Marrakeshben is rendhagyó módon a mai napon rendezik a negyeddöntőket. Az esti utolsó találkozót szemeltem ki a Mariano Navone és Aleksandar Vukic összecsapást.

Az argentin tavaly rengeteg Challenger tornát megnyert amivel jelezte,hogy bizony a legmagasabb szinten is számolni kell vele a vörös borításon. Ezt idén megfejelte azzal,hogy a rioi 500-as tornán egészen a döntőig jutott a selejtezőből. Az itteni negyeddöntős szereplése véleményem szerint elvárássá érett. Az első kanyarban a szabadkártyás Dougazt kapta aki nem is jelentett túl nagy akadályt neki. Egy kicsit nyúlt túl az egy órán a játékidő és egy break labdája se volt a tunéziainak.

A második forduló előzetesen se nézett ki egyszerű mérkőzésnek ,hiszen Wawrinka állt a másik oldalon. Az első szettben nem igazán találta Stan fonákjával mit lehetne kezdeni. Ez a tendencia sajnos a második szett elején is tovább folytatódott,de Navone fejben erős maradt és rögtön vissza is jött a hátrányból. Az argentin alapvonaljátéka sokkal stabilabbá vált,Wawrinka pedig egyre többször rontott. A harmadik szett hajnalán pedig egy fonák nyerővel már előnybe is került Mariano ami megadta a lökést a végső sikerre.

Az ausztrál élete salakos tornáját futja azt azért szögezzük le. Legalábbis nincs emlékem se,hogy Vukic negyeddöntőzött volna a lassú felületen. Voltak olyan esztendők amikor prioritást élvezett a salak,de ekkora diadalt soha nem könyvelhetett el. Ennek viszont megvan az ára is. Hiszen hiába a heroikus küzdelem, tegnap majdnem három órát töltött a pályán. Így borítékolható a veresége pláne,hogy nincs hozzászokva ilyen hosszú meccsekhez. Főleg ha áttekintjük az elmúlt fél-egy évét.

Az argentin egyébként is nagyon alapvonal játékos így rövidebb labdamenetekben aligha bízhat Vukic. A nem túl acélos ereje tovább morzsolódik majd e okból kifolyólag. Magabiztos és gyors Navone sikert várok.

Navone, Mariano - Vukic, Aleksandar: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp