A 2020 -as US Open bajnok Dominic Thiem a kihagyásai után nem tudta megtalálni a sikerhez való egybőli visszautat. Ezek után húzott egy vonalat és azt mondta, idén megpróbál Challengereken vitézkedni az év első felében, amivel újra ott lehet a tágabban vett elitben, de mindenesetre zárkózhat.

Meglátjuk mi sül ki belőle. A székesfehérvári Kiskút Openen már az első körben kizúgott a lengyel Michalski ellen, én ezt a hosszabb pihenőnek tudom be, annak, hogy nem tudta felvenni egyből egy tétmeccs ritmusát. Itt Zadarban, az első körben a szintén kihagyások után próbálkozó Krajinovic ellen sokkal bztatóbb volt a játéka és nem csak az eredmény okán.

A második körben egy színtiszta osztrák derbire futhat ki Thiem, ahol honfitársa a fiatal 22 éves Lukas Neumayer lesz a szembenálló fél.

Neumayer tehetséges játékos, ám az ITF és Challenger közötti ingát még nem sikerült űberelnie, ATP szinteken semmi számottevőt nem tud felmutatni.

Thiem teljesen más szintet képvisel, ha a játékra tud koncentrálni a GS bajnok osztrák és nem kalandozik el messzire, akkor ezt a sógor találkozót magabiztosan kell behúznia.

Én nagyon drukkolok Thiemnek, sosem jó ilyen nagy bajnokokat szenvedni látni, szerintem sikerül a terve és egy-két CH verseny kellően visszacsöpögteti majd neki az önbizalom dózist onnantól pedig ATP tornákon is újra felveheti a kesztyűt a legjobbakkal.

Thiem 1,39 -es oddson több, mint bevállalható, reálisan 1,16 -nak kellene lennie, de ez az előzményeknek és a finoman szólva is messze lévő csúcsformának szól.

Thiem, Dominic - Neumayer, Lukas: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp