Nem sokáig szomorkodtak a Ipswich szimpatizánsai miután a kedd esti bajnokik számukra remekül alakultak. Kikapott a rivális Leicester, ikszelt a Leeds. Ez óriási esély, amit ki kell használni. Egy lehetséges győzelemmel átveheti a vezetést ideiglenesen McKenna csapata, a zsinórban második bakiját számláló Leedstől pedig három pontra megléphetnek. Formájukra a Norwich elleni vereség ellenére sem lehet panasz. Utoóbbi 11 mérkőzésükből 9et behúztak, a Portman Roadon (15-4-1) pedig egymás után öt győzelmet számláltak aminek különlegessége hogy ezek mindegyikén legalább három gólt vertek az ellenfeleknek, pedig például a feljutásra hajtó Southampton is ellenfeleik között volt. Sérülések terén is jól áll a csapat szénája ugyanis csak Burnst kell pótolni a középpályán, de ez a Sotton elleni meccsen sem okozott gondot (3-2).

A Watford szintén feljutási esélyekkel vágott neki az idénynek, viszont ez az újévvel hamar meghiúsult. Az utóbbi 14 meccsükből csupán kettőt tudtak megnyerni, amivel már biztosan elestek a rájátszást érő helyektől (3.-6.) viszont kiesési gondjaik nem hiszem hogy lesznek miután nyolc pont előnyük van a 21.helyen álló Sheffield W. előtt. Így teljesen nyugodtan játszhatnak egy jó meccset egy olyan csapat ellen, akik mindent megfognak tenni a győzelemért és hazai pályán lehengerlő játékot szoktak nyújtani. Sérülések terén hasonlóan állnak hiszen csak a középpályáról Ken Sema fog hiányozni izomsérülés miatt.

Az ipswichnek csak a győzelem játszik, ami a hazai közönség előtt jellemzően összejön nekik. Mivel ma egy szinte tét nélkül felszabadultan játszó Watford ellen küzdhetnek én azt mondom, potyoghatnak a gólok és bármelyik csapat szerez vezetést azt a másiknak kompenzálnia kell rövid időn belül. Így mindkét félidőben várok minimum 1-1 dugót.

Várható kezdő 11-ek:

Ipswich

Hladky; Clarke, Woolfenden, Burgess, Davis; Morsy, Luongo; Hutchinson, Chaplin, Sarmiento; Al Hamadi

Watford

Bachmann; Porteous, Sierralta, Hoedt; Andrews, Kayembe, Dele-Bashiru, Lewis; Kone; Dennis, Rajovic

Az őszi fordulóban a két csapat meccsén 2-1 arányban győzött a leendő bajnok.

Tipp: 3-1

Ipswich Town - Watford: Gól mindkét félidőben - Igen/Nem tipp