Aki azt gondolta, hogy Fernando Gonzalez visszavonulásával, a chileieknek sokat fog kelleni várniuk amíg ismét színvonalas teniszező fogja őket képviselni, az tévedett. Marcelo Riosnak, Nicolas Massunak és az említett Fernando Gonzaleznek eredményességét az ígéretes 22 éves Christian Garin (ATP 37.) folytatja.

A fiatal játékos az idei salakidény egyik legjobb játékosa, hiszen Houstonban és Münchenben is tornát nyert, amelyek pályafutásának első két tornagyőzelmét jelentik. A német torna negyeddöntőjében a világranglista ötödik játékosát, Alexander Zverevet verte. A németet még 2013-ban is legyőzte, amikor a francia Grand Slam-torna juniorbajnoka lett. Az idei Roland Garroson megmutathatja ha eljött annak az ideje, hogy a nagyok közé férkőzzön. Már a Stanislas Wawrinka (ATP 28.) elleni meccse adhat némi válaszokat.

Párizsi bajnokot verhet

Garin nem a tipikus, régi értelemben vett salakjátékos, mivel nagyon indítványozóak az ütései, amelyek a háló felett roppant alacsonyan száguldanak át ellenfeleinek térfelére. Attól sem riad vissza, hogy röptével zárja ezeket, bár van amikor lendületében elég megalapozatlan helyzetekben szalad fel a hálóhoz. Amikor üt jól ráereszkedik térdeire, ezért keveset hibázik. Nem könnyű kiszorítani a szélekre, mert tenyeresével és fonákjával is nyerő ellentámadásokra képes akár átlós, éles szögekben is. Ezek a gyorsan szögeket váltó és alacsonyan pattanó labdái jól jöhetnek Wawrinka ellen, mert a svájci háromszoros Grand Slam-bajnoknak bár jó az egyensúlyérzéke, nagyon stabil a lábain, de viszont nem a legfürgébb és nem a leghajlékonyabb játékos.

Stanislas Wawrinka (Fotó: Dana Gardner / Shutterstock.com)

Stan erőfölényt kell biztosítson magának erős tenyereseivel és fonákjaival, főleg vonalmentén. Pörgetett ütésekkel kikényszerítheti a rövid labdákat ellenfele ütőjéből, de jelen játékformájában nem biztos, hogy bírni fogja Garin tempóját. Úgy vélem, hogy a 2015-ös Roland Garros-bajnok keményen meg lesz dolgoztatva ezen a meccsen és nem kizárt a jelen helyzetképben, hogy borul majd a papírforma. Wawrinka idei salakidényének legjobb eredménye a madridi negyeddöntője, Monte-Carlóban második meccsén, Rómában és Genfben pedig első meccsein kapott ki. A rutinos svájci technikásabb és erősebb is, szervája jobb, de nem tudom ha pillanatnyi játékformája megengedi, hogy érvényesítse erényeit.

Lepereg a rozsda egy klasszikusról?

Voltak olyan idők, amikor a francia szurkolók és a szakértők is úgy gondolták, hogy Jo-Wilfried Tsonga (ATP 82.) képes megnyerni a párizsi rangos tornát. Bár már kevesen gondolhatják így, a talán kevesebb erőt és önbizalmat kisugárzó 34 éves Jo, ismét nekilendült a kihívásnak. Tsonga eredménytelenebb időszaka a sorshúzására is kihatással volt, így már korán botlott acélos ellenfélben, akinek neve Kei Nishikori (ATP 7.).

Bár öt év a korkülönbség közöttük, generációtársaknak tekinthetők, hiszen sok időn keresztül mindketten az élvonal tagjai voltak. Annak idején, kis híján Grand Slam-tornát is nyertek. Tsonga a 2008-as Australian Openen, Nishikori pedig 2014-es US Openen játszották a döntőt. Egymás elleni meccseik 2011-re nyúlnak vissza, és bár a francia rangosabb tornákat nyert ellenfelénél pályafutása során, Kei 5-3-ra vezet az összesítésben. Egy alkalommal játszottak salakon, a 2015-ös Roland Garros negyeddöntőjében és akkor kemény ötszettes csata után Tsonga nyert.

Jo-Wilfried Tsonga (Fotó: Leonard Zhukovsky / Shutterstock.com)

Bár mondhatni, hogy a japán valahogy visszamászott a topjátékosok közé hosszú sérülését követően, Jónak ez még nem sikerült miután neki is sokat kellett hiányoznia a pályáról. Azt mindenképp hozzá kell tenni, hogy elég kérdéses ha a francia még képes lesz egyáltalán legalább a Top20 kapuit újra kinyitni. Az nem vitás, hogy Tsongának van az ütőképesebb játéka, hiszen szervája és tenyerese is támadóbb jellegű ellenfeléénél. Hatalmas erővel pofozza át ezeket a hálón és bármilyen borításon fölényt tud velük biztosítani magának. Karjainak ütőmozgása elég rövid, ezért elméletileg ütéseinek iránya nehezebben olvasható, de a tévedési lehetőség nagyobb lehet amikor éppen nincs a legacélosabb játékformájában. Lapos fonákja is színvonalas, de jobban rá kell helyezkedjen (amit Nishikori kihasználhat) ahhoz, hogy igazán zavaró legyen. Nyesett védekezése erről az oldalról pedig nem igazán zavarja a japánt ha a labda nem pattan alacsonyan és nincs jól helyezve.

Nishikori a részletről-részletre felépített teniszező talán legjobb példája. Minden téren kiegyensúlyozott, remek a lábmunkája, serény és fürge, viszont hiányzik az a csipetnyi extra a játékából, ami zseniális kortársaihoz sorolhatná. Ez a valami, szerintem az, hogy nincsen kimagasló része játékának, amellyel felülmúlhatja rendszeresebben az élvonalat vagy épp nem tudja kihasználni azt. Fonákja szerintem az egyik legszínvonalasabb fonák a mezőnyben. Tud pörgetve építeni, védekezni, határozottan pontot is zárni, viszont taktikailag túl visszafogja magát és ezt előbb-utóbb ellenfelei kihasználhatják. Mindenképp ő a folytonosabb játékos és ezen a meccsen sokat számíthat. Ilyen stabil játékkal nem is kell meglepődnünk, hogy a kemény borításon eredményesebb Kei kétszer is bajnok tudott lenni az ATP500-as rangú barcelonai torna salakján (2014, 2015). Nishikori most esélyesebb Párizsban, mert Tsonga csak támadva nyerhet és csak akkor ha minimálisra rövidíti a labdameneteket. Ez a salakon kissé nehéz lesz. Talán Keinek elegendő lesz türelmesen, de figyelmesen mozgatni Jót és térfelének minél távoli pontjain tartani (majd esetleg háló mögé ejtett labdákkal ritmust törni). Nem elhanyagolható részletkép, hogy míg Nishikori legalább Barcelonában elődöntőt, Rómában pedig negyeddöntőt ért el, Tsonga még ennél gyengébb eredményeket produkált idei salakszezonban. Marrakeshi elődöntője és lyoni negyeddöntője a legjobb eredményei.

Fogadj a Roland Garrosra!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.05.28. (11:54).

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Christian Garin (Fotó: lev radin / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

  • Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Roland Garros 2019

peshark hozzászólt
2019 jún 9. 20:42
Annyira nem lett sima, mint vártam, a Thiem megrogyás nem az első szett után jött, hanem a második után, na mindegy, a lényeg a 12. Garros trófea.. és persze bíztam azért benne, hogy jöhet a profilkép csere... :)
alexthebest hozzászólt
2019 jún 9. 17:21
Egesz jo meccs lehetne ez (eddig az volt), de Nadal szintet lepett es ugy tunik Thiem is kezd elfogyni. Legalabb tenyleg lesz mit megkoszonni a szervezoknek a spicsnel  ;D
alexthebest hozzászólt
2019 jún 9. 12:56
Babos/Mladenovic  :beerchug: A masodik GS gyozelem, de aligha az utolso. Wimbledonban johet a negyedik GS-donto zsinorban  :ok:

Még több Tenisz