Csütörtök este második fordulóját rendezik az idei Premier League szezonnak! A nyitókör parádésra sikeredett, több player is emlékezetes játékkal rukkolt elő. Parázs csörte alakult ki a Dobey-Suljovic és a Wright - Cross párosításon, illetve Gerwyn Price is bizonyította, hogy nem csak üvöltözni tud a színpadon, hanem dartsozni is. Várhatóan ezen a héten sem maradunk izgalmak nélkül, pláne ha megnézzük a helyszínt, a hangulatáról hírhedt glasgowi Hydro létesítményt!

Nehéz percek várhatnak Smithre

Gary Anderson kiválásával egyetlen skót maradt a mezőnyben Peter Wright (2.75) személyében! Minden bizonnyal a hazai pályán színpadra lépő játékos óriási támogatást fog élvezni a nem mindig sportszerűen drukkoló skót közönségtől. Mindez Michael Smitht (2.10) hátrányosan is érintheti. Ugyan a VB-döntős angol egyre érettebb teljesítményt nyújt évről-évre, azért még ki lehet őt zökkenteni mentálisan egy-egy meccsből. Ráadásul 2019-ben Wright úgy tűnik mumusa lehet Bullyboynak, hiszen még csak február elején járunk, de idén ez lesz már a harmadik randevújuk a tábla előtt. Első ízben Wright 10:5-ös arányban kalapálta el az ifjú angolt a Mastersen, majd a mostani hétvégi Players Championship 1. napján találkoztak a negyeddöntőben, ahol brutálisan komoly színvonalú meccsen 6:5-re ismét a skót diadalmaskodott. Csak mellékesen Wright  110,49-es átlagot dobott, míg Smith erre 111,99-cel válaszolt. Persze teljesen más ezeken a Championship tornákon a közeg nézők híján, viszont abban joggal reménykedhetünk, hogy a nap nyitómeccsén igazi kis tűzijátékot szállítanak nekünk felvezetőként. Tipp: legek száma 10.5 felett (1.44)

Nem jön ki a lépés Crossnak

Nem a legjobb időszakát éli a 2018-as világbajnok Rob Cross (2.10). Nem játszik kifejezetten rosszul az angol, viszont a kis plusz hiányzik a teljesítményéből, ami két évvel ezelőtt megvolt. Bár a nyitókör mérkőzését játszották le Peter Wrighttal Newcastleben (6:6), a hétvégi Players Championship 2. napján egy negyeddöntőre futotta erejéből. Mostani vetélytársa, James Wade (2.75) ugyan a mutatókat tekintve nincs jobb formában nála, viszont valahogy nála jönnek az eredmények mostanság. Döntőzött a Mastersen, illetve a múlt héten győzelemmel nyitott a PL-ben Barneveld ellen (7:4). Ugyan a bukik joggal a jelenlegi világranglista 2. helyezett Crosst tartják a csörte favoritjának, azért ehhez Wadenek is lehet egy-két szava. Nem hisszük, hogy a kopasz angol földbe tudja döngölni szemüveges ellenfelét! Tipp: Wade +2.5 hendikep (1.44)

James Wade megnehezítheti Glasgowban Rob Cross dolgát. (Fotó: Chris Ibbotson/Wikipédia)

Tanulva a tavalyiból

Az elmúlt évben látványosan szenvedett a Premier Leagueben Gerwyn Price (2.10). Az akkor a legjobbak között debütáló walesi végül ki is zuhant március végén utolsó helyezettként. Úgy tűnik az idei évre felszívta magát az egykori rögbijátékos, hiszen a nyitókörben 2:0-lás hátrányból fordítva alaposan helyben hagyta Daryl Gurneyt, 104 feletti átlagot produkálva (7:4). Bizonyára Iceman rendkívül motivált, hiszen rendesen meghurcolták őt a novemberi Grand Slamen tanúsított viselkedése miatt, s a közönség sem szívleli őt. Szemlátomást azonban ez inkább spanolja őt, mintsem elkedvetleníti. Így rendkívül nehéz helyzetben lehet Raymond van Barneveld (2.75). A holland legenda egyelőre nem hozza a tőle megszokott klasszis színvonalat, s a nyitókörben James Wade ellen maradt alul (4:7). Tovább rontja az összképet, hogy Barney a hétvégi Players Championshipen is kissé leszerepelt, hiszen az első napon a második körben, míg vasárnap már rögtön a nyitófordulóban kizúgott! Igazából Price sem élte túl egyik napon sem a 64 mezőnyét, viszont sokkal jobban érezhető eddig a walesiben a motiváció, s nem utolsó sorban jobb formában van, mint az egykori ötszörös világbajnok. Tipp: Price DNB (1.66)

BDO-s legenda a mostani beugró

Könnyen megeshet újra az a szituáció, ami múlt héten történt Mensur Suljoviccsal Chris Dobey ellen. Az akkor beugróként szereplő angol nagyon színvonalas játékkal kis híján földbe döngölte az osztrákot. Aztán már más kérdés, hogy kellő rutin hiányában nem tudta megnyerni a csörtét. Most a rutinnak aligha lesz hiányában a BDO háromszoros világbajnoka, Glen Durrant (2.40). Az év elején PDC-be átnyergelő regnáló világbajnok a hétvégi Players Championsshipen felemásan szerepelt. Szombaton rögtön kiesett a 128 között Alan Tabern ellen (5:6). Mondjuk érdemes hozzátenni, hogy 98-as átlagot hozott a meccsen. Vasárnap azonban robbantott, s egészen a döntőig menetelt, ahol Dave Chisnall éppen meg tudta verni őt (7:8). Daryl Gurney (2.40) tehát alaposan felkötheti a felkötnivalót, hiszen az észak-ír idei teljesítménye kissé haloványnak tűnik. A Mastersen első körben kiesett, a PL nyitókörében a fentebb már taglalt Price gázolt át rajta (4:7), s a Players Championshipen sem alkotott maradandót. Mindkét napon a 32 között zuhant ki. A bukik láthatóan nem tudják eldönteni, melyik játékos mellett tegyék le voksukat, viszont az előjelekből kiindulva, mi inkább Durrant oldalán érezzük az értéket. Tipp: Durrant DNB (1.90)

Zárómeccsen jöhet a Gerwen-henger

Egyszerűen megállíthatatlannak tűnik a holland világelső. A világbajnoki címvédő behúzta a Masterst, megverte múlt hét csütörtökön Michael Smith a PL-ben (7:5), megnyerte szombaton a Players Championship 1. fordulóját. Egyedül vasárnap tudta őt megállítani Johnny Clayton a negyeddöntőben. A walesi 6:3-ra tudott nyerni 106-os átlagot produkálva! Gerwen (1.30) ezúttal 104-es mutatóval volt kénytelen kiszállni a versenyből. Ellenfele ezúttal Mensur Suljovic (7.00) lesz, aki felemásan teljesít idén. Ugyan átlagai többször meghaladják a 100-as értéket, viszont valahogy képes a meccseken döntő pillanatokban hibázni, aztán vagy sikerül a visszakapaszkodás, mint múlt héten Dobey ellen (6:6), vagy nem, mint Gerwen ellen a Mastersen (5:10). Igazából ahogy a Gerwen-meccsek esetében többnyire lenni szokott, nincs sok fogadási érték az eseményben. Gyaníthatóan a neonzöld mezes kopasz Ogre tovább gyűjtögeti a győzelmeket. Ha nagyon tippelni kellene, akkor egyértelműen a hendikepes sikerében keresnénk a potenciálisan zöldülő fogadási opciót. Tipp: Gerwen -2.5 hendikep (1.66)

A beharangozóban feltüntetett szorzók a bet365 fogadóiroda kínálatából származnak, s ekkor voltak érvényben: 2018. 02. 13. 11:15 CET

  • Darts - Premier League 2019 tipp

    P. Wright - M. Smith (legek száma 10.5 felett)

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés