Az idei Roland Garros női tornájának helyzetképe sok esélylatolgatásnak ad helyet. Megértük azt is, hogy Serena Williams nem kiemelt, de ettől még mindenki fél tőle.

Mit várjunk Serenától?

Még ha ezúttal nem is a legesélyesebb játékos a versenytáblán (11.00), a 23-szoros Grand Slam bajnok, Serena Williams kiérdemelte, hogy elsőként essen róla szó. A harminchat éves anya úgy tér vissza Párizsban, hogy nem játszott az idén még salakon és kiemeltként szerepelt a sorshúzáson. Ettől a hátráltató körülményektől függetlenül, már megszokhattuk, hogy hatalmas hiba lenne alábecsülni az amerikai játékost. Serena bármikor és bárhol veszélyes lehet. Az tény, hogy a hivatalos meccsek hiányának lehetnek hatásai főleg a salakon, ahol a pályán való mozgás annyira fontos. Erőjátéka nem alapszik a nagy mértékű ide-oda szaladgáláson, de a lassú borítás többet követel e téren mint más játékfelületek.

Jelenleg a szinte hihetetlenül alacsony 453. helyre esett a világranglistán, és sokaknak meglepetésére a Roland Garros nem kínált fel neki egy kiemelt helyet a versenytáblán. Ez érthető abból a szempontból, hogy habár minden elismerést és kedvességet megérdemel a volt világelső, a torna nem élhet csak a múltból. Ezzel azt akarom mondani, hogy ha kiemelt helyet kapott volna, akkor azt a helyet talán egy olyan játékostól kellett volna megvonni, aki jelenlegi játékának eredményeivel érdemelte volna azt ki. Persze, nem lett volna meglepetés az sem, ha mégis kiemeltként szerepelhetett volna, mert a végül is a Roland Garrosnak jogában állt ezt eldönteni.

Serena Williams (Fotó: Jimmie48 Photography / Shutterstock.com)

Jelen pillanatban azért különösen fontos a torna vezetőinek döntése, mert így Serena már első fordulóban erős ellenfél ellen kell kezdenie és mivel már régóta nem játszott, a tornagyőzelmi esélyeit ez a helyzet egyáltalán nem segíti. Serena mindig a legnagyobb kihívásokat szerette, de egy esetleges döntőig vezető útvonala kőkemény lehet, főleg, hogy az élvonalban több játékos majdnem egyforma magas szinten fog várhatóan szerepelni. Mint szó esett már róla, a végső győzelmére a lehetőséget nem szabad kizárni, de a valószínűsége, hogy ez egyszer nem mondható nagynak.

Nagy lesz a dulakodás

A Serena által üresen hagyott helyet sokan szeretnék elfoglalni. A tavalyi bajnok, Jelena Ostapenko egy jó szereplést egy kevésbé jó szerepléshez társít az utóbbi időben, így a nagy rizikót vállaló játéka nem sejteti azt, hogy meg tudná ismételni a tavalyi sikerét (12.00). A nagy reményekkel érkező játékosok közül, elsősorban, a jelenlegi világelsőt, Simona Halepet (6.00) illik megemlíteni, aki a tavaly a döntőben kapott ki a meglepetésként berobbanó Jelena Ostapenkotól. Halep a salakszezon vége fele volt képes csak az elvárásokhoz közeli szinten játszani, Rómában Caroline Garciát és Maria Sharapovát is verte, majd a döntőben (úgy mint a tavaly) a nagyon jól játszó Elina Svitolinától kapott ki. Madridban is, ahol címvédőként indult "csak" a negyeddöntőig jutott. Az összképre nézve, az idén (az előző évekkel ellentétben) nem éppen meggyőző formában készül a francia Grand Slam tornára és nyugodtan mondható az, hogy túl sokan sebezhetik jelen pillanatban játékát ahhoz, hogy reálisan arra lehessen gondolni, hogy most megszerezheti az első Grand Slam tornagyőzelmét. Habár a szorzók nem azt tükrözik feltétlenül, de mégis úgy látszik, hogy Elina Svitolina (7.00), Karolina Pliskova (9.00)vagy akár Petra Kvitova (11.00) nagyobb eséllyel indulnak a tornán.

Petra Kvitova (Fotó: Jimmie48 Photography / Shutterstock.com)

A fővezérek, akiktől a legtöbbet várunk

Svitolina ijesztően jó játékot mutatott egy jó ideig Rómában és amúgy is játékstílusa jól illik ehhez a borításhoz. Nagyon jól mozog a pályán, de megvan ütéseiben az a firepower  is, ami kissé hiányzik a Halepnek. Az ukrán lány mentálisan viszont nem igazán a legacélosabb, nem harcol úgy mint a jelenlegi világelső és ez veszélyeztetheti esélyeit. Volt rá bőven példa, hogy érthetetlenül mintha fejben eltűnt volna a pályáról, még akkor is ha ezt nem ellenfelének játéka okozta.

Pliskova nagyon jó salakszezonnak örvendhetett eddig, nyert Stuttgartban és döntőt játszott Madridban. Egyedül Rómában kapott ki a vártnál hamarabb. Támadó játékát az idén egy jobb lábmunka is egészíti ki ezen a borításon. A világranglista 6. játékosa ezzel a fejlődéssel még veszélyesebb lehet a lassú borításon. Mégis, Petra Kvitova az, aki jó játékformában a legveszélyesebb. Erős és változatos játékát minden felületen érvényesíteni tudja, mert bárkitől képes átvenni bárhol a meccs irányítását. Az ő esetében is a mentális hullámvölgyek azok, amik hátráltatják játékát. Salakon az idén Prágában és Madridban nyert, ezek voltak az utolsó versenyek amin részt vett a Roland Garros előtt, tehát az önbizalommal neki sem lehetnek gondjai.

Az örök esélyesek

Maria Sharapova is jó játékformában érkezik a francia fővárosban (10.00). Római szereplése következtében újra felkerült a top 30-s mezőnyben és annak ellenére, hogy kevés élvonalú játékos ellen tesztelhette játékát, bizakodhat egy hosszabb menetelésben. Mégis, a tornagyőzelem ezúttal az ő esetében is elég valószínűtlen. Támadó játéka még nem annyira ütőképes mint amilyen volt és fizikailag sem bírja a tempót úgy mint ezelőtt. Az viszont előrelépés lehet játékában, hogy a hiányosságai miatt próbál változatosabb, okosabb játékot használni annak érdekében, hogy több lehetőséget adjon magának és ne csak egy taktikai tervel tudjon érvényesülni. A Grand Slam bajnokok, Garbine Muguruza (12.00), Angelique Kerber (12.00), és Caroline Wozniacki (21.00) is harcba szállnak, de az utóbbi időben nem olyan játékformát mutattak, amelyek különösebben kiemelnék őket az esélyesek sorából.

Maria Sharapova (Fotó: Jimmie48 Photography / Shutterstock.com)

A világelsőségért is folyik a harc

Simona Halep első helyét a világranglistán öt játékostársa veszélyezteti a Roland Garroson. A román játékos csak abban az esetben lehet 100%-ban biztos abban, hogy nem kell átadnia élpozícióját a torna végén, ha nyeri a versenyt. Caroline Wozniacki, Garbine Muguruza, Elina Svitolina, Karolina Pliskova és Caroline Garcia is világelsők lehetnek különböző körülmények között, ha Simona nem nyeri meg Párizsban karrierje első Grand Slam tornáját.

A papírforma top 5 esélyese

  • Simona Halep:    6.00
  • Elina Svitolina:    7.00
  • Karolina Pliskova:    9.00
  • Maria Sharapova:    10.00
  • Petra Kvitova:    11.00

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Jelena Ostapenko (Fotó: Jimmie48 Photography / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

  • Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Még több Tenisz