A 30. fordulót rendezik a hétégén a spanyol második vonalban, ahol a 22 csapatos darálóban a hajrába vágnak bele az együttesek.
Én a vasárnapi játéknap nyitó mérkőzését a Santanderben az El Sardineróban sorra kerülő La Liga2 összecsapást néztem ki magamnak.
A szebb napokat látott és az élvonalbeli tagságért sóvárgó Santander a szigetlakókat, a Kanári-szigetekről érkező Tenerifét látják vendégül.
A 41 éves José Alberto López fiatal kora ellenére már a negyedik La Liga 2 -es együttesét vezeti 36 éves kora óta sorrendben a Sporting Gijón, a Mirandes, Malaga, s most Santanderben kapta meg a bizalmat. A januári csetlés-botlás után, amikor három bajnokit is elbuktak sorban az új évi újrakezdésnél (Eibar ellen idegenben 0-2, otthon a Cartagena 0-2 és újra idegenben a Valladoliddal szemben 1-3), sikerült felfrissíteni a csapatot és a legutóbbi öt találkozójukon három sikert is begyűjtöttek, ezzel lendületet kaptak és felkapaszkodtak a középmezőnyhöz és már egy pontra vannak a rájátszást érő helyektől, kell ennél nagyobb motiváció?
A vendégül érkező Tenerife igazi otthoni csapat. Az Asier Garitano vezette Kanárik Afrika partjai mellett, odahaza 27 pontot gyűjtöttek, otthontól távol ennek a felét sem (13 pont).
Nekik is nagyon gyenge január után sikerült kikecmeregni a kátyúból, ám ezt a sikerességet is megint odahaza érték el.
Idegenben 3 - 4 - 7 a mérlegük 12-18 -as gólkülönbséggel, látva a Santander biztos hazai védekezését, nehéz dolguk lesz megbontani.
A Racing most kapta el a fonalat, a legutóbb a Ferrol ellen emberhátrányban egyenlítettek a 93. percben, ezt a lendületet nem a vendégségben harmatos Tenerife fogja elvágni.