A holland egynapos, mely rendkívül impulzív, támadásra ösztökéli a versenyzőket, ahol sok esetben olyan nyer, akit nem tekintettünk favoritnak a verseny előtt. Idén is így lesz? 

Sagan megpróbálja

Ez eddig nem Peter Sagan éve. A tavalyi válása óta alig nyert szakaszt, nyilatkozatai alapján a felkészülése rendben volt, de sok hajrát eltaktikázik, emiatt nem jönnek a tőle megszokott sikerek. A macskaköves versenyeken hiába tekert sok esetben az első csoportban, ez összességében kevés volt a sikerhez. Versenyek végére mind fejben, mind fizikálisan elfogyott, mintha motiváltságából is veszített volna. Ebben segíthet az Amstel Gold Race, amin sosem tudott még nyerni, utoljára 2012-ben állt dobogón. 

Helyzet az, hogy nagyon kedvez az útvonal a háromszoros világbajnoknak, ahogyan a szorzója is a fogadónak. A győzelmére 13.00-as oddsot adnak, míg a dobogójával triplázhatunk (3.20). Elfigyelve a csapatát, egyikben sem látok akkora értéket. A Bora úgy tűnik, hogy nem bízta a véletlenre ezt a hollandiai utat, mivel Sagan mellett Konrad és Schachmann is a mezőnyben lesz. Utóbbi a baszk körön óriásit ment (három szakaszt nyert meg), ráadásul az ilyen dimbes-dombos egynaposok neki jobban kedveznek. 

Peter Sagan (Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com)

Ha a párosításokat nézzük, akkor a szlovák versenyzőt többféle opcióban is megtaláljuk: Michael Matthews ellenében 1.95-ért fogadhatunk rá, de az ausztrál versenyző a héten kiválóan ment egy belga egynaposon, illetve a katalán körön is jó eredményeket ért el (két szakaszgyőzelem). Ahol viszont meggyőzött arról, hogy helye lehet akár a dobogón is (4.00), az a Flandriai körverseny volt. Élete első Flandriája volt, mégis 6. helyen jött meg, bírta az emelkedőket, szóval inkább rá fogadnék Sagan ellenében (1.75). 

Greg van Avermaet ellenében nagy meglepetésre favorit Sagan, de itt inkább a belgára való fogadásban lehet érték (2.10). Avermaet a Flandria után nagyon csalódott volt, de az látszott rajta, hogy formája rendben van, sokszor ment már az Amstel Gold Race-en, nem lenne meglepő tőle egy újabb top10-es helyezés. Nagyobb érték van azonban a Roubaix győztesének, Philippe Gilbertnek a szorzójában, rá is 2.10-et adnak Sagan ellenében. Végül, de nem utolsó sorban, Schachmann szorzója csak 1.90, de lehet egy kedvező csapatutasítás esetén Sagan odáig jut, hogy majd a csapattársát kell segítenie, hogy jobb helyen végezzen. 

Leigázza a mezőnyt?

Mathieu van der Poel jött, látott és győzött. Legalábbis eddig és egyértelműen a mezőny legerősebb versenyzője a 24 éves kora ellenére. Egy kis kontinentális csapatban teker, akik 2022-ig kötöttek vele szerződést (csapat teljes költségvetésének közel egynegyedét teszi ki a holland bringás bére), aki le akar rá csapni, annak borsos árat kell érte fizetnie, de megéri. Támad szinte minden versenyen, végig a mezőny elején teker, borzalmasan erős. 

Ha elsőre meglepőnek is tűnhet, de ő a verseny legnagyobb esélyese az irodák szerint (4.25), dobogójára pedig 1.95-ös szorzót kínálnak, ami nagyon kevés. A holland tehetségnek teljesen mindegy, hogy milyen pozícióból kezdi meg a sprintet, leveri Alaphilippe-t vagy épp Matthews-t is, pedig papíron a két rutinos versenyző gyorsabb nála. Van viszont egy tényező, ami gátat szabhat a győzelmének, ez pedig a képzettsége.

Sokak szerint az egyik legjobb bringakezelésben, de ennek épp az ellenkezőjét mutatta meg a Flandrián. Több alkalommal is a versenyzőtársaira veszélyes manővereket csinált, saját hibájából volt defektje is, szóval a fiatalos hév viszi őt előre. Taktikailag sem tartom még annyira érettnek, inkább a nyers erő és a cyclocross-os múlt az, ami a legjobbak közé sorolja. Kockázatos tippel, de épp ellene fogadnánk, mégpedig a már említett Matthews-t preferálva. Győzelmeit eddig olyan versenyeken aratta, ahol kevesebb volt az össztáv 200 kilométernél, míg az Amstelen 265 vár rá. 

  • Kerékpár tipp

    Michael Matthews előrébb végez, mint Mathieu van der Poel

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet regisztráció Részvételi feltételek

18 Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

hírdetés

Borítókép: Balról: Romain Bardet, Michal Kwiatkowski és Maxime Monfort. Fotó: Radu Razvan/Shutterstock.com



Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?

100% befizetési bónusz akár 300 RON-ig + 200 ingyenes pörgetés

  • Az új Unibet játékosok akár egy 300 RON értékű befizetési bónuszban, valamint 200 ingyenes pörgetésben is részesülhetnek.

Unibet útmutató
Unibet regisztráció
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősségteljesen! BeGambleAware.org
hirdetés

Beszélgetés: Kerékpár fogadások

Pozzato hozzászólt
2024 márc 24. 16:30
Mads Pedersen milyen szépen csinálta, remélem ez a siker végre megadja neki a lökést, hogy megszorongassa MVDP-t a Flandria - Roubaix versenyeken is. Jó ideje benne volt már egy nagy siker, nagyon erős, de valahogy mindig a végén csúszott le róla (azóta értem ezt, mióta ennyire dominál MVDP és Pogacar is megérkezett).
Pozzato hozzászólt
2024 márc 23. 22:09
A legenda, Fabian Cancellara írt egy elemzést a Van der Poel vs Van Aert harcról, ő is arra tért ki, amire én is, hogy mentálisan és taktikai szempontjából mennyivel jobb MVDP. Amiről talán tavaly írtam még, hogy mennyire letisztult lett Van der Poel versenyzése, kontrollálja az adott etapot, megvan a terve, mikor és hol akar támadni, többiek (köztük Van Aert) is hozzá igazodnak. Nyugodt, nem kapkod, tudja, hogy mentális fölényben van mindenkivel szemben. Ennek ellenére WVA-nak még mindig van esélye a Flandriát vagy a Roubaix-t behúzni, de ehhez taktikát kell váltani, ki kell használni, hogy a csapata sokkal erősebb, mint az Alpecin.

https://www.cyclingnews.com/features/cancellaras-classics-column-dont-overlook-the-mental-aspect-of-the-van-der-poel-van-aert-duel/
Pozzato hozzászólt
2024 márc 23. 17:20
Idézetet írta: Pozzato Dátum március 02, 2024, 16:18:23Ez az év is dettó ugyanaz lesz, mint a tavalyi. Van a krém (Pogacar, Vingegaard, Evenepoel, Roglic, Van der Poel), többieknek esélyük sincsen, ha ezek ott vannak. Girón, ha nem megy komolyabb rivális, akkor Uijtdebroeks önmagában kevés lesz Pogacarral szemben. Belenéztem némelyik versenybe, Vingegaard hülyére verte a többieket Spanyolországban, Evenepoel dettó ez csak Portugáliában, látod rajtuk, bele se adnak mindent. MVDP CC-n alázott mindenkit.

Van der Poel, ha nem sérül meg, nincsen baja, akkor tavasszal megnyerhet mindent (pavés egynaposok), Van Aert ugyan nagyon készül, de látva azt, hogy meg sem tudta szorongatni cyclóban, akkor sok jóra ne számítson országúton sem. LBL és hillys egynaposokon majd Pogacar vs Evenepoel lesz, Giró az Pogacar, utána TdF csak a pavé miatt lehet kérdéses, de ott Vingegaard, ha nem hibázik, akkor legyőzi a fáradt Pogacart. Roglic és Evenepoel kérdéses, de szerintem nem szorongatják meg a dánt, ha az nem hibázik.

És eddig pontosan ez történik, az azért durva, amikor Pogacar közvetlen riválisokat aláz meg egyhetesen úgy, hogy 3,5 percet oszt ki nekik három hegyi etapon, miközben meg sem izzadt. Az UAE kidolgozta a taktikát erre a szezonra, olyan távolról kell indítani, amilyen távolról csak lehet, addig meg sz*rrá kell hajtani a mezőnyt. Eddig bevált, első 100-150 km-t megnyomják az adott etapnak, folyamatosan fárasztás, magas tempóból pedig Pogacar megindul.

Logikusan, nincs is esélye másnak nyerni ilyen körülmények között (csak a krémnek: Vingegaard, Evenepoel, Roglic), mert ha mondjuk Almeida vagy Yates megy egy tempót, az GT top5-ös szint, tehát ezt tudja Vlasov, Hindley, Landa, Rodriguez és a többiek. Ők onnan nem tudnak megindulni, míg a krémnek ez csak felvezetés. És ami röhejes, hogy az Alpecin már ezt csinálja a pavékon is, hogy Kragh, Meurisse vagy Philipsen nagyobb tempót megy, amiből MVDP megindul.

Hiába lépnek el 30-40-50 vagy akár 80 km-re a vége előtt, esélytelen befogni őket. Ők olyankor váltanak edzés üzemmódba, míg a riválisok nem hajlandóak az esetek többségében segíteni egymásnak, így csak a vita lesz, tempó nem. Lesz néhány alamizsna verseny, amit a kicsik begyűjtenek, de ha ez az elit így folytatja, akkor idén is 80-90%-os győzelmi arányt mutatnak be azokon a versenyeken, ahol valamelyikük indul.

Még több Kerékpár