Egyenlő esélyekkel kinálják a bukik ezt a meccset, ami számomra igen nagy meglepetés. A Fredrikstad játékát vártam az egyik legjobban az év elején, miután itt folytatódik a KI Klaksvik játéka, amely roppant eredményes volt az OBOS Ligaenben. Ezt kellene most feltörnie a Sarpsborgnak.

Kegyetlen sorsolással nézett szembe az FFK az első két körben, miután először a Bodovel majd a Brann-nal találkoztak. Nem volt várható tőlük pont ezeken a meccseken, most még is három egységgel állnak. A Bodo is komolyan megszenvedett ellenük az első körben, de végül begyötörtek kettő gólt az újoncnak. A Brann már nem volt ennyire szerencsés, miután le tudták őket kontrázni és igy azon a meccsen az FFK bizonyult jobbnak két találattal. Tehát a bajnokság három legerősebb együtteséből kettő máris meg volt és biztató az eddigi eredményesség. Ami nekem még tetszett ezen kivül, az a játék képe. A Bodot is sikerült komolyan zavarba hozni és benne volt abban a meccsben is a pontszerzés lehetősége. A kettő gólos siker hizelgő a Bodore nézve, miután nem volt ennyi a kettő csapat között.

A Sarspborg kicsit ellentétes utat jár be a Fredrikstadhoz képest. Két szoros vereség, még nem tudtak gólt lőni, igy nem éppen jó előjelekkel vágnak neki ennek a meccsnek. Azt tudni kell, hogy az FFK tavaly elsősorban a feljutást annak köszönhette, hogy otthon kiválóan szerepeltek. Mindössze egy vereséget szenvedtek el a hazai publikum előtt és úgy néz ki, hogy a Sarpsborg se néz könnyü feladat elé. Belenéztem az Odd elleni meccsükbe, és a legnagyobb probléma, hogy eléggé statikus játékot játszik a klub. Ez manapság annyira nem jön már be az Elitserienben, ezért is váltanak sokkal többen át a letámadásra és a fizikálisan erősebb játékra. Ezt láthattuk az FFK-tól is, akik otthon még a Bodo-t is letámadták,igy hasonlót várok most is és szerintem ez sikerre vezethet.

Fredrikstad - Sarpsborg 08: Döntetlen esetén a tét visszajár - Mérkőzés tipp