Gael Monfils 039 Gael Monfils (Fotó: Dana Gardner / Shutterstock.com)

Roland Garros: A gumiember érettségije

Szabi 2019 jún 2. 18:22 Szólj hozzá!

Tenisz Roland Garros Dominic Thiem Gael Monfils

A teniszvilág akrobatája, Gael Monfils (ATP 17.) figyelemreméltó változáson ment keresztül az idén és ez meg is látszott az eredményein. A hazai közönség ösztönző ereje, amelyből szeret is lendületet meríteni, még egy ok, hogy a francia showman elengedje ismét magát a Roland Garroson. Mindent be is kell dobnia következő meccsén, mivel a negyeddöntőbe való jutását a világranglista negyedik játékosa, Dominic Thiem (ATP 4.) próbálja megakadályozni.

Egyesek szerint a 32 éves játékos alulteljesített pályafutása során és nagyobb visszhangú eredményeket vártak tőle, mint amilyeneket eddig elért. A szakértői körökben hatalmas tehetségnek számító Gaelnak a legértékesebb címei két ATP500-as rangú tornákon jöttek, 2016-ban Washingtonban és az idén Rotterdámban. Legjobb teljesítménye Grand Slam-tornákon, pedig a 2008-as párizsi elődöntője. Még három alkalommal elérte a negyeddöntőket a hazai tornán, de most minden javulás ellenére, szerintem elég nagy a valószínűsége annak, hogy a nyolcaddöntőben már búcsúzni fog, mert Thiem mondhatni majdnem csúcsformában érkezett Párizsban és az idei salakidényben is bizonyította, hogy magasabb színvonalat képvisel.

Dominic Thiem (Fotó: Janet McIntyre / Shutterstock.com)

A WTA-világbajnok Elina Svitolinával való párkapcsolatának kezdete óta Monfils megkomolyodottabbnak látszik, legalábbis céltudatosabb és eredmény irányultabb mint volt. Mindenesetre, ő jobban teljesít mostanában mint ukrán párja, aki a vártnál hamarabb köszönt el az idei Roland Garrostól. Monfils rugalmassága és a hot shot-okra való hajlama az persze megmaradt, de most a pontok még inkább gyűjteni való, győzelmi eszközöknek számítanak számára. Talán a korának is van némi szerepe ehhez a hozzáálláshoz, mivel megtörténhet, hogy rájött arra, hogy majd később zavarni fogja ha nem emelkedik végre az elvárások magaslatára. Bár szórakoztató a látványos játéka és kellenek ilyen játékosok mint ő a teniszvilágban, azért én nem tartom éppen akkora tehetségnek mint egyesek.

Korlátolt rajongás

Az tény, hogy sok mindenre képes a labdával, bármikor és bárhol váratlan be tud gyorsítani egy nyerővel, vagy épp háló mögé ejteni egy mesébe illő labdát. Emellett, az sem újdonság senki számára, hogy hihetetlen helyzetekből képes labdákat visszaütni és labdameneteket nyerni, de az összképben mégis, túl ritkán tudja érvényesíteni kiváló adottságait. Szervája egy jó ideje enyhén megváltozott, most már nem összetett lábakkal kezdi a mozgást. Hosszabb ideig tud színvonalas maradni a labdamenetekben manapság, mivel az átküldött labdái folytonosabban zavarók a hosszúk és helyezésük miatt. Most már nem veszíti el olyan könnyen a kiegyensúlyozott helyzeteket a pontokban, így nehezebben válik szenvedő alannyá a labdamenetekben.

Ütőmozgásai nem a legesztétikusabbak, de hatékonyak lehetnek. Az viszont tetszik, hogy a tenyerese mennyire változatos. Tudja pörgetni, nyesni és mint említettem, váratlanul laposan bezúzni a labdát ellenfele térfelére. Fonákja viszont nincs ezen a szinten, mivel mikor nem helyezkedik rá ideálisan, nyitott alapállásból gyakran elég passzívak ütései. Ami viszont különös számomra az ő játékában az, hogy a háló közelében mennyire bizonytalanak a megoldásai és ez nagyon jól látszott a legutóbbi meccsén Antoine Hoang ellen.

Gael Monfils (Fotó: Daniel Hurlimann / Shutterstock.com)

A közönség szárnyain

Minden előkép ellenére, Monfils versenyszerűvé teheti a mérkőzést, ha sikerül taktikailag elég kitartó és fegyelmezett lenni. Megvannak az ütései, hogy kényelmetlen helyzetekbe hozza az osztrákot, mert a pörgetett és lapos ütések váltakoztatása megtévesztő lehet Thiemnek, de nagyon ihletetten kell Gaelnak játszania. Az biztató lehet, hogy technikailag Thiem tenyeresét képes zavaró szögekben támadni és a fonákjának ritmusosságából is elvehet ha jól váltakoztatja ütéseinek típusát ezen az oldalon.
Bár folytonossága nőtt, hiszen ki nem kényszerített hibáinak száma ezen a tornán elég tűrhető volt, ez a színvonal még mindig magasnak tűnik. Adogatásain túl gyakran került kellemetlen helyzetekben, hiszen a három eddigi meccséből csak egyiken sikerült elérnie a 60%-os mutatót az érvényes első szerváival.
Bár Thiem a torna egyik legnagyobb esélyese, nem kezdett valami acélosan, minden eddigi meccsén (Paul, Bublik, Cuevas ellen) veszített egy játszmát és ki nem kényszerített hibáinak száma elég magas volt. Bár mostanáig nem Monfils volt az, aki a legjobban kihasználhatta volna ezeket, a nyolcaddöntőben változhat a helyzet. Thiem nem kell, hogy siessen, de nem kell engedje, hogy Monfils indítványozó legyen a labdamenetekben. Gael fonákján könnyebben előkészítheti a pontokat, és az is sokat segíthet ha saját tenyeresével inkább az élesebb, rövidebb szögben történő labdahelyezés legyen elsődleges és nem feltétlenül az erő, amikor Monfils tenyeresének oldalára üt.

Monfils eddigi meneteléséről nem igazán lehet nyomós következtetést levonni, mivel nem volt acélos tesztben része. Most viszont eljött ez a pillanat is. Érdekes lesz azt is figyelni, hogy a két játékosnak szurkolótáborai között is milyen lesz a harc, mert Gael barátnője, Elina Svitolina és Dominic barátnője, Kristina Mladenovic is már búcsúztak az egyéni versenyszámtól. Gaelben van lendület, van erő, van talán egy-két játszma is, de Thiem a valószínűbb továbbjutó, még akkor is ha ismét háromnál több játszmára lesz szüksége ehhez.

A bukmékerek szorzóiból:

június 03., hétfő

Thiem nyer 3-1-re: 4.10, vagy 3-2-re: 5.75
Játékok száma 38.5 Felett: 1.85
Szettek száma 3.5 Felett: 1.58

Fogadj itt a mérkőzésre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.06.02. (17:30).

Superbet üdvözlő bónusz

Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Gael Monfils (Fotó: Dana Gardner / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Superbet üdvözlő bónusz

  • Akár 500 RON bónuszt kaphatsz új játékosként.

Superbet útmutató
Superbet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Roland Garros 2019

peshark hozzászólt
2019 jún 9. 20:42
Annyira nem lett sima, mint vártam, a Thiem megrogyás nem az első szett után jött, hanem a második után, na mindegy, a lényeg a 12. Garros trófea.. és persze bíztam azért benne, hogy jöhet a profilkép csere... :)
alexthebest hozzászólt
2019 jún 9. 17:21
Egesz jo meccs lehetne ez (eddig az volt), de Nadal szintet lepett es ugy tunik Thiem is kezd elfogyni. Legalabb tenyleg lesz mit megkoszonni a szervezoknek a spicsnel  ;D
alexthebest hozzászólt
2019 jún 9. 12:56
Babos/Mladenovic  :beerchug: A masodik GS gyozelem, de aligha az utolso. Wimbledonban johet a negyedik GS-donto zsinorban  :ok:

Még több Tenisz