Alexander Zverev 075 Alexander Zverev (Fotó: Janet McIntyre / Shutterstock.com)

Roland Garros: Zverev keresése

Szabi 2019 máj 31. 09:40 Szólj hozzá!

Tenisz Alexander Zverev Dusan Lajovic Roland Garros

Mi lett a tavaly világbajnokká vált Alexander Zverevvel (ATP 5.)? Már-már azt gondolhattuk, hogy a londoni bravúrja (úgy mint Grigor Dimitrov esetében is), eltompította a 22 éves ifjú srác játékát. Pedig Ivan Lendl pártfogoltjától azt vártuk, hogy az említett sikere még magasabb szintre emeli pályafutását.

Nem kevesen gondolták, és még gondolják úgy, hogy itt az ideje, hogy Sascha a Grand Slam-tornákon is bizonyítson. Eddigi legjobb eredménye a rangos tornákon a tavalyi Roland Garroson elért negyeddöntője, ami kevésnek számít részéről. Míg a legrangosabb tornákon várunk tőle kimagasló eredményeket, meglepetésünkre a német teniszező játékformája visszaesett és alig volt képes eddig egy ATP250-es tornát nyerni (Genfben) az idei szezonban. Veszélyes lehet számára ha abban a meggyőződésben ringatózik, hogy miután Djokovic, Nadal és Federer eredményessége esik, akkor majd automatikusan ő lesz a következő, aki dominálni fogja a teniszvilágot. Az nem vitás, hogy megvannak az adottságai, de nem tűnik számomra olyan egyértelműnek (legalábbis még nem), hogy háborítatlanul lesz ő a következő jelképe a sportágnak.

Vannak ászok a kezében

Támadó játékával jól érzi és használja ki a pálya hosszát és szögeit bármilyen borításon. Lábmunkájára sem lehet sok panasz, de helyezkedése az ütésekhez javítható, főleg a tenyerese oldalán. Amikor mozgáslendülete viszi át az ütéseken, akkor a legeredményesebb, viszont az oldalmozgása inkább fonákjának kölcsönöz több egyensúlyt. Ezen a felén még a tágasabb lépésekkel való helyezkedése is megadja neki azt az egyensúlyfelületet ütőpozíciójának, amelyről elindíthatja lapos nyerőit. Bár tenyerese is veszélyes, itt már gyakrabban kell derékből kompenzálnia az instabilabb ütőhelyzeteket, így tud kényelmetlen helyzetekben is acélos lenni. Térdeire is jobban ereszkedik, amikor a fonákot üti, mint amikor a tenyeresét.

Alexander Zverev (Fotó: FRANCESCO PANUNZIO / Shutterstock.com)

Folytonosnak viszont elég folytonos és hosszú labdaváltáson keresztül is támadó helyzetben tud maradni. Nem hiába lett világbajnok a tavaly és nem hiába háromszoros Masters-tornagyőztes (Madrid 2018, Montreal és Róma 2017). Az sem éppen mindennapi teljesítmény, hogy Rómában és az ATP Finalson Novak Djokovicot verte a döntőben, Torontóban Roger Federert, Madridban pedig Dominic Thiemet. Tehát már bizonyította, hogy bármilyen borításon élvonalú játékra képes, de ennek feltétele az önbizalom, ami most elveszettnek látszik. Tágas mozdulatú, hatalmas szervája viszont még mindig elég megbízhatatlan alkalmanként. Ahhoz képest, hogy mekkora fölényt biztosíthatna elméletileg vele magának, túl gyakoriak a szoros adogatójátékai.

Micsoda visszavágó van kilátásban

A tavaly a párizsi salakon a német srácnak nagyot kellett harcolnia Dusan Lajovic (ATP 35.) ellen a továbbjutásért (2-6, 7-5, 4-6, 6-1, 6-2). Egy év elteltével, ugyanazon a helyszínen, ugyanaz a két játékos ismét egymás ellen fog küzdeni és a jelen helyzetkép nem mutatja egyértelműnek a hasonló kimenetelt. A szerb játékos sok rajongót meglepett a monte-carlói menetelésével, amely során még Dominic Thiemet is verte. A döntőben Fabio Fogninitől elszenvedett veresége után, csak egy meccset sikerült nyernie a salakos tornákon a Roland Garros rajtjáig, de ettől függetlenül, ismét nagy akadály lehet Zverev számára.

Dusan Lajovic (Fotó: FRANCESCO PANUNZIO / Shutterstock.com)

Lajovicnak megvan az a tulajdonsága, hogy a hátsó vonal közeléből gyorsan és biztosan vált irányt, ami jó válasz lehet Zverev hosszú és indítványozó labdáira. Dusan technikásabb és bár jó az egykezes pörgetett fonákja, egy esetleges fonákcsatát elveszíthetne, mert nem annyira folytonos vele mint német ellenfele. Ha viszont sikerül Zverev fonákjáról kezelhetőbb labdákat kiharcolnia, akkor Alexander a tenyerese oldalán még sérthetőbb lesz, mivel mozgásból kell fednie az üresen maradt térfelet. Mindenképp nagy hasznára lehet a szerb játékosnak a közismert vonalmenti fonákja ha az elég pontosan fog működni. Van keze a gyakori ritmustöréshez is, ami szintén segíthet. Mégis, amennyiben nem tud hosszútávon mozgásból is eléggé színvonalas lenni (mert az nem Lajovic erős pontja), Zverev mély ütései legyűrhetik. Sok múlhat most a pillanatnyi játékformán és Zverevnek e téren nincs fölénye. Még ha Zverev nyerni is fog, nem tartom valószínűnek, hogy csak három játszmában fog ez sikerülni neki.

Érdekes megfigyelni, hogy jelen pillanatban, miként festenek Zverev esélyei egy hosszabb menetelésre a Roland Garroson. Tornagyőzelmére 41.00-es szorzót ajánlanak a bukmékerek. Amennyiben a versenytáblának saját negyedét nyeri 6.50-szeresét nyerheted tétednek. Persze, nem hanyagolható tény, hogy Novak Djokovic is ugyanebben negyedben van.

A bukmékerek szorzóiból:

Zverv nyer: 1.22, vagy Lajovic nyer: 4.35
Zverev győz 3-1-re: 3.80, vagy 3-2-re: 6.40
Lajovic győz 3-1-re: 12.50, vagy 3-2-re: 11.50
Játékok száma 34.5 Alatt: 2.20, vagy 34.5 Felett: 1.65
Szettek száma 3.5 Alatt: 2.00, vagy 3.5 Felett: 1.79

Fogadj itt a mérkőzésre!

18+ Részvételi feltételek érvényesek! Játssz felelősen! BeGambleAware.org.

Az oddsok az Unibet fogadóirodától származnak és a következő időpontban voltak érvényesek: 2019.05.31. (09:20).

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Alexander Zverev (Fotó: Janet McIntyre / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

  • Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Roland Garros 2019

peshark hozzászólt
2019 jún 9. 20:42
Annyira nem lett sima, mint vártam, a Thiem megrogyás nem az első szett után jött, hanem a második után, na mindegy, a lényeg a 12. Garros trófea.. és persze bíztam azért benne, hogy jöhet a profilkép csere... :)
alexthebest hozzászólt
2019 jún 9. 17:21
Egesz jo meccs lehetne ez (eddig az volt), de Nadal szintet lepett es ugy tunik Thiem is kezd elfogyni. Legalabb tenyleg lesz mit megkoszonni a szervezoknek a spicsnel  ;D
alexthebest hozzászólt
2019 jún 9. 12:56
Babos/Mladenovic  :beerchug: A masodik GS gyozelem, de aligha az utolso. Wimbledonban johet a negyedik GS-donto zsinorban  :ok:

Még több Tenisz