Amit Amerikában művel Marozsán Fábián az fantasztikus. A múlt héten Indian Wellsben is a várakozáson felül teljestett, legyőzte Rodionovot, Jarryt, Seyboth Wildot, s csupán a tavaly általa egyszer elvert és most végső győztes Alcaraz állta útját.

Miamiban pedig a jó formára még rátett pár lapáttal Fábi és elképesztő teljestményt mutatott be, fejben és játékelemeket is nézve, amiket rendkívül jól variált amivel nem csak az ellenffeleket, hanem a közvéleményt is tátott szájra ragadtatta.

Marozsán Kovacevicet öt gamet engedve verte, majd Holger Runeval felmosatta a padlót 6:1,6:1 arányban, amivel meglett a harmadik TOP10 -es skalpja, Popyrin ellen két szettben ment újra a győzelem, majd De Minaur ellen sikerült a mentális erejét bevetni és 6:4,0:6,6:1 arányban újabb ámulatot elérni, megszerezve a negyedik TOP10 -es skalpot is.

Ezzel már biztos, hogy legrosszabb esetben 38. lesz a világranglistán jövő héttől, de nem kell itt leállnia.

Ezzel a játékkal amit most nyújt Fábián bárkire veszélyes lehet, nem fél semmitől és egyre jobb teljesítményre ösztöéli önmagát.

Zverev nagyon könnyed három meccsen ért el idáig, ami lehet kétélű is. Marozsán olyan helyzetbe is hozhatja a németet, ami nem ízlik majd számára. Az új ismeretlen pedig magával hozhat egy minimum győztes szettet, de mi magyarok és Fábián is többen reménykedik, ahogyan Balázs Györgyi Marozsán edzője is.

Fábián nem fog izgulni, így bizakodhatunk abban, hogy egy újabb nagy örömmel örvendezteti meg a tenisz kedvelőket és tovább reménykedhetünk egy még nagyobb csoda tettben. Hajrá Fábián!

Zverev, Alexander - Marozsan, Fabian: Szett hendikeppel - Hendikep tipp