Federico Chiesa - Fiorentina 011 Federico Chiesa (Fotó: ph.FAB / Shutterstock.com)

Serie A: Nemzetközi kupáért harcolnak!

Foci tippek serie a Fiorentina Cagliari

Feltörekvő csapatok mérkőzését rendezik vasárnap ebédidőben. Mire képes a Fiorentina a Cagliari otthonában?

2019 nov 10. 12:30 Közvetítés: UnibetBet365

Cagliari - Fiorentina

Két rutinos edző ül a csapatok kispadján, akik egyaránt 250 Serie A mérkőzést tudhatnak maguk mögött. Óriási a tapasztalat, ami idén kifizetődő lehet? Mindkét csapat tágabb élmezőnyben, ahol a nemzetközi kupás helyekért folyik a harc. A jelenlegi Cagliari a rutinos játékos és a tehetséges fiatalok jó ötvezete, Rolando Maran egyelőre örülhet. Az olasz szakember már 2012 óta az első osztályban dolgozik, de komolyabb eredményei még nem voltak főleg alsóházban rekedt klubokkal vergődött. 

Az idei csapatára azért érdemes figyelni, mert elverte a Napolit és az Atalantát. Ez annak is köszönhető, hogy nyáron megfelelő erősítéseket sikerült eszközölni, végre a megálmodott taktikához alakították a keretet, ezért érkezett Radja Nainggolan, Nahitan Nández és Marko Rog. Három olyan játékos, akik mind kiválóan védekeznek, nagy a munkabírásuk. A középpályán így négy stabilan védekező labdarúgó kap helyet, Cigarinival kiegészítve. Ezzel egy falat képeznek a védelem előtt, kvázi 8 emberrel képes védekezni Maran együttese. Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a csapat a harmadik legkevesebb gólt kapta a bajnokságban. 

"Te menj oda, ő jöjjön ide" - Vincenzo Montella (Fotó: Fabrizio Andrea Bertani / Shutterstock.com)

Maran defenzív taktikája kifizetődő, de ez önmagában kevés lenne, ha elől a gólok nem jönnének. A Cagliari kiemelkedő, a hatékonysági szegmensben, majd minden második helyzetükből (47%) gólt szereznek. Hiába a negyedik legkevesebb kaput eltaláló lövéssel rendelkező csapat, mégis nyernek. A Cagliari igazi ereje abban rejlik, hogy a játékosok képesek összhangban, csapatként védekezni, együtt mozogni, létszámfölényes helyzeteket kialakítani az ellenfél labdás játékosaival szemben. Hogyan reagálhat erre Montella?

Marannak hagyományosan nem megy jól Montella csapatai ellen, de most fordulhat a helyzet. Eddig egyértelműen Montella klubjai voltak az erősebbek, akik jobb formában vannak, de most más a helyzet. Montella ráadásul szintén defenzív taktikát használ, annyi differenciával, hogy elől a Ribéry - Chiesa páros teljesen szabadon mozoghat. Nincsenek megkötések, nem kell mindenáron a védekezésből kivenni a részüket. 

A firenzei klub ereje a gyors támadásokban rejlik, széleken felfutó védőkkel dolgoznak, akik aktívan támogatják a helyzetek kidolgozását, ezzel megteremtve a létszámfölényes szituációkat a riválisok kapuja előtt. Taktikus mérkőzésre van kilátás, ahol a defenzív játékfelfogás dominálhat. A Cagliari fegyelmezett játéka problémát jelenthet a vendégek számára, emiatt érdemes elgondolkozni egy kevés gólos fogadáson.

  • Cagliari - Fiorentina tipp

    2,5 gól alatt
    Bet365
    1.90

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Federico Chiesa (Fotó: ph.FAB / Shutterstock.com)



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

Duplázd meg nyereményed akár 100$ értékig

  • A Stake.com-on a legrangosabb európai focira fogadva megkétszerezheted nyereményed.

Stake útmutató
Stake regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Serie A 2019/20

SPF Infó hozzászólt
2020 aug 4. 21:37
Paulo Dybala lett az olasz labdarúgóidény legjobb játékosa

Paulo Dybalát, a bajnok Juventus argentin támadójátékosát választották a legutóbbi olasz labdarúgóidény legjobbjának.

A legjobb csatár a gólkirály Ciro Immobile, a Lazio játékosa lett, aki remek teljesítményével - 36 találat - az európai Aranycipőt is kiérdemelte.
   
Az élvonal (Lega Serie A) honlapján Luigi De Siervo vezérigazgató kedden elmondta, a teljesítményértékelés a hivatalos statisztikák, vagyis objektív adatok alapján történt. A bajnoki mérkőzések mellett az Olasz Kupa és az olasz Szuperkupa találkozóin nyújtott teljesítményt is figyelembe vették.
   
Az idény legjobbjai Olaszországban:
   
kapus: Wojciech Szczesny (lengyel, Juventus)
védő: Stefan De Vrij (holland, Internazionale)
közétáppályás: Alejandro Gómez (argentin, Atalanta)
támadó: Ciro Immobile (olasz, Lazio)
a legjobb 23 év alatti: Dejan Kulusevski (svéd, Parma)
MVP: Paulo Dybala (argentin, Juventus)

forrás: MTI
csatarid hozzászólt
2020 aug 2. 21:17
Leccenek lecsó. Mondjuk amúgy se lett volna esélyük ha nyernek is, mert a Genoa meccs levan zsírozva. Mindkét gólnál nagyon ügyeltek a védők hogy ne legyenek a később gólt szerző támadó közelébe.
SPF Előzetes hozzászólt
2020 júl 30. 23:23
Unortodox tippel készülünk a hétvégi olasz rangadóra

Mi várható az Intertől a bergamói vendégjátéka alkalmából? Olvasd tovább

Még több Foci