. Tavaly oda-vissza verte a Dolphins az ősi riválist, ez idén is elvárható még Tannehill nélkül is. Miami győzelmet (1.38) és Ajayi overt várok.

...és a Giants-nál is!

New York kékebbik felén, a Giants-nál sem lehetnek túl vidámak, hiszen a városi riválishoz hasonlóan Ben McAdoo fiai is két vereséggel kezdtek, de ami ennél is nagyobb probléma, hogy a mutatott játékuk is szörnyű volt. Ugyan keleten már mindenki begyűjtött egy vereséget, de ha a Giants 0-3-mal kezd, az valószínűleg megpecsételné a csapat sorsát. Márpedig erre elég jó esély mutatkozik, hiszen a kiváló erőkből álló Philadelphia Eagles otthonába utaznak. A Philly jól kezdte a szezont, Washingtonban győzelem, majd egy szoros vereség a Kansas City otthonában.

Carson-Wentz-Philadelphia-Eagles

Carson Wentz (Fotó: Wikipédia)

Carson Wentznek nagyon megy, a Chiefs ellen komoly nyomás alatt is jól játszott, igaz, bőven megvannak ehhez az elkapói is. A Giants pass rush eddig nem villogott, ha pedig ezen nem tudnak változtatni New Yorkban, akkor a botladozó secondary kevés lesz Wentz ellen. Kevés, hogy jó és ígéretes nevekből áll az Óriások védelme, teljesíteni is kellene. De ez a kisebbik gond New Yorkban, sokkal nagyobb előrelépés kellene az offense-től. Ez azonban addig szinte lehetetlen, amíg a támadófal képtelen megvédeni és kellő időt biztosítani Eli Manningnek. Két meccsen 13 pontot szereztek, ami időtlen idők óta a legrosszabb kezdés a Giants-nél. Futójáték gyakorlatilag nincs, Manning szenved és még az elkapói sem segítik. Az Eagles védelme nagyon egyben van, erősebb, mint akikkel eddig a New York találkozott...Ez nem sok jót sejtet a vendégeknél, az O-line ismét kínos perceket élhet át, az pedig csoda lenne, ha éppen most indulna be az offense. Hazai környezetben különösen kevés pontot enged a Sasok védelme, Manningnek pedig két igen rosszul sikerült meccse volt tavaly ellenük. Kényelmes Philadelphia győzelmet várok (1.38), a játékos special piacon pedig Zach Ertzre hívnám fel a figyelmet, aki egyrészről a liga egyik legjobb összekötője, másrészről Wentz kedvenc célpontja, harmadrészt pedig a Giants védelme küszködik a TE-k levédekezésével (is).

Ajayira és Ertzre egyelőre nem fogadhatunk, de ha kint lesznek a kínálatban, akkor frissítem a cikket.

  • NFL 2017/18 tipp

    Miami + Philadelphia

Superliga 23+24 bónusz

24 RON ingyenes fogadást kapsz szakaszonként, amennyiben 23 RON értékben fogadsz a román Superligára!

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés