Nincs pihenő, szerdán befejeződtek a negyeddöntők, csütörtökön pedig már az elődöntőkkel folytatódik a küzdelem Sheffieldben, a 2017-es Snooker-világbajnokságon. Két angol, egy skót és egy kínai jutott be a legjobb négy közé. A felső ágon a címvédő Mark Selby és a tavalyi döntős Ding Junhui mérkőzik meg, míg az alsó ágon a négyszeres bajnok John Higgins a szintén korábbi finalista Barry Hawkinsszal találkozik. Ketten tehát azért küzdenek, hogy újra átélhessék, milyen a Crucible-ben a trófeát a magasba emelni, ketten pedig azért, hogy megízleljék, milyen ez. 

Mark Selby - Ding Junhui

Selby-Mark-snooker-005

Mark Selby. Fotó: Pal2iyawit/Shutterstock.com

Nem jött össze a Selby - Ronnie álomelődöntő, a kínai beleköpött az ötszörös bajnok levesébe, ám így sem panaszkodhatunk, hiszen helyette a tavalyi finálé visszavágóját élvezhetjük, ha pedig a kiemeléseket és az idei formákat nézzük, akkor előrehozott döntőként is aposztrofálhatnám ezt a meccset. 

Ding a nyolcad- és negyeddöntőben két olyan győzelmet aratott, ami mentálisan nagyon sokat érhet. Liang Wenbo ellen 13-12-re nyert, Ronnie-t pedig 13-10-re verte. Főleg utóbbi adhat neki sok erőt, hiszen az angol legendát legutóbb 11 évvel ezelőtt tudta legyőzni. Végig nagyon egyben volt fejben a kínai, az utolsó frémeket sem idegeskedte el, pedig O'Sullivan mindent megtett, hogy nyomás alá helyezze. Ami Selby meccsét illeti, ő játszi könnyedséggel lépte le azt a Marco Fu-t, aki teljesen kifacsarva kezdett neki a negyeddöntőnek. Ráadásul Selbynek még minden össze is jött, így pedig tényleg semmi esélye nem volt a hongkonginak, kemény három frémet tudott nyerni.

Valahol előny, valahol pedig hátrány, ha valaki nagyon simán menetel. Az biztos, hogy Selby mind fizikálisan, mind mentálisan a topon van, ugyanakkor komoly teszt elé még nem állították. Egy kiélezett, szoros csatában ez simán visszaüthet. Dinget viszont már megcsapta a kiesés szele, kellett küzdenie és mozgósítani a tartalékait, ebből pedig profitálhat. 

Ding Junhui 002

Ding Junhui (Fotó: Wikipédia)

A tavalyi döntőjüket végig Selby uralta, már az első szakaszban elhúzott 6-2-re, onnantól pedig Ding bottal üthette a nyomát. Voltak olyan pillanatai a meccsnek, amikor a kínai szépen visszakapaszkodott, de fordítania nem sikerült. A mostani egy teljesen más meccs lesz, ne feledjük a tavalyi döntőjük előtt már arról cikkeztek és tették a nyomást Dingre, hogy Kínában hány tízmillióan fogják nézni...

Nagyon sül a kezük, mentálisan borzasztó erősek, így győztesre én nem merek tippelni. Az viszont meglepne, ha egyoldalú meccset látnánk. Két tipp tetszik nagyon, hogy legalább 29 frémet játszanak - 17-et kell nyerni a továbbjutáshoz -, illetve Ding lök legalább három darab 100-as bréket. Ezt eddig minden meccsén megtette, ez pedig hosszabb lesz, mint a korábbiak. 

John Higgins - Barry Hawkins

John Higgins

John Higgins (Fotó: Wikipédia)

Judd Trump korai búcsújával nagyon nyitottá vált az alsó ág, de csak nem sikerült olyan játékosnak az elődöntőbe jutnia, aki korábban még nem játszott döntőt (Stephen Maguire, Mark Allan, Kyren Wilson). Helyette itt van Higgins és Hawkins, akik már rutinos elődöntősök a Crucible-ben. A skót nyolcadik, az angol negyedik alkalommal verekedte el magát a legjobb négyig. Hawkins esetében az a nagyon dolog, hogy ezt a négy elődöntőt az elmúlt öt évben hozta össze. Ha ezt az intervallumot vizsgáljuk, akkor nincs stabilabb játékos nála a világbajnokságon. De, mit ér az egész trófea nélkül? 

Hawkinsról általában kevés szó esik, és most is surranópályán érkezett meg az elődöntőbe. Ez mindenféleképpen segít neki, hiszen egy klasszis játékos, ám sokkal kisebb figyelmet kap, mint a többiek. Ezt évről-évre tökéletesen lovagolja meg. Eddig megszorítani sem tudták, Maguire is hiába állt 9-9-re ellene, végül zsinórban négy frémet húzott be Hawk, igaz, időnként a szerencse is komolyan mellette állt. Nem csillogott annyira a skót ellen, ezt a mindössze négy 50+ brékje is mutatja, de ő nem is ebben a tekintetben a legerősebb. 

Higgins viszont parádézik, megérezte Trump kiesésével a vérszagot, ha pedig ő koncentrál, akkor tudjuk, hogy mire képes...a négy világbajnoki címet nem a szél hordta össze neki. Egyelőre megállíthatatlanul menetel, az Allen elleni adok-kapokban és a Wilson elleni taktikusabb játékban is jelesre vizsgázott. 

Ezen a meccsen inkább eltudom képzelni, hogy egyoldalú lesz, ha Hawkinsnak nem sikerül ráerőltetnie a játékát Higginsre. Bár a skót tényleg nagyon jó akkor is, ha nem a nagy brékek dominálják a meccset. Nincs komoly múltjuk, találkoztak ugyan 2010-ben a vb-n, de akkor Hawkins még messze nem számított ennyire jó játékosnak, azóta rengeteget fejlődött. 

  • Snooker-világbajnokság 2017 tippek

    Selby - Ding: 28.5 frame felett
  • Ding 100-as brékjei 2.5 felett

100%-os első befizetési bónusz 500 RON-ig

Az első befizetésed a Betanónál akár 500 RON bónuszt is eredményezhet a sport és kaszinó részlegeken.

Betano regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Fotó: PLotulitStocker/Shutterstock